Donáth Anna: Az EU a kormány megkerülésével, közvetlenül utalja el az uniós pénzeket!

2022. szeptember 13. 10:44

A Momentum EP-képviselője levelet írt ez ügyben Ursula von der Leyennek.

2022. szeptember 13. 10:44
null

„Azzal nincs semmi gond, hogy az Európai Bizottság nem hajlandó egy olyan kormánynak pénzt adni, amely a forrásokat szívesebben költi a miniszterelnök rokonainak jólétére, mint Magyarország felvirágoztatására” – írta keddi Facebook-bejegyzésében Donáth Anna.

A Momentum EP-képviselője azzal folytatta, „azt viszont már lehet, sőt, muszáj kritizálni, hogy az egyik legsúlyosabb, magyarországi szociális katasztrófa idején sem tesznek meg mindent azért, hogy a magyar társadalom a kormány megkerülésével juthasson hozzá az uniós pénzekhez”.

Bejegyzésében a baloldali politikus kitért arra, hogy erről levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. „Levelemben úgy fogalmaztam: néhány hét múlva családok tízezrei szembesülhetnek azzal a dilemmával, hogy vagy ételre, vagy fűtésre költenek, ilyen helyzetben pedig felelőtlen lépés elvenni az országtól több ezer millárd forintot” – idézett a leveléből a képviselő.

„Közvetlenül is pályázhassanak az önkormányzatok és a civil szervezetek az uniós pénzekre”

Ezt követően azt írta:

„Azaz a pénzekre végre közvetlenül is pályázhassanak az önkormányzatok, a helyi vállalkozók és a civil szervezetek” – állt elő a a baloldal korábbi javaslatával Donáth.

„És amíg a kormány megkerülésével folyamatosan érkeznek az országba az EU-s pénzek, a magyar kormány folytathatja a tárgyalásait a Bizottsággal, ha valaha még szeretne osztani uniós forrásokat” – fűzte hozzá az EP-képviselő.

„Ha ez bekövetkezik, az Európai Bizottságnak további demokratikus feltételeket kell támasztani a kormány felé” – írta a Momentum politikusa. Példaként hozta többek között, hogy adják vissza a tanárok és a repülésirányítók sztrájkjogát, amitől gyakorlatilag megfosztották őket, valamint azt, hogy „töröljék el a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás intézményét”.

„Nem elég egy kamu korrupcióellenes intézmény”

„Az Európai Bizottságnak tehát egyértelművé kell tennie, hogy a magyar kormánynak nem elég egy kamu korrupcióellenes intézményt felállítani ahhoz, hogy hozzáférjenek az uniós forrásokhoz”

– szögezte le posztja végén Donáth Anna.

Kapcsolódó:

Akárhonnan nézzük, Orbán Viktor és rendszere Európa szégyenpadján ül
Messze van a demokráciától az az ország, ahol rendőrök visznek el egy ellenzéki aktivistát, mert közösségi oldalán kritizálja a kormányt.
Bővebben....

Nyitókép: Donáth Anna Facebook-oldala

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DrPepper
2022. szeptember 16. 12:54
Donáth: dugják csak a pénzt ide a zsebembe, Sorosék is így szokták. Számlával ne bajlódjanak, csak felesleges papírmunka.
Burdisgarage
2022. szeptember 14. 19:15
Nem elég a soros lóvé? A c.i.a. teljesítmény függővé tette a támogatást?
XTRO
2022. szeptember 14. 18:17
Micsoda terv, mennyivel jobb több milliárd euró mint az a szaros 4,8 milliárd forint..
tapir32
2022. szeptember 14. 15:16
Az a szélsőbaloldali aki, a társadalmi béke és a közrend elsődleges garanciáját az Alaptörvényt kívánja alkotmányellenes eszközökkel ignorálni, kiiktatni, megsemmisíteni az, közel áll a fasizmushoz és a nemzeti szocialistákhoz. A jogállam felszámolói a baloldalinak nevezett összefogás emberei.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!