Magyar Nemzet: Újabb támogatások jöhetnek ősszel

2020. augusztus 14. 09:19

A munkaadói érdekképviseletek és a kormány augusztus második felében folytatja az egyeztetéseket.

2020. augusztus 14. 09:19

A közjegyzői díjak csökkentése, a munkahelyvédelmi támogatások meghosszabbítása és újabb, a gazdaság és a vállalkozások talpra állását segítő intézkedések bevezetése is szerepel azok között a javaslatok között, amelyekről még augusztusban egyeztet a kormány a szociális partnerekkel – írta a Magyar Nemzet pénteken a munkáltatói érdekképviseletek nyilatkozatai alapján.

A munkaadói érdekképviseletek és a kormány augusztus második felében folytatja az egyeztetéseket a járvány okozta kedvezőtlen hatások mérsékléséhez szükséges további intézkedésekről – mondta a lapnak Perlusz László. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára példaként említette, hogy javaslataik között szerepel a közjegyzői díjak csökkentése, amelyre nyitottak voltak az érintett minisztériumok. A várható könnyítések közül kiemelte még a már elnyert közbeszerzések előre hozott fizetési ütemezését.

A VOSZ főtitkára jelezte azt is, hogy mind a munkáltatók, mind a szakszervezetek javasolják a munkahelyvédelmi bértámogatás meghosszabbítását jövő év elejéig. Elmondta, hogy ősszel születhet döntés a Munka törvénykönyvének módosításáról, rugalmasabbá téve a távmunka szabályozását, megkönnyítve az otthoni munkavégzés lehetőségét. Ezt a szakszervezetek és a munkáltatók egyaránt támogatják – mondta Perlusz László.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Magyar Nemzetnek azt emelte ki, hogy az egyes iparcikkeket, ruházatot árusító üzletek újabb jelentős forgalomcsökkenésre számíthatnak, ha a járvány terjedése ismét felgyorsul. A kereskedelemben a csökkentett munkaidős foglalkoztatás nem elegendő, ha be kell zárnia egy-egy üzletnek, ezért további, területenként célzott segítségre lenne szükség – mondta.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2020. augusztus 14. 10:09
Újabb támogatások az Orbán családnak...
Palpatine
2020. augusztus 14. 10:05
A Birodalom kirobbanó gazdasági sikereiből minden droidnak jut valami.
péterx
2020. augusztus 14. 09:33
A kormány jó teljesítménye a garanciája a 2022-es győzelemnek a csak ígérgető, uszító, hiteltelen ellenzék fölött.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!