Czomba: Sikersztori a Munkahelyvédelmi Akcióterv

2012. december 01. 21:20

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Fidelitas országos választmányi ülésén elmondta: a Munkahelyvédelmi Akcióterv segítségével a 25 éven aluli pályakezdő munkanélküliek 10 százalékának segített a kormány.

2012. december 01. 21:20

A Munkahelyvédelmi Akcióterv keretein belül bevezetett 25 éven aluli pályakezdők munkáltatói közteher-mentes foglalkoztatásával 7100 fiatalt alkalmaznak, ami a 69 ezer munkanélküli pályakezdő fiatal több mint 10 százaléka. Erről Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár beszélt szombaton, a Fidelitas országos választmányi ülésén. A kormánypárti politikus szerint ezek a számok azt bizonyítják, hogy „ez a program sikersztori” és a kormány a következő években is működtetni fogja.

Az államtitkár ismertette: a szintén a Munkahelyvédelmi Akcióterv keretein belül beindított lakhatási támogatás iránt eddig több mint ötezren érdeklődtek és több mint háromszáz fő már a kérelmét is beadta. Elmondta azt is, a mentor-programba 4-5 ezer fiatalt szeretnének bevonni és komoly eredményeket vár a kormány a fiatalok civil szervezeteknél történő foglalkoztatásának támogatásától is, amellyel gyakorlatot szerezhetnek a pályakezdők is. „Minden eszközt, lehetőséget meg fogunk ragadni annak érdekében, hogy minél több fiatal Magyarországon képzelje el a jövőjét” – fogalmazott Czomba Sándor.

Az államtitkár elismerte, hogy a 15-24 év közötti korosztály esetében a legnagyobb a lemaradása a magyar foglalkoztatásnak az uniós átlaghoz képest. Tulajdonképpen „agyelszívás” zajlik, ugyanis Magyarországról sokkal nagyobb arányban vándorolnak külföldre a magasabb képzettséggel rendelkezők, mint a környező országokból jelentette ki. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a „zuhanást” a kormány megállította, sőt lassan elkezdődött az emelkedés is a fiatalok foglalkoztatását illetően.

Mihalovics Péter, a Fidelitas országos választmányának elnöke beszédében azt emelte ki, hogy a mai fiatalok egy "értékválsággal terhelt" világban kénytelenek boldogulni.  Ezért például a Fidelitasnak „origókat” kell biztosítania a fiatalok számára, amelyek igazodási pontként biztonságot jelenthetnek számukra - tette hozzá. A fiatalok elvándorlásával kapcsolatban úgy fogalmazott: a cél az, hogy a külföldön megszerzett európai szintű tudást Magyarországon tudják hasznosítani a magyar gazdaság és társadalom hasznára a ma még külföldön élő vagy tanuló fiatalok.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Yuing
2012. december 03. 08:18
"25 éven aluli pályakezdő munkanélküliek" na most kerültök igazán bajba, mert akiket ezek megvédenek azok lehúzhatják a redőnyt !
tatka46
2012. december 02. 14:24
Milyen fiatalokat,mennek ki mint a vízfolyam.Munkahely védelem nem munka hely kellene ,ami már nagyon fogy.Már megint ki akar tolnia fiatalokkal a kormány,védeni akarja őket ,jajj nekik.
krisztoforo48
2012. december 02. 08:42
...És kb. ugyanennyi idősebbet tettetek munkanélkülivé vele!
reggos
2012. december 02. 06:44
Hiába siker van.Most más barom hazudik valami nagyot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!