Így múlik el az EPP dicsősége

2022. június 24. 19:43

Nincs egyetlen egy néppárti kormány sem Nyugat-Európában. Az EPP többet mutatkozik a baloldallal, mint a konzervatívokkal.

2022. június 24. 19:43
László András
Facebook

„Miközben a nemzetközi sajtó nagyrészt Macron pártjának relatív vereségével van elfoglalva, és azzal, hogy nem sikerült pártjának abszolút többséget szereznie a törvényhozásban, a felszín alatt tektonikus változásokat figyelhetünk meg. A régi nagy jobboldal (már több névváltoztatás után Les Républicains, Republikánusok), Sárközy elnök egykori pártja, csak negyediknek futott be a hétvégi parlamenti választás második fordulójában, képviselőinek több mint felét elvesztette. Az őket jobbról előző Nemzeti Tömörülés (Marine Le Pen pártja, RN) pedig megtízszerezte képviselői számát és beelőzte a hagyományos jobboldali váltópártot.

A Republikánusok helyzete, magyar hasonlattal, olyan mint az MDF-é volt 2006-ban, amikor ahelyett, hogy összefogtak volna a Fidesszel, inkább különcködtek és ezzel a baloldalt segítették győzelemre. A Republikánusok most (és már a legutóbbi választásokkor is) Macron és a baloldal malmára hajtják a vizet.

Történetük tanulságos. Miután 2012-ben Sárközy nem tudott újrázni első elnöki ciklusa után (a szocialista Hollande nyert), világos vezetés nélkül maradt a párt. A 2017-es elnökválasztás mégis lehetőséget teremtett a visszatérésre, amivel nem tudtak élni. Ennek több oka volt, de röviden talán annyit érdemes említeni, hogy a párt történetének első előválasztása elindította a pártot a lejtőn lefelé, amin továbbra sem tud megállni. A 2017-es elnökválasztás előtt Francois Hollande már annyira népszerűtlen volt, hogy nem is mert újra elindulni az elnökválasztáson. A kínálkozó lehetőséggel a republikánusok helyett Macron tudott élni. A republikánus elnökjelölt (Francois Fillon) még az elnökválasztás második fordulójába se jutott be. Idén pedig már nem is várta senki a republikánusok jelöltjét az elnökválasztás második fordulójába. A nevével nem is fárasztok senkit. A republikánusok csak a parlamenti választásokban és jelöltjeik helyi népszerűségében bízhattak. Macron és pártjának gyengesége már látszott az elnökválasztás eredményében, de a republikánusok megint nem tudtak élni a lehetőséggel, és végül a szélsőbalos koalíció és Le Penék is megelőzték őket, ahogyan az elnökválasztáson is.

Ez eddig csak az, hogy mi történt. A tanulság azonban a miértben rejlik. Az EPP elhajlásához hasonlóan, a régi francia jobboldal is kompromittálódott. Lepaktált a liberális mainstreammel. A párt fele beállt Macron mögé 2017-es győzelme után. Ezt nem is tudták soha feldolgozni. Minisztereket, sőt miniszterelnököt is adtak Macron kormányába. Macron pedig látva a republikánusok gyengeségét, fokozatosan foglalta el a centrista teret, néhány jobboldali politikai ügyeit magáévá téve.

A francia helyzet és az európai politikai helyzet között erős a párhuzam. Nincs egyetlen jobboldali kormány sem Nyugat-Európában. Ausztria a legnyugatibb ország EPP-s vezetővel, de ott is csak egy nagykoalíció élén ül az osztrák kancellár. Nyugaton még reményteli EPP-s váltópárt is alig van. Akik maradtak az EPP-ben, azok fele, a franciákhoz hasonlóan, kész lenne inkább a Macron féle európai liberálisokkal tartani. Még úgy is, hogy Macron épp sokat veszített politikai szexepiljéből. Többet szavaznak és mutatkoznak együtt a baloldallal és a liberálisokkal mint az európai konzervatívokkal.

Csak emlékeztetőül, hogy milyen figurákról van szó. Macron pártja/mozgalma a liberális európai pártcsaládhoz tartozik, ahova a Momentum is, vagy olyan arcok mint Guy Verhofstadt, a holland Rutte vagy Vera Jourová biztos. A szocialistákhoz tartozik Frans Timmermans, Katarina Barley, korábban Martin Schulz vagy Matteo Renzi. Velük bútorozott össze az EPP. Ez ma a nyugati, magukat kereszténydemokratáknak hazudó politikusok preferált társasága. A francia választásokon láthattuk az eredményét. A választók köszönik szépen, találnak maguknak más pártot.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LancelotDuLac
2022. június 26. 00:57
Hol van az előírva te gané, hogy abszolút többsége legyen valakinek - te hülye fasz - az csak a diktátori rendszerekben elvárás. Észak- Korea, Kína, Magyarország, Szovjetunió, afrikai köztársaságok - mindenütt dúl a nyomor seggfejkém!
Ma is bukik a Zorbán...
2022. június 25. 08:46
Azért azon illett volna felháborodni, hogy az AP nevű bolsevista szennyforrás folytatva a szokványos gyűlölködést "szélsőjobboldali"-ként merészeli említeni a normalitást képviselő Le Pen-t. Az csak a hab a tortán, hogy "széles baloldali összefogás" néven emlegetik a Melanchon-bandát. Tehát a sima irigy prolikat jelentő eurokommunistáktól az anachista-jakobinus-vókista terroristákig tartó politikailag abnormálisokat. Amíg az ilyen szélsőbalos hazudozást még egy jobboldali publicista is szó nélkül hagyja, sőt még idézi is, addig nem sokkal másabb a helyzet, mint a Macron mögé besunnyogott áljobboldali republikánusok esete. Mert most a halál bolsevista kultúrája ellen harcolunk. Nem lehet úgy fintorogni, fanyalogni a bolsevista terror nyugati térnyerésén, hogy közben azért az ő szemükben szalonképesek akarunk maradni. Azzal annyit lehet elérni, mint a névtelen republikánusnak az elnökválasztáson lehetett...
Pelso j.
2022. június 24. 21:15
Navra minap említette a néppárt felé közeledést, te meg erőlködsz, te szegény...
nemecsekerno_007
2022. június 24. 21:11
Ők még nem éltek szocializmusban, ezért ilyen hülyék. Minket nem fogtok még egyszer belerángatni, főleg nem a FőFilantróp örökhiteléből finanszírozva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!