A Velencei Filmfesztiválon mutatkozik be Nemes Jeles László új filmje

2018. július 25. 12:54

A Napszállta szeptembertől látható a mozikban.

2018. július 25. 12:54

 A 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában debütál az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László Napszállta (Sunset) című második nagyjátékfilmje – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán az MTI-vel.

Az augusztus 29-én kezdődő Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (Mostra Internazionale d'Arte Cinematografica) a világ egyik legjelentősebb filmes versenye, a filmtörténet legrégebbi fesztiválja, amelyet először 1932-ben, a Velencei Biennálé keretében rendeztek meg. Utoljára 24 évvel ezelőtt, 1994-ben kapott meghívást magyar alkotás (Enyedi Ildikó: Bűvös vadász) a fesztivál versenyprogramjába, amelynek fődíja az Arany Oroszlán – olvasható a közleményben.

Nemes Jeles László új alkotása Velence után Észak-Amerikában mutatkozik be, a Napszálltát ugyanis a szeptemberi Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) hivatalos válogatásába is meghívták. Az 1976-ban alapított TIFF Észak-Amerika legfontosabb filmfesztiválja, ahol számos Oscar-díjas film kezdte a pályafutását. „Hatalmas megtiszteltetés, hogy a film a világ legjobbjaival versenyezhet a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon” – idézi a közlemény Sipos Gábort és Rajna Gábort, a Napszállta producereit. A film 2017 nyarán 53 napon át forgott több budapesti és vidéki helyszínen.

A Napszállta 1913 nyarán játszódik Budapesten, a béke utolsó napjaiban. Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból. Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt és bátyja hollétét tudakolja tőle–- a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel. 

A közel száz fős szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben, többen már a Saul fiában is szerepeltek. A Napszállta főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár). A magyar szereplők között egyaránt találunk ismert, pályakezdő és amatőr színészeket is. Balsai Móni, Nagy Zsolt, Czukor Balázs, Fancsikai Péter, Zsótér Sándor, Kormos Mihály, Lázár Kati mellett Dobos Evelin és Moldován Dorottya is jelentős szerepekben tűnnek fel. A közlemény szerint több színész is érkezett a történelmi Magyarország területéről: a Felvidékről Bárdos Judit, Molnár Levente Erdélyből, Dino Benjamin pedig a Vajdaságból. A külföldiek közül Marcin Czarnik, valamint Julia Jakubowska lengyel, Susanne Wuest osztrák, Christian Harting, Tom Pilath, és Enrique Keil német színészek játszanak a Napszálltában.

Nemes Jeles László új filmjében nagyrészt azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozott, akikkel a Saul fiát is készítette. A Napszállta operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője az azóta elhunyt Melis László, sound designere Zányi Tamás, casting directora Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi. A rendező a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is. 

A Napszállta a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült, a Magyar Nemzeti Filmalap 1,59 milliárd forintos támogatásával és a magyarországi filmszakmai közvetett támogatással, az Eurimages, az Aide aux Cinémas du Monde - Centre National du Cinéma et de l'image Animée - Institut Français, az Indéfilms 6, a Kreatív Európa - MEDIA és a TorinoFilmLab támogatásával.

A filmet már a világpremier előtt világszerte közel 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg. A Napszállta a Mozinet forgalmazásában szeptember 27-én kerül a magyar mozikba.

Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, a Saul fia 2015-ben, a 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon négy díjat nyert, köztük a Nagydíjat, amely a legnagyobb elismerés, amit magyar nagyjátékfilm valaha Cannes-ban kapott. A Saul fia később elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-, Golden Globe-, és BAFTA-díjakat is, ezzel minden idők nemzetközileg legelismertebb magyar alkotása az egyetemes filmtörténet része lett – áll a Filmalap közleményében.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mbear
2018. július 26. 13:07
Fideszbirkák vernyákolása indul...3..2..1..
néhai Ch.Pilot
2018. július 26. 01:20
"Mondjuk lesz egy ifjú hölgy úgy 15 év és 20 között, kit űz a vágy! A bevezetés elhagyható és rögtön ott az izgató: a megvetett ágy. És mondjuk lesz egy gazdag úr, a szíve ott helyben lángra gyúl és tűzben ég! A lány viszont nem mond nemet, és komplikálni úgy lehet a sok cselekményt, hogy "happy end" lesz, és elnyeri majd szerelmét." Fonográf: Álomszép regény.
Robur
2018. július 25. 18:06
Látom sok buzi nem örül egy magyar film sikerének.
kurbitalis
2018. július 25. 16:21
Nem kellene támogatnunk ezeket a HOLLYWOOD-SEMATIKUS egykaptafára gányolásokat ezer milliárdokkal, közpénzből!!! EGYETLEN EGY MAGYAR FILM SEM KÉSZÜLT A PÉNZÜNKBŐL, RÓLUNK, NEKÜNK!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!