A család ellenforradalma

2021. március 04. 07:01

A civilizáció fontos alapja a családpártiság, a családellenesség pedig a hanyatlás jele. A kiteljesedő egyéni szabadság nem a civilizáció végső foka, hanem a vége.

2021. március 04. 07:01
null
Szilvay Gergely
Mandiner

Háromféle családforma határozta meg a nyugati civilizáció történetét a görögöktől fogva, mindháromban van apa, anya és gyerekek, de éppen nem egyenrangúak – ez a tanulsága Carle C. Zimmerman, a Harvard szociológusa Family and Civilization című könyvének, mely először 1947-ben jelent meg, legutóbb pedig 2008-ban. 

A több mint hetvenéves munka állításait a mai napig nem cáfolták, és egyértelműen kiderül belőle, hogy attól még, hogy többféle családforma létezett a történelem folyamán, azokat nem kezelhetjük egyenrangúan,

a mai értelemben vett klasszikus család pedig mindegyiknek része volt.

(Ezért tévedés, amikor egyes jogvédők a nagycsaládot szembeállítják a mai kiscsaládokkal.)

Zimmerman az egyik legfontosabb szociológus volt Amerikában a húszas-harmincas években, és tudatosan szembement a szociológusokra jellemző, akkor (és azóta is) divatos, meghatározó gondolkodásmódokkal, a progresszió szolgálatával, mivel kimutatta, hogy a haladás valójában hanyatlás. Az azóta ipari mennyiségben született, családdal, házassággal, szexualitással, genderrel kapcsolatos irodalom sem írta felül megállapításait. 

A szerző szembemegy a marxista chicagói iskolával és a korában divatos, olyan marxista vagy épp darwinista szociológusokkal, mint Herbert Spencer, Henry Sumner Maine, J. J. Bachowen, J. K. Folsom és mások. Le is írja:

a társadalomtudósok önképe az, hogy a haladás szolgálatában kell állniuk, egy szebb és jobb jövőbeni társadalom kedvéért. 

Na de mi is a fő megállapítása? Az, hogy a görög, a római és az európai civilizáció történetében is elkülöníthető három korszak, amelyekben meghatározó (bár nem kizárólagos) volt egy családforma uralma: a klán-szerű család (trustee family), a nagycsalád (domestic family) és a kiscsalád (atomistic family). 

Az elsőben a család épp élő tagjai csak földi képviselői (megbízottai – „trustee”) az örök család valaha élt tagjainak. A törvény letéteményese a családi tanács, mely élet és halál ura, a család kis államocskaként az élet teljes keretét meghatározza. A nagycsalád (avagy „háztartási” család) esetében a tagoknak nagyobb az egyéni szabadságuk, egyfajta egyensúly alakul ki egyéni szabadság és a családi élet között. A család nem mindenható, belép a képbe a vallási tekintély (pl. az egyház) vagy az állam, mint szabályozó, törvényhozó, de nem veszi át a család minden funkcióját. Végül a kiscsalád korszakában egyre meghatározóbb az állam, a család egyre több funkcióját elveszti, és az egyéni kiteljesedés kerül előtérbe.

Izgalmas meglátása, hogy a korai római korban a római családfők abszolút uralma (patria potestas) nem a feleség és gyerekek feletti abszolút uralmat jelentette, hanem az örök család megbízottjaként viselt hatalmát, mellyel kifelé, a külvilág felé képviselte a család érdekeit és mely a társadalmi felelősségvállaláshoz is szükséges volt. A klán-szerű család modernkori formájaként utal Zimmerman a maffiacsaládokra (lásd A keresztapát).

Zimmerman kimutatja: a civilizációk, kultúrák felívelő korszakában, a kialakulás évszázadaiban a kláncsalád a meghatározó, a „kreatív civilizációs korszak” folyamán,

a tündöklés évszázadaiban a kiegyensúlyozottságot megvalósító nagycsalád a domináns, a hanyatlás idején pedig a kiscsalád.

Mindezek nem pusztán kijelentések: a harvardi szociológus aprólékosan bemutatja a görög, római és középkori-újkori családhelyzetet, a szabályozásokat, az ismert szerzők meglátásait, és így tovább. 

Egyik fontos megállapítása például, hogy a Római Birodalom hanyatló korszakában a kiscsalád lett a meghatározó, melyet az uralkodók különféleképpen próbáltak megerősíteni, de ekkor lett divat a kétféle házassági modell is: a dignitas és a concubinatus – utóbbi kevesebb jogot és kevesebb kötelezettséget jelentett, és a mai élettársi kapcsolatnak feleltethető meg (ez volt a görögöknél a hetaera). 

