Brüsszel jóváhagyta a helyi iparűzési adó csökkentését

2021. február 01. 19:24

Az EB hétfői közleménye szerint az intézkedést a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes keretszabály alapján hagyták jóvá.

2021. február 01. 19:24
null

Az Európai Bizottság jóváhagyta a kis- és középvállalkozások által fizetendő helyi iparűzési adó csökkentését célzó magyar programot. Az intézkedés keretében a helyi iparűzési adó mértéke 1 százalékra mérséklődik, az iparűzésiadó-előleg pedig 50 százalékkal csökken – írja a Napi.hu.

Indoklásuk szerint a magyar program azért van összhangban az ideiglenes keretszabályban meghatározott feltételekkel, mert a támogatás összege vállalkozásonként nem fogja meghaladni a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások esetében a 200 ezer eurót, a halászati és akvakultúra-ágazatban tevékeny vállalkozások esetében a 240 ezer eurót, az összes többi ágazatban működő vállalkozások esetében pedig az 1,6 millió eurót, és a program különben is 2021. december 31-én lezárul.

Orbán Viktor még decemberben jelentette be a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseit, ebben szerepelt az, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik. Az intézkedést több ellenzéki városvezető és politikus is bírálta, többek között Baranyi Krisztina, Karácsony Gergely és Ungár Péter.

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Nicolas Economou / NurPhoto / AFP

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dorset Naga
2021. február 01. 22:36
Geri most tökönszúrja magát.
nyugalom
2021. február 01. 22:07
Akkor most kakigeri, dobrev, stb?
nyugalom
2021. február 01. 20:57
Na, melyik visit hamarabb?
Camael
2021. február 01. 20:28
de szép is lenne ha az EB befejezné az ellenzék támogatását
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!