PM: A kormány vakon vásárolja be magát az Erste Bankba

2015. február 10. 15:14

A Párbeszéd Magyarországért szerint az Orbán-kormány vakon vásárolja be magát az Erste Bankba, mivel még nem ismeri a pénzintézet állapotát. A párt szerint felelőtlen gyakorlat a bankok „felesleges” felvásárlása.

2015. február 10. 15:14

A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint az Orbán-kormány vakon vásárolja be magát az Erste Bankba, hiszen csak később fogja megismerni a pénzintézet aktuális állapotát és határozzák meg a vételárat – közölte az MTI-vel kedden a párt gazdaságpolitikai szakszóvivője.

 
Szabó Zsolt úgy fogalmazott, hogy ezzel a kabinet folytatja a bankok felesleges megvásárlásának felelőtlen gyakorlatát.
 
Emellett arra is emlékeztet, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentette, a kormány három éven belül eladja az Erste Bankban most megvásárolt tulajdonrészt, a korábban megszerzett többi banki részesedéshez hasonlóan. A PM szerint ez arra mutat, hogy a kormány egy saját, „Fidesz-közeli bankbirodalom kiépítését tervezi, amely független lesz Simicska Lajos és Csányi Sándor oligarcháktól”.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2015. február 11. 13:15
"csak később fogja megismerni a pénzintézet aktuális állapotát és határozzák meg a vételárat" Mit nem értesz, péem?
tabakur
2015. február 10. 22:20
Iskola példája a hogyan lopjunk közpénzt a hatalmunk felhasználásával. 1. vásárold be magad (feltehetőleg) tőkeemeléssel egy bankba 15% erejéig. Így nincs semmi döntési jogod de adtál a banknak 15%-nyi közpénzt amiből a bank egy hitelprogramot indít be. 2.jelentsd ki hogy három éven belül eladod a részesedésedet magánszférának.Fontos az idő nagysága mert kb. ennyi kell ,hogy a majdani vevő részére áttudd csoportosítani állami forrásokból az általad megszabott vételárat. 3. ígéretedhez híven értékesíted a részvényeket. Pont a szívednek kedves vállalkozás kapja meg a vásárlási lehetőséget.A vállalkozás pedig a számára évek alatt átirányított közpénzből kifizeti az ellenértéket. 4.Aztán a termőre fordult hitelkihelyezésekből származó osztalékot élvezd évről éve.
hátakkor
2015. február 10. 17:40
Pesti Műsor.. "A Párbeszéd Magyarországért szerint az Orbán-kormány vakon vásárolja be magát az Erste Bankba, mivel még nem ismeri a pénzintézet állapotát." Májusig megismeri, abból kiderül az ár
kulakman
2015. február 10. 17:16
Ha 6 éve egy bank tönkrement , ezek a pm együttment dekg-maszop kormányok csak úgy beledöntöttek néhány 10 millárdot egy ennél rosszabb állapotú bankba , és azt vágták a képünkbe,hogy demokráciában ez így szokás, hát nem !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!