Negyedszer is elkapták az ittasan, jogsi nélkül autót vezető férfit a zalai zsaruk

2024. január 21. 15:30

Ha megint elkapják, sittre kerül a piás sofőr.

2024. január 21. 15:30

Nem lehet azt mondani, hogy tanult a korábbi esetekből a jogosítvány nélkül, ittasan vezető férfi – írja az MTI. Tavaly december 19-én Zalaegerszegen állították meg az autóját először a rendőrök, ott kiderült, soha nem volt jogosítványa, ráadásul alkoholos állapotban ült volán mögé.

December 30-án újra megtette, ekkor Pacsa és Zalaapáti között ellenőrizték. De ez sem volt elég neki, újév napján Zalaapáti belterületén autózott vidáman, amikor ismét ellenőrizték. Nem meglepő, ismét kiderült, hogy ivott és a jogosítványt sem tette le két nap alatt…

És még nincs vége, néhány nappal ezelőtt ismét megcsípték az italos sofőrt, ám ezúttal már őrizetbe is vették a visszaesőt.

Gyorsított eljárással állították bíróság elé, ahol tíz hónap börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve. A járművezetéstől is eltiltották két évre. Ha mégis volán mögé ül és ismét elkapják, akkor automatikusan életbe lép a tíz hónapos szabadságvesztés. 

Nyitókép: MTI-archív/Újvári Sándor/a kép illusztráció

 

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. január 22. 12:45
A MÜANYAG LAKAT ROHADJON RÁ!!!!!!!!!!!!!!
Muki46
2024. január 22. 11:18
A rendőr megállítja a szőke hölgyet, aki túl gyorsan hajtott: -elnézést, megmutatná a jogosítványát? -jogosítvány? Mi az? - az, amiben az ön képe benne van - ó, az! - előhúzza a tükrét, és odaadja a rendőrnek. a rendőr belenéz a tükörbe, majd ezt feleli: -ó, ha tudtam volna, hogy ön a rendőrségtől van, hagyhattuk volna ezt az egészet.
Janika50
2024. január 21. 19:36
Végre őrizetbe vették. A gond az, hogy valószinü már kiengedték. Szemét egy világ az a demokráciának nevezett jogállam förmedvény. És ha valaki ártatlanul áldozata lesz? Ez a beteg világ előbb, utób kihozza a még józan többségből a szemet szemértfogat fogért mentalittást.
Akitlosz
2024. január 21. 19:07
Ez is csak azt bizonyítja, hogy az autóvezetéshez nem kell jogosítvány. Sosem kellett. Autó kell, meg egy vezető. És bátorság. Ahhoz meg pia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!