Többet költene az állam jövőre Paksra és a MÁV-ra

2014. november 25. 10:48

A parlament keddi döntése alapján 15 milliárd forinttal bővítenék a jövő évi költségvetés kiadási oldalát, ennyivel növekszik a hiány is. A pénzt többek között a MÁV tartozásaira, az Eximbank tőkeemelésére és a paksi beruházásra költik. A kormány szerint nem kerül veszélybe a 2,9 százalékos hiánycél.

2014. november 25. 10:48

Az Országgyűlés támogatta kedden a költségvetési bizottság azon összegző javaslatát, amely több ponton is módosítja az idei költségvetést. A változtatások eredményeként a büdzsé kiadásai és így hiánya is mintegy 15 milliárd forinttal növekedhet, ám a kormány várakozása alapján a 2,9 százalékos hiánycél nem kerül veszélybe.

A képviselők 119 kormánypárti igen szavazattal, 32 ellenzéki nem ellenében és 9 jobbikos tartózkodás mellett hagyták jóvá a költségvetés átírására vonatkozó bizottsági előterjesztést. A büdzsé ezen módosítását a héten a Költségvetési Tanács véleményezheti, a parlamenti zárószavazására pedig várhatóan jövő héten kerül sor.  

A döntés révén a magyar állam ellenérték nélkül átvállalhatja a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) által 2011. szeptember 7-én kibocsátott 35 milliárd forint tőkeösszegű, a pályavasúti tevékenység működtetéséhez szükséges kötvénytartozást és annak járulékait. A MÁV-ot a tartozás átvállalásával kapcsolatban nem terheli illetékkötelezettség. Az Eximbank Zrt. tőkéjének 20 milliárd forintos emelését is tartalmazzák a változtatások, ami az indoklás szerint az exporttevékenység finanszírozásán keresztül megvalósuló gazdaságélénkítés érdekében a banki aktivitás bővítését támogatja. 

Az Országgyűlés a költségvetési bizottság javaslatára 10 milliárd forintot különített el az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. megvásárlásával kapcsolatos kiadásokra. Ezzel egy időben a Főgáz Zrt. részesedésének megvásárlásával kapcsolatos kiadásokat 2,1 milliárd forinttal 79,1 milliárd forintra növelték, az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kifizetéseket pedig 2,5 milliárd forinttal 27,8 milliárd forintra emelték, míg a gazdaság zöldítési rendszerre szánt 4,6 milliárd forintból 2,3 milliárd forintot elvontak.

A parlament a fentieken túl 9 milliárd forintot biztosítana az egyetemes postai szolgáltató méltánytalan többletterhének megtérítésére. A költségvetési bizottság a változtatások indoklásában hangsúlyozza, az egyes kiadási többletekhez szükséges forrást az országvédelmi alap előirányzatának csökkentése teremti meg, azonban az alap így fennmaradó 52 milliárd forintos összege is képes biztosítani a 2,9 százalékos uniós módszertan szerinti hiánycél teljesülését.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2014. november 25. 10:56
van itt pénz..sose fogy el.. fiuk azért egyet kerüljetek már vidéken is..de ne csak amikor fácát meg szalonkát lövöldöztök...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!