Hazai termékek vásárlására biztat az agrárminiszter és a kormányszóvivő

2020. május 19. 17:44

Nagy István és Szentkirályi Alexandra egyben megköszönték a termesztők helytállását.

2020. május 19. 17:44

Hazai termékek vásárlására biztat Nagy István agrárminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A kormányszóvivő kedden Facebook-oldalán arról írt, hogy az agrárminiszterrel Lajosmizsén egy epertermesztőnél jártak. Megköszönték a termesztők helytállását, hiszen a koronavírus-járvány idején komoly rohamot kellett kiállnia a mezőgazdaságnak, az élelmiszeriparnak, de jól vették ezt az akadályt.

Kiemelte: a magyar kormány ezután is prioritásként kezeli a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart. Ezért nagyon komoly támogatásokkal segítette és segíti ennek a szektornak nemcsak a járvány alatti, hanem azutáni működését is. Szentkirályi Alexandra szólt arról is: fontos felhívni a figyelmet, hogy vásárlással sokat lehet tenni ezért a szektorért. Nagy István elmondta, azért hozták létre a termeloikosar.hu nevű virtuális piacot, online internetes felületet, hogy a magyar termék, a magyar áru 21. századi módon is  a magyar vásárlók asztalára kerülhessen.

Nagy mindenkit arra biztat, hogy keresse és válassza a hazai terméket, mert az biztonságot, minőséget, garanciát jelent. „Ezáltal magyar munkahelyeket tudnak megőrizni, a magyar gazdaságot tudják erősíteni és sok-sok magyar család megélhetését tudják biztosítani” – monda a miniszter.

(MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2020. május 22. 14:22
"Jelenleg a magyar mezőgazdaságot a támogatások tartják életben, ami nélkül működésképtelen lenne - jelentette ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója (Gyuricza Csaba) a 25. debreceni jubileumi búzatanácskozáson. Ez a megállapítás teljesen ellent mond azoknak a korábbi kormányzati nyilatkozatoknak, amelyek szerint a magyar gazdaság EU-pénzek nélkül is megáll a lábán és agrárország vagyunk." "Egy falu határában lévő termőföld néhány család kezében van, azok igen kevés embert foglalkoztatva, megszokott, közepes teljesítményű termelés mellett is extraprofitot érnek el, döntően az uniós támogatásoknak hála. A többi falusival egyelőre nem tudunk mit kezdeni." (Szabó István örökös KITE elnök)

Csernobil - Kurszk - Lada Granta
2020. május 20. 21:42
Mondjuk nem pont ezen a képen, de van benne valami. nagyon.
Csernobil - Kurszk - Lada Granta
2020. május 20. 21:41
Amúgy, hogy őszinte legyek, szép ez a nő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!