Üdvözlünk 1984-ben!

2021. március 05. 10:51

A Médiatanács a gyerekek védelmére hivatkozva indított eljárását az RTL Klub ellen.

2021. március 05. 10:51
Jámbor András
Jámbor András
Facebook

„A Médiatanácsa a gyerekek védelmére hivatkozva indított eljárását az RTL Klub ellen, mert leadtak egy a nemek egyenjogúságáról szóló, társadalmi célú hirdetését. Kb 1 perc volt találni pár ügyet amelyben volt feljelentés, de nem indított eljárást a Médiatanács.

– Nem indítottak például eljárást 2019-ben az M1 homoszexuálisok »gyógyításáról« szóló műsorszámban elhangzottak miatt

– Nem indítottak eljárást a tavaly év végi hangfelvétel miatt amelyben a közmédia vezető szerkesztője Bende Balázs vezető lényegében megfenyegette munkatársait: ha nem hajlandók a kormány kommunikációja szerint tudósítani, elbocsátják őket.

– Nem indítottak eljárást amikor a Bayer-showban Kövér László azt mondta szánalommal tekint „ezekre a képviselőkre”, különösen azokra, akiknek „a személyi száma 2-essel kezdődik, amikor olyan helyzetbe keverik magukat, mint amilyenbe Szabó Tímeának is sikerült legutóbb”.

– Nem indítottak eljárást amikor tavaly a Hír TV a becsület napján tüntető neonácikat mosdatta

– Végül nem indítottak eljárást akkor sem, amikor a Tv2 Tények leadta azt a riportot amelyben Terry Black Vona Gábor vélt szexuális identitásáról nyilatkozott, teljesen egyértelműen hazug módon, és pártpolitika szándékból

Tehát amikor egy szeretetről és elfogadásról szóló reklám van, akkor a Médiatanács odacsap, de amikor hazugságok, rágalmak, gyűlöletkeltés, vagy annak mosdatása zajlik, akkor nem talál semmi vizsgálni valót. Üdvözlünk 1984-ben!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toronyőr
2021. március 05. 23:01
Gyerekek, ez a Jámbor is buzi? Nahát!
pumuklik
2021. március 05. 17:30
A kis buzi durcás!
Tehetős Totó
2021. március 05. 17:15
Tudod mit Jámbor?! B...szd meg az a jó kedves tetves elsőszülő anyukádat!
Irhazika
2021. március 05. 17:01
Csak te és a feleséged Lackó legyetek jól 2021-ben
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!