Vásárhelyi Mária: Hegedüs Zsuzsa 2010-ben is tudta, hogy kicsoda Orbán Viktor, de nem tudott ellenállni az Audinak és a milliós fizetésnek

2022. július 27. 21:28

„Kinevezését Orbán nyilván fricskának szánta a liberálisok felé, és Hegedüs jól elücsörgött ezen a fricskán 12 évig” – fogalmazott a szociológus.

2022. július 27. 21:28
null

Vásárhelyi Mária közösségi-média oldalán fejtette ki véleményét Hegedüs Zsuzsa lemondásával, és Jaksity György beszédével kapcsolatban.

„Szerintem ne Hegedűs Zsuzsával foglalkozzunk! Ő már 2010-ben is pontosan tudta, hogy kicsoda Orbán Viktor, csak

nem tudott ellenállni az Audinak, a milliós fizetésnek, a fontoskodásnak”

– kezdte bejegyzését a szociológus. Kifejtette, hogy szerinte Hegedűs „kinevezését Orbán nyilván fricskának szánta a liberálisok felé, és Hegedűs jól elücsörgött ezen a fricskán 12 évig”.

Majd hozzátette: „Foglalkozzunk inkább azzal a beszéddel, amit Jaksity György mondott el a Corvinus évzáróján! Az valóban nagyon fontos beszéd! Amikor az ország egyik legsikeresebb üzletembere kiáll többszáz végzős diák elé és

Ez valami egészen újnak az előszele lehet”.

Nyitókép: Facebook

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2022. július 29. 21:19
Lemondott a lemondásról Hegedüs Zsuzsa https://hirtv.hu/ahirtvhirei/lemondott-a-lemondasrol-hegedus-zsuzsa-2550786
syphax
2022. július 29. 12:15
Na most légy okos KOCA-MACA vásárhejjjiová hizottsertés! Visszavonta a hegedűs a lemondását...ha-ha-ha! Rábasztál a sompolygásra...kisanyááám!
csulak
2022. július 28. 13:51
Akkor is tudta es most is tudja hogy Orban Viktor Magyarorszag megmentoje ! Es a baloldal temetobogarak es patkanyok gyulekezete !
ZeroTadpole8073
2022. július 28. 13:30
Hiányzik valami a maszkjáról. Egy nagy lyuk, pontosan a tenyér helyén...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!