Már csak két nap: ha megtakarítása van és befektetést tervez, figyeljen, mert itt az új adó

2023. június 29. 07:30

Július elsejétől a kamatjövedelmek után már nemcsak kamat adót, hanem szociális hozzájárulási adót (szocho) is kell fizetni. Az állampapír ugyanakkor továbbra is adómentes marad.

2023. június 29. 07:30
null
Helmeczi Zoltán

Május legvégén jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a második félévtől azokra a pénzügyi eszközökre, amelyeket az szja-törvény szerint most is terhel 15 százalékos kamatadó, további 13 százalékos szochófizetési kötelezettség vonatkozik majd, felmenő rendszerben. Így a két elvonás összesen 28 százalékot tesz ki a meghirdetett bruttó kamatból.

Mire vonatkozik az új teher?

A kormányrendeletben foglalt pénzügyi eszköznek számít például

  • a folyószámla és a látra szóló betét,
  • a lekötött betét,
  • a nyilvánosan forgalomba hozott és forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, valamint
  • a kollektív befektetési papír.

A kormány egyébként azzal a céllal magyarázta a változtatást, hogy a továbbra is adómentes állampapír irányába terelje a befektetőket.

Nem vonatkozik az új elvonás a 2023. július 1. előtt megszerzett értékpapírok kamatára,

továbbá – időtől függetlenül – az ingatlanalap befektetési jegyéből származó kamatjövedelemre. „Emellett egyáltalán nem kell szochót fizetni a jövőben az állampapírok kamatai után és a tartós befektetési számla (tbsz) kamatai után” – erősítette meg elemzésében a BiztosDöntés.hu. A pénzügyi tanácsadó portál arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendelet megenged egy kiskaput a lekötött betétek esetében: ha a betétlekötés 2023. július 1. előtt történt, úgy a szochót akkor sem kell megfizetni az első futamidő végéig, ha annak kamatfizetése július 1. után esedékes.

A biztosítási piac is érintett

A Grantis Hungary tanácsadó cég jelezte, a június 30. után megindított biztosítói megtakarításokra is vonatkozik a 13 százalékos szocho. Veres Patrik, a társaság öngondoskodási szakértője ugyanakkor jelezte, július 1. után is indítható olyan biztosítói megtakarítás, amelynek hozama mentesülhet a szociális hozzájárulási adó alól. Rendszeres díjas életbiztosítás esetében például a megtakarítás tizedik évétől kamatadó- és szochómentesen vehető fel az összegyűlt vagyon. A hatodik évtől feleződik az adóteher. Egyszeri díjas megtakarítás esetén pedig a harmadik évtől feleződik a hozamon lévő adóteher, és az ötödik évtől adómentessé válik a megtakarítás hozama.

Nyugdíjbiztosításoknál tíz év után vehető fel adómentesen a megtakarítás.

Ha nyugdíjszolgáltatásként szűnik meg a szerződés, szintén nincs adófizetési kötelezettség, függetlenül az eltelt évektől.

