„Jó lenne, ha a Közgép mellett más is fel tudna nőni az építőiparban”

2015. február 16. 09:03

A kormány és Simicska viszonyáról kérdezték Varga Mihályt. A miniszter szerint nem baj, ha magyar cégek nyernek közbeszerzéseket, sőt, több magyar cégnek kellene nyernie.

2015. február 16. 09:03

A reklámadóval kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter azt mondta: a parlament a költségvetési törvényben döntött arról, hogy mennyi bevételt vár ettől az adónemtől: 6,6 milliárd forintot. Neki ehhez kell igazodnia, ehhez képest mellékes, hogy a sávok és egyéb részletek hogy alakulnak. A kormány számára az a fontos, hogy befolyjon ez a bevétel – hangsúlyozta a riporter azon kérdésére: mit vár cserébe a kormány az RTL-től az RTL-re vonatkozó kulcs csökkentéséért.

Azzal kapcsolatban, hogy az állam bevásárolja magát az Erste-be, Varga azt monda: már van konkrét eredménye ennek a hosszútávú együttműködésnek, hiszen az Erste Bank vállalta, hogy a következő három évben 550 millió eurót fog hitelként kihelyezni a magyar gazdaságba őstermelőknek, energiahatékonysági fejlesztésekre és a közszférában dolgozók számára. 

A riporter felvetette, hogy miért nem forintosították a devizahiteleket már 2011-ben. Varga Mihály erre azt mondta, hogy akkor kisebb volt a jegybank devizatartaléka – bár a riporter ezt vitatta – és „a jegybank akkori vezetése is másképp közelített ennek a problémának a kezeléséhez”. Arra a felvetésre, hogy a végtörlesztést akkor hogyhogy mégis meg tudták akkor csinálni, a miniszter kijelentette: a végtörlesztéshez nem kellett jegybanki devizafedezet, azt a bankok önállóan biztosítani tudták, és akkor még a kamatszint is teljesen más volt. 

Kérdezték a minisztert a letelepedési kötvényekről is, amelyeket offshore cégeken keresztül forgalmaznak. Varga Mihály azt mondta erre: „rendkívül sikeres a program, hiszen az államadósság finanszírozásába szeretnénk szereplőket bevonni. A célt kell megvalósítani, a szereplők ebből a szempontból talán másodlagosak lehetnek.” De a parlament gazdasági bizottsága egyébként is ellenőrzi ezen cégeket: amely nem tud elég letelepedési kötvényt értékesíteni, azokkal megszüntetik majd az együttműködést. Hozzátette: nem az offshore konstrukcióhoz ragaszkodnak, hanem működőképes cégekhez; olyanokhoz, amelyek ezeket a kötvényeket el tudják adni. Ebből a szempontból szerinte másodlagos, hogy ezek Magyarországon vagy külföldön bejegyzett cégek.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vakhangya4
2015. február 16. 13:29
Misike! Én azt is megmondom, hogy ki lesz az a ki felnő a Közgép mellé. Market Zrt. Garancsi intéző vette meg.
egyetmondok
2015. február 16. 12:10
Azért arra máskor majd jobban ügyeljenek Miniszter Úr, hogy olyan kurvára senkit se érdemes ám kitömni lóvéval,mint a Lajost,a végén a vadiúj, nemzetben gondolkodó multimilliárdosok is diktatúrázni kezdenek majd...
kukagyerek
2015. február 16. 11:06
Misi, bukni fogtok! Hacsak, megint nem manipuláljátok a választási törvényt a saját fineszes érdekeitek szerint. Tudod, úgy ahogy szoktátok!
Zokni
2015. február 16. 10:41
„Jó lenne, ha a Közgép mellett más is fel tudna nőni az építőiparban” - mondja. Ja. Persze. Mert Simicska már nem tejel eleget. Kéne egy új, aki majd ennek a helyébe lép.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!