Szándékos csúsztatásokkal lendültek akcióba a drogpártiak Európában

2023. december 23. 18:17

A Drogenciklopédia című könyv szerzője, Haller József szerint vélemények és tévhitek helyett kutatásokon alapuló tényekkel kell meggyőzni a szülőket arról, hogy ne törődjenek bele, ha a gyermekük tiltott szerhez nyúl. A Drogkutató Intézet igazgatója állítja, könnyen cáfolható érvek szólnak a drogfogyasztás legalizációja mellett.

2023. december 23. 18:17
null
Klein Ron

„Aki ezzel a kérdéssel foglalkozik, darázsfészekbe nyúl” – szögezte le Prof. Dr. Haller József, akinek nemrég megjelent a Drogenciklopédia című könyve. Ez az első olyan mű Magyarországon, amely mérvadó nemzetközi szakirodalom alapján mutatja be a drogokkal kapcsolatos legaktuálisabb tudományos eredményeket.

A Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kriminálpszichológia Tanszékének vezetője, a Drogkutató Intézet igazgatója hat csoportra bontva vizsgálja a ma forgalomban lévő legfontosabb drogokat, azok történetét, fogyasztási formáit, emberre gyakorolt hatását, egyéni és társadalmi következményeit, valamint gyógyászati felhasználásuk lehetőségeit. A szerző arra ad választ, hogy milyen drogok léteznek; hogyan hatnak, és miben térnek el egymástól; miért ártalmasak, és ha ártanak, miért használják őket mégis ennyire sokan.

Megvizsgálta a kérdést, érdemes-e drogot fogyasztani

A téma most, hogy Németország és Ukrajna is a marihuána legalizációját tervezi, különösen fontos és aktuális, bár Haller József a Mandiner érdeklődésére azt mondta, a politikai események nem befolyásolták a munkáját, csupán az utolsó fejezetben reagál a drogliberalizációs érvekre – de a darázsfészekkel azért érzékeltette, milyen komoly szereplők és érdekek irányítják ezt a folyamatot.

Ezt is ajánljuk a témában

„Enciklopédia, mert a droghasználat minden vonatkozását leírtam, ezeknél az információknál pedig nem akartam üzenetet megfogalmazni az olvasónak” – felelte kérdésünkre. Hozzátette, az utolsó fejezet viszont olyan szempontból üzenetértékkel bír, hogy az előző szakaszok tényei alapján megvizsgálta a kérdést, érdemes-e drogot fogyasztani, illetve bármelyik típusú szer legalizálandó vagy sem.

Könnyen cáfolható, hamis érvek a droglegalizáció mellett

A fogyasztás és a liberalizáció melletti érvek szinte mindegyike hamis, sőt, szándékos csúsztatás, amelyek különböző érdekek mentén alakultak ki, és könnyen cáfolhatók

– mutatott rá a kutató. Hangsúlyozta, nem véleményeket helyezett egymással szembe, hiszen ebben az esetben szubjektívvé válhat, kinek van igaza – ő a véleményeket tudományosan alátámasztott tényekkel ütköztette.

A neurobiológus megjegyezte, a könyv értelemszerűen nem gyerekeknek készült, de azt reméli, a szülők, tanárok, idősebb testvérek, akik sok helyről manapság azt hallják, hogy a droggal nincs is semmi baj, a tiltása pedig sérti az állampolgári jogokat, elolvassák a művet, és amikor a környezetükben élő fiatalról kiderül, hogy elszívta az első füves cigarettáját, akkor nem legyintenek, hogy ez az új trend, hanem felveszik a harcot.

Különös ideológiai szél viszi a vitorlást

Súlyos probléma, hogy kialakult egy ideológiai szél, ami dagasztja a drogfogyasztás vitorláját. Ha nem vizsgálja meg senki, hogy alátámasztja-e ezt bármi, akkor mit tesz az átlagpolgár, aki nem képzett neurobiológus? Azt mondja, hogy ilyen időket élünk, csinálja csak a gyerek, ha akarja. Ezeket a felnőtteket kell kutatások eredményeivel, tényekkel felvértezni, és nem véleményekkel vagy tévhitekkel

– emelte ki Haller József, akinek a könyvében drogfogyasztók is elmondják tapasztalataikat, tehát az olvasók valódi emberi sorsokkal, tragédiákkal is találkozhatnak.

Van, aki az egyik legnépszerűbb drog, a ketamin hatásáról azt mondta: „Úgy döntöttem, hogy meghaltam”. A szakértő szerint hiába okoz borzalmas, halálközeli élményt a szer, az agy működését azonnal képes befolyásolni, így függőséget okoz – ez pedig mindenfajta drog esetében reális és fenyegető forgatókönyv.

Ezt is ajánljuk a témában

A szerző a Corvinák újságírója.

Nyitókép: MCC/Molnár Mihály

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orokkuruc-2
2024. február 22. 17:47
töritanárok, boxerlázadás .. normális embernek kell-e több érv??
muszlim1970
2023. december 24. 01:56
Maradjunk annyiban hogy hülye vagy hozzá mint a faszom!
Bitrex®
2023. december 23. 20:19 Szerkesztve
Én még olyan drogost nem láttam, aki az alkoholt megvetette volna. A drogfogyasztás velejárója az alkoholos italok fogyasztása is. Fordítva viszont nem igaz.
survivor
2023. december 23. 20:11
Mari hónalja rontja a -sebesség es -távolság becsleset. Jo kocsikázást...!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!