A bankok nem igazán léptek

„A július 1-jei határidő egy jó betétgyűjtési alkalom lett volna a bankok számára, ám a pénzintézetek – néhány kisebb piaci szereplőtől eltekintve – egyáltalán nem reagáltak erre a lehetőségre, így maradtak a sok helyen csaknem nullaszázalékos lekötött betéti kamatok” – mutatott rá Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Hozzátette, az a befektető, aki siet, és még júniusban leköti a pénzét, a kamatadó levonása után megmaradó összeggel számolva 18 százalékkal több nettó kamatot kap a 13 százalékos szociális hozzájárulási adó július 1-jei bevezetése miatt.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GrumpyGerald
2023. június 29. 13:17
"Az a 340 pont a duplája a tej esetében az 1 évvel ezzelőttinek. Újabb hatalmas orbáni siker..." ------------- (F)éktelen hazugság... Soha nem volt 2022-ben 170 Ft a 2.8 ESL tej ára, jellemzően 250 Ft körül mozgott, ha olcsón vetted. De amúgy igen, abszolút Orbán hibája úgy mint COVID-gazdasági válság-globális hiperinfláció valamint háború-szankciók-energiaválság. Stb... Egyedül a magyar határokon belül tevékenykedő tejipari spekulánsokról nem tehet ugye, hiszen azok had spekuláljanak - max. majd fél Mo. éhenhal -, azokra bezzeg volt pofája ráküldeni a GVH-t!!! Ez a skandallum!
Turán
2023. június 29. 13:14
Ingatlan, telek, hasitasi. Ki volt az a hadibarom aki eddig is banki megtakarításokra apellált?
Secnir
2023. június 29. 10:59
erről is lehetne pofázni, de nem nagyon látom az origon (sem) 2023.07.01-től minden magyar banknak blokkolnia kell a külföldi online szerencsejáték tranzakciókat, sőt, ha ilyen kísérletet észlelnek, le kell jelenteni névvel, címmel, összeggel tranzakcióval együtt a szerencsejáték-felügyeleti hatóság számára: MHB Bank belső tájékoztatója: 3/A 2022 júniusában elfogadott, és 2023 januárjától életbe lépett "A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény" módosítása alapján, 2023. július 1-jétől bankunk (MHB) köteles tiltani a külföldi online szerencsejáték oldalakkal kapcsolatosan tranzakciókat. 3/B 2023. július 1-jétől bizonyos számlákról érkező, illetve azokra indított tranzakciók automatikus tiltásban részesülnek. A tiltólistás számlaszámok egy központi rendszerben kerülnek rögzítésre, amelyet egy felügyeleti szervezet napi rendszerességgel vizsgálat és bejelentések alapján fog frissíteni. 3/C A tiltás minden pénzforgalmi szolgáltató az általa kibocsátott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz - ide nem értve a csekket és az elektronikus pénzt - használatával összefüggésben annak birtokosa terhére, vagy javára terhelendő! A tiltás, a. a szerencsejáték-szervezéssel érintett kereskedelmi kategória kódokra b. 348 országkódtól eltérő országkódokra, és c. interneten keresztül nyújtott pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozik. A tranzakciók csak és kizárólag olyan szerencsejáték oldalakon működhetnek, amelyet a szerencsejáték-felügyeleti hatóság engedélyezett és a szerencsejáték-felügyeleti hatóság honlapján közzétett közhiteles hatósági nyilvántartásban szerepelnek. Ennek megfelelően bankunk (MHB) csak a szerencsejáték-felügyeleti hatóság által engedélyezett szerencsejáték-szervezővel köthet és tarthat fenn fizetési számla vezetésére irányuló keretszerződést, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használatával kezdeményezett fizetési műveletre vonatkozó fizetésikártya-elfogadói szerződést. Bankunk (MHB) minden külföldi online szerencsejáték oldalhoz történő tranzakciót visszautasít, majd annak fizetési kérelmeit, haladéktalanul továbbítja a szerencsejáték-felügyeleti hatóság számára. A továbbított adatok: a. Ügyfél neve (elnevezése) és lakóhelye (székhelye) b. Fizetési megbízás napja, összege és jogcíme c. Fizetési számla száma d. Külföldi szerencsejáték oldal azonosító kód Amennyiben az ügyfél a tiltott szerencsejáték szervezésével összefüggő fizetési művelet teljesítéséhez olyan fizetési rendszert vesz igénybe, amely a pénzforgalmi szolgáltatón kívül álló okból nem alkalmas a fizető fél vagy a kedvezményezett haladéktalan azonosítására, vagy a tiltott szerencsejáték szervezéssel összefüggő fizetési műveletet olyan készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel, vagy szolgáltatás útján - így különösen elektronikus pénzzel - kezdeményezik, amely fizetési eszköz birtokosa megbízását, nem a fizetési számlája terhére adja, bankunk (MHB) mentesül a törvényben foglalt felelőssége alól. Ha azonosíthatóak ezen tevékenység az ügyfél számláján, akkor bankunk (MHB) haladéktalanul továbbítja a szerencsejáték-felügyeleti hatóság számára a tranzakció alábbi részleteit. Továbbított adatok: a. Ügyfél neve (elnevezése) és lakóhelye (székhelye) b. Fizetési megbízás napja, összege és jogcíme c. Fizetési számla száma d. Fizetési rendszer azonosító sorszáma röviden: magyarországról magyar számláról nem utalhatsz egy sportfogadási oldalra sem, kivéve a tippmixet. ha megpróbálod, a bankod értesíti a szerencsejátékfelügyeletet, és azt, hogy mennyit akart kicsoda utalni. ha neadjisten van még kint pénzed, és nyersz, sem tudod hazautalni.
NullaSalus
2023. június 29. 10:28
Állampapír WC papír.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!