Elkaszálta az AB Handó Tünde integritási utasításait

2017. november 30. 10:46

Az Alkotmánybíróság (AB) részben megsemmisítette az Országos Bírósági Hivatal elnökének úgynevezett integritási utasítását, mert azok több ponton is alaptörvény-ellenesek, sértik a jogorvoslathoz való jogot és a bírói függetlenséget – olvasható az AB honlapján csütörtökön megjelent közleményben.

2017. november 30. 10:46

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke tavaly adta ki a bíróság jogszerű, befolyásmentes és feddhetetlen működéséről, valamint a bírók ennek megfelelő magatartásáról szóló, úgynevezett integritási szabályzatát, amely a bírók elleni eljárásokat is rögzítette. A szabályzat szerint az OBH elnöke nem kötelező jellegű ajánlásában is megfogalmazhat olyan magatartási szabályokat, amelyek megsértése esetén a bírókkal szemben eljárás indítható. 

A támadott dokumentum arról is rendelkezik, hogy a bíróság elnöke gondoskodik a visszaélésekre és szabálytalanságokra vonatkozó bejelentések kivizsgálásáról, valamint „az esetleges jogkövetkezmények alkalmazásáról”, arról azonban nem rendelkezik, hogy a bíróság elnöke ezeket az intézkedéseket milyen formában teheti meg. 

Az integritási szabályzatot egy bíró támadta meg alkotmányjogi panasszal, amelyben amellett érvelt, hogy az OBH elnökének utasítása olyan kötelezettségeket állapít meg a bíróknak, amelyek megsértése akár a bírói tisztség megszüntetését is eredményezheti, ez azonban a panaszos álláspontja szerint ellentétes az Alaptörvénnyel, amely kimondja, hogy a bírókra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket csak sarkalatos törvényben lehet szabályozni. 

Az Alkotmánybíróság Juhász Imre, Pokol Béla, Salamon László és Szívós Mária különvéleménye mellett határozatában kimondta, hogy a vizsgált rendelkezések – így kötelezettségszegés esetén a felelősségre vonás kezdeményezése és az esetleges jogkövetkezmények alkalmazása – mind a jogorvoslathoz való jogot, mind pedig a bírói függetlenséget sértik, ezért a szabályzat erre vonatkozó rendelkezései alaptörvény-ellenesek. Az Alkotmánybíróság határozata értelmében a bírák fegyelmi felelősségre vonása, valamint a velük szemben alkalmazható munkajogi intézkedések csak törvényi felhatalmazáson alapulhatnak. 

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kombinátor
2017. december 01. 10:40
Handó kinevezése egy rohadt nagy melléfogás volt ... sürgősen eltakarítani!
Mich
2017. november 30. 18:39
Tehát a komcsi bírók szerint NEM lehet a komcsi bírókat normális viselkedésre kérni... ...azt bele kell írni az Alkotmányba, amit viszont a komcsi bírók határozottan elleneznek.
OberEnnsinnen
2017. november 30. 18:09
Oszt mi a teendő az AB-nek abban az esetben, ha a bíró ítéletet hirdet, oszt nincs ítélet. Írásba nem képes foglalni, leírni... Ja, hogy ez jelenti a bírói integritást: Amit Budaházyval művelnek. Amit szerencsétlen Stadlerrel műveltek. Amit a körmendi gyilkossággal műveltek. "Tánczos drámája: nem ő a körmendi gyerekgyilkos " Az integritásos magyar bírók... a Csernyk... hányinger B+, magad AB!
USS Angel
2017. november 30. 18:08
A bírók érinthetetlenek. Így pénzért bárkit felmenthetnek bármilyen ügyben. Nem lehet őket felelősségre vonni. Az igazságszolgáltatás nem létezik, de legalábbis nem vonatkozik mindenkire.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!