Tállai András: A Momentum felemelné kétszázezer kisadózó vállalkozás közterhét

2020. december 16. 07:47

Szerintük a bújtatott foglalkoztatás ellen a katában sávos adózást kellene kialakítani.

2020. december 16. 07:47

Jövőre a katások nyolcvan százaléka, több mint 340 ezer vállalkozás pontosan ugyanúgy adózik, mint eddig – mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, hozzátéve, hogy eközben a Momentum vaskos adóemeléssel és bonyolult adminisztrációval sújtaná mind a 430 ezer kisadózó vállalkozást. A lap szerdai számában azt írta, a Momentum politikusa, Iker Áron a közösségi médiában bírálta a jövőre életbe lépő, úgynevezett hárommilliós kata-szabályt (kisadózó vállalkozások tételes adója), amely extra adót vezet be bizonyos esetekre.    

Az új előírás kimondja: ha a katás vállalkozó és egyik üzleti partnere között az ügyletek értéke egy éven belül meghaladja a hárommillió forintot, akkor a hárommillió feletti rész után negyvenszázalékos adót kell leróni. A rendelkezés nemcsak a nagyobb, hárommillió forint feletti ügyleteket veszi ki a kisadózókat segítő szabályok alól, hanem azt az utóbbi időben elharapódzott megoldást is visszaszorítaná, miszerint bizonyos cégek a munkaerőt nem munkaviszony keretei között, hanem katás vállalkozóként alkalmazzák – írták.    

A lap emlékeztet, a momentumos Iker Áron bejegyzésében azt írta: a bújtatott foglalkoztatás ellen a katában sávos adózást kellene kialakítani. Elképzelése szerint a mostani havi 50 ezer forint általányadó ötmillió forintos bevételig élne, 8,5 millió forintig havi 75 ezer lenne a közteher, nagyobb bevételnél pedig havonta százezer forint. „A javaslattal a Momentumnál is megmutatkozott a balliberálisok legfontosabb gazdaságpolitikai elképzelése: az adóemelés és a megszorítás” – reagált a lapnak az államtitkár. Tállai András szerint a Momentum ötlete durva és azonnali adóemelést jelentene, ami mind a 430 ezer katást fenyegetné. Egyrészt kétszázezer kisvállalkozásnak már jövőre lényegesen több adót kellene fizetnie, másrészt a szabályok bonyolultabbá válása minden katást érintene, mindenkinél adminisztrációs tehernövekedést jelentene – fejtette ki a lapnak.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hétszűnyű Kapanyányi Monyók
2020. december 16. 13:34
Alapelv a politikában, hogy mindig arról kell beszélni, amit lehetne, nem arról, ami van.
Mich
2020. december 16. 13:20
Közben titokban gyűjtik a lóvét egy egyszeri "alapjövedelem"-kifizetésre, nyilván a választás előtt...
Belakiss
2020. december 16. 12:47
Melyik nagyobb szégyen, Tállai vagy Némethszilárd?
Kisrece
2020. december 16. 11:39
Még egy indok miért nem kell "rájuk" szavazni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!