Így magyarázkodik okirathamisítási ügyével kapcsolatban Csárdi Antal

2022. március 24. 15:09

„Én ezt a kérdést lezártam, köszönöm szépen” – mondta a baloldal képviselőjelöltje.

2022. március 24. 15:09
null

Mint arról korábban az Index cikke alapján mi is beszámoltunk

A történet előzménye, hogy a politikus vitába keveredett a Parlament által számára bérelt lakás tulajdonosával, miután annak állítása szerint a politikus nem fizette a közüzemi számlákat, ezért a közműszolgáltató felfüggesztette a gázszolgáltatást, azaz „kikapcsolta a fűtést”. A feljelentésben az is szerepel, hogy Csárdi háromszázezer forintos közösköltség-tartozást halmozott fel. 

A lakás tulajdonosa, aki jelenleg is Amerikában él, közölte, nem bízott abban, hogy a politikus rendezi a tartozását, ezért mivel tartott a végrehajtástól, végül ő fizette ki a számlákat.

Az Index cikke szerint a lakástulajdonos azonban nem emiatt jelentette fel a politikust, hanem azért, mert

szerinte Csárdi Antal a kikapcsolt szolgáltatás ügyét úgy próbálta rendezni, hogy egy olyan meghatalmazással járt el a közműszolgáltatónál, amelyen az ő hamisított aláírása szerepel.

A portál azt írja, a meghatalmazást tanúként Csárdi felesége és anyósa írták alá.

Az LMP-s képviselőjelöltet Bohár Dániel szerette volna megkérdezni arról, ki írta a felhatalmazást, és miért Csárdi anyósa és felesége szerepel rajta tanúként, amennyiben a képviselőjelölt állítása szerint a tulajdonostól kapta a meghatalmazást. 

Csárdi válaszait itt tekintheti meg:

Nyitókép: Facebook-videó

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
revoray
2022. március 26. 09:41
fogalma sincs ennek a faszfejvűnek, hogy mit hazudjon. Sajnos "18-ban erre a szemétládára szavaztam...... soha többet
Csubszi
2022. március 25. 15:45
Ritka bárgyú moslékos!
Jaja
2022. március 25. 06:20
A Csárdinak már le kellett volna mondani és eltűnni a közéletből Tényleg kínos ez a magyarázkodás. Ellenzéket kell váltani, nincs mese!
balbako_
2022. március 24. 18:27
És még Maki is....https://pestisracok.hu/jogserto-marki-zayek-autobuszos-kalandja-eljarast-inditott-a-kozbeszerzesi-hatosag/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!