Ezért sikeres Trump legnagyobb riválisa – DeSantis titka

2022. november 15. 09:45

Florida republikánus kormányzója láthatóan és következetesen lép fel minden olyan témában, ami fontos nem csak a konzervatív szavazóknak, hanem a középen állók számára is.

2022. november 15. 09:45
null
László András
Vendégszerző

Az amerikai félidős választásokon elsöprő győzelmet aratott Amerika woke-ellenes élharcosa, Ron DeSantis. Florida állam kormányzója 20 százalékkal előzte meg demokrata kihívóját.

2018-ban még alig fél százalékkal nyert, négy év alatt azonban politikai szupersztárrá vált. „Harcolunk a woke ellen a törvényhozásban, harcolunk a woke ellen az iskolákban, harcolunk a woke cégek ellen, és soha, de soha nem fogjuk megadni magunkat a woke maffiának. Floridába a woke meghalni jön!”, jelentette ki győzelmi beszédében.

Nem kis teljesítmény van Ron DeSantis mögött.

Florida hagyományosan egy billegő vagy csatatér állam,

ahogy az amerikaiak mondják. A floridai szűk választási győzelmek több országos választáson is meghatározóak voltak. George W. Bush 2000-ben többhetes újraszámolási küzdelemmel nyerte meg Florida állam szavazatait, ami az elnökségért folytatott versenyt eldöntötte. 2008-ban és 2012-ben Barack Obama nyerte el Floridát. Donald Trump 2016-ban egy szűk meglepetésgyőzelmet aratott itt. Utána, 2018-ban, Ron DeSantis mindössze fél százalékkal tudta megelőzni a demokrata kormányzójelöltet. Idén a balos bástyának számító Miami Dade megyében is nyert, amit Hillary Clinton 2016-ban még 23 százalékos előnnyel hozott el Donald Trump elől.

A mostani 20 százalékos fölénye tehát semmilyen módon sem illik bele Florida politikai hagyományaiba. Elsöprő győzelme tartalmi okokra vezethető vissza.

DeSantist folyamatosan támadta az országos baloldali média.

Mégis, négy év alatt kitartott a woke elleni küzdelemben és ellenállt az országos baloldali média és a szövetségi kormány nyomásának is. A járvány alatt nemet mondott a lezárásokra. Kiemelten foglalkozott a gazdasági növekedéssel, a munkahelyteremtéssel valamint a közbiztonsággal is. Családi adókedvezményeket vezetett be. A hazai gyermekvédelmi törvényhez hasonló jogszabályt írt alá, hogy megvédje a kisiskolásokat az LMBTQ-lobbitól. Akkor sem hátrált meg, amikor emiatt nem csak a média, hanem a Disney és más vállalatok is nyíltan ellene mentek. Végül legyőzte a Disney-t, megfosztotta a Disney vidámparkot a Florida államban a '60-as évek óta élvezett adókedvezményeitől és kiváltságaitól.

Florida nem amerikai páriaállammá, hanem új otthonná vált számos magánszemély és vállalat számára is. Tette mindezt egy nyugodt, felkészült, de határozott, államférfihoz méltó stílusban. Az idei évben pedig szembesítette a liberális elitet képmutatásukkal az illegális bevándorlók ügyében, amikor két repülőnyi illegális bevándorlót küldött a demokrata elit egyik kedvenc üdülőhelyére. A kormányzó hivatala egyértelműen fogalmazott: „Nem a floridaiak felelőssége, hogy fedezzék az illegális bevándorlók itt tartózkodásának költségeit; mi nem támogattuk Biden nyitott határok politikáját”. És DeSantis nem utolsó sorban helyt állt a Floridán végig söprő Ian hurrikán által okozott katasztrófahelyzetben is.

A kormányzó láthatóan és következetesen lép fel minden olyan témában, ami fontos nem csak a konzervatív szavazóknak, hanem a középen állók számára is.

Mindez végtelenül ismerős és egy már sikeres forgatókönyv a magyarok számára is.

Nem csak a politikák, hanem a médiaellenszél is. Úgy harcol a washingtoni balliberális elit ellen, ahogy a magyar kormány a brüsszeli balliberális elit ellen.

DeSantis nagyarányú győzelme különösen kiemelkedő a teljes republikánust mezőnyt nézve. A közvélemény-kutatók republikánus hullámot jeleztek előre. Az alsóházi többség megszerzése fontos, de elsöprő republikánus győzelem Floridában történt meg. Országos népszerűsége miatt egy ideje már Trump lehetséges kihívójaként emlegetik a republikánus párt elnökjelöltségéért. „Még csak most kezdtem el harcolni”, üzent győzelmi beszédében.

Fotó: PAUL HENNESSY / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MaBaker
2022. november 15. 15:35
"Elsöprő győzelme tartalmi okokra vezethető vissza." Már ha a levélszaazatok visszaszorítását, a fényképes igazolványhoz kötött szavazást és a választási csalás ellenes erős rendőri fellépést tartalmi okoknak nevezhetjük... Ilyen arányú republikánus győzelem történik ott, ahol rendbeteszik a választási rendszert. "DeSantist folyamatosan támadta az országos baloldali média." Mármint támadta eddig. Most, hogy egy Trumppal szembeni alternatívának lehet kikiáltani, nem győzi nyalni a seggét a liberális sajtó, nehogy megint Trump legyen a republikánus jelölt 2024-ben. Trumpnak az már a második ciklusa lehetne, ahol egyáltalán nem kéne újraválasztásra koncentrálnia, tehát levehetné a kesztyűt a deep state elleni harcban.
Onurisz
2022. november 15. 13:19
Nagyon kellene már egy fiatal, jó képességű konzervatív elnök az USA-ban, aki leszámol az új kommunista divatokkal Nyugaton.
Rugo
2022. november 15. 12:45
Amerikában tisztességes választást nem lehet nyerni. DeSantis csak azért népszerű most, mert Trump-csalódottság van a republikánusok között. Ráadásul Trump maga emelte fel DeSantist, azzal, hogy elkezdte kritizálni. A mélyállam-maffia nem hiszem, hogy hatalomba engedi DeSantist. Vagy, ha igen, akkor is béna kacsa lesz – jobban, mint Trump. Gardedámokkal, árulókkal körbevéve.
Sincero
2022. november 15. 12:21
Sikeres - de csak addig, amíg a demokraták közbe nem lépnek. Sikere "virtuális", mert az urnák mindig a balliberálisokat hozzák ki győztesnek még olyan államokban is, ahol republikánus kormányzó van, de balra húz, és nem szigorította a választási törvényeket. A 2020-as elcsalt választások a főpróbája volt a 2022-es elcsalt választásoknak. DeSantist is elteszik láb alól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!