Egymillió eurót ajánlott fel a menekült gyerekeknek Demján Sándor

2015. szeptember 11. 12:47

A Demján-csoport egymillió eurót ajánlott fel menekült gyerekek megsegítésére. Az erről szóló közleményben Demján Sándor arról írt, hogy kötelességének érzi a segítségnyújtást. A pénzügyi forrás konkrét felhasználásáról a Demján Alapítvány az illetékes állami szervek és a témával aktívan foglalkozó független civil szervezetek bevonásával dönt.

2015. szeptember 11. 12:47

Egymillió eurót, mai árfolyamon 315 millió forintot adakozik menekült gyerekek megsegítésére a Demján-csoport – közölte Demján Sándor közleményét a 444. Ez az összeg a cégcsoport EU-s támogatásainak egynegyedének felel meg. A közlemény egyben felhívás is: Demján arra kért minden magyar és külföldön élő, a szolidaritás eszmeiségét magáénak valló magánszemélyt, vállalkozót és intézményt, hogy  csatlakozzanak a Demján Alapítvány által kezelt pénzügyi alaphoz.

Nem feladatom a politikai döntéshozatalban való részvétel, vagy annak bármilyen irányú befolyásolása, azonban mind magánemberként, mind a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökeként  egyaránt  kötelességemnek érzem, hogy segítsünk az arra rászorulóknak, elsősorban  a saját magukról önállóan gondoskodni képtelen, hazánkban és határainkon tartózkodó menekült gyermekeknek” – írta Demján.

Az összegből a kiskorú menekült gyerekek körülményeit akarja javítani, első sorban „élelmiszerellátásra, ruházat biztosítására, országon belüli utaztatásra, egészségügyi ellátásra, információs anyagok előállítására, valamint a szituáció megoldásán fáradhatatlanul dolgozó hivatalos és civil személyek munkájának megsegítésére”. A konkrét felhasználásról a Demján Alapítvány az illetékes állami szervek és a témával aktívan foglalkozó, független civil szervezetek bevonásával dönt.

*

Fotó: Balogh Krisztina

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. szeptember 11. 14:57
Tisztessége, emberi hozzáállás.
madarasi.abel
2015. szeptember 11. 14:56
Damján sokkal többel segítette a magyarokat, mint bárki más. http://www.haon.hu/tag/demjan-sandor-alapitvany De úgy látom, az itteni köpködőket ez nem nagyon érdekli.
kukagyerek
2015. szeptember 11. 14:14
"Egymillió eurót ajánlott fel a menekült gyerekeknek Demján Sándor" ........ Ha meg egy magyar gyermek beteg, akkor műanyagkupakokat kell évekig gyűjtögetni, hogy annak az árán meglehessen műteni és gyógyítani. (Ha addig kibírja!)
mákgubó kettő
2015. szeptember 11. 14:01
Fasz lázadtok áljobberek, Magyarhonban nincs szegény gyerek a fideszke szerint!:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!