Mi történik az atomisztikus kiscsalád meghatározóvá válásakor? Zimmerman szerint ekkor rendszerint az egyén válik szentséggé, a házasságot pusztán egyéni szerződésként fogják fel, elszaporodnak a válások, mely egyre könnyebb, valamint egyre népszerűbbek lesznek a házasság és a családi élet nem intézményes formái. A családra pusztán egy háztartásban élő személyek közösségeként tekintenek.

Ahogy Theodor Mommsen írja Róma története című munkájában: ekkor romlik a felső-középosztálybeli családok morálja, elszaporodnak és elfogadottabbá válnak az alternatív szexuális életmódok, a szeretetet pusztán romantikus módon fogják fel, egyre enyhébben ítélik meg a házasságtörést, egyre népszerűbb a születésszabályozás, valamint az őshonos népesség bevándorlókkal való kiegészítése. Fokozódik az osztályok és társadalmi csoportok szembenálllása, és általában az egész társadalomban dezintegrációs folyamatok figyelhetőek meg. 

Mindezt Rómáról írták, nem a mai nyugati világról.

És mindez megfigyelhető a Periklész utáni görögség körében, és a 18. század óta Európában is. 

Róma bukását követően az európai kontinensen a barbár népcsoportok (a későbbi európai nemzetek) megjelenése után ugyanakkor kétféle családforma él egymás mellett: a barbároknál a kláncsalád a meghatározó, a romanizált népesség körében a kiscsalád.

Zimmerman arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyház számára egyik sem tűnt ideálisnak, és évszázadok alatt, az érett középkorra érte el, hogy a nagycsalád legyen a domináns, melynek jellemzője a szentségi mivolt, a hűség és a gyermekvállalás. Ennek az új reneszánsznak az intellektuális motorjai az egyházatyák, földesurak, különféle egyházi és világi tekintélyek voltak.

A hanyatlás a koramodern korban indul többek közt olyan, „antifamilista”, családellenes gondolkodóknak köszönhetően, mint Erasmus, Rousseau, David Hume, Thomas Paine és mások.

Elősegítette a lassan kibontakozó válságot a francia forradalom, a marxizmus, a hegelianizmus és a közgazdasági szemlélet is.

(Zimmerman nem jönne be Stephanie Coontz feminista család- és házasságtörténésznek.)

A szociológus szerző szerint a nyugati világ már régóta az atomisztikus család fémjelezte hanyatló korszakban van, ami a huszadik század végére tetőzik. Zimmerman ugyanakkor nem moralizál: a hanyatlást nem valamiféle erkölcstelenségnek tulajdonítja, és a hanyatlást nem is a család atomizálódása és az egyéni szabadság abszolutizálása okozza – ezek jelei, következményei a társadalmi szétesésnek, egyben persze, míg a trendek meg nem fordulnak, elősegítői is. 

 

Zimmerman inkább azt állítja, hogy az egészséges társadalomban, a civilizációk kreatív korszakában az egész társadalmat áthatja a családpárti gondolkodás, ez a magától értetődő, ha tetszik, a strukturális tényezők ezt segítik.

A hanyatlás és szétesés idején azonban az egyéni szabadság abszolutizálása a meghatározó,

az értelmiség családellenessé, cinikussá válik, gondolkodását pedig a kulturális determinizmus határozza meg – itt Zimmerman egészen egyértelműen a modern értelmiségre gondol, és még inkább igaz mindez a posztmodern értelmiségre.

A családellenes emberek viszont nem tudják megérteni a familizmust, és Zimmerman szerint ezért tévednek teljesen a családot vizsgáló, de azzal szemben szkeptikus szociológusok. A társadalom összetartásában viszont a legfontosabb tényező a család. 

Központi fontosságú a születésszám is – figyelmeztet Zimmerman. A familizmus alapja a gyermekszám, és a legéleterősebb társadalmakban is a népesség kisebbik része az, ami gyermekeket vállal. Azok a társadalmak, ahol sok gyermek van, családpártiak – ahol pedig kevés, azok családellenesek.  Azaz: „a gyermekek alapvető fontosságúak a familizmus számára. A familizmus hanyatlása  a biológiai reprodukció társadalmi rendszerének hanyatlása is egyben. Következésképpen azok a társadalmak, amelyekben a familizmus hanyatlik, maguk is hanyatlóak – és a hanyatlás nagyon gyorsan megy végbe”, legalábbis kétnemzedéknyi előkészület után. 

Míg a családellenesség alapja az egyéni szabadság hangsúlyozása, aközben az ilyen, magukat szabadságpártinak gondoló korokra sokkal jellemzőbbek a diktatúrák – mutat rá Zimmerman, aki szerint a kiscsaládok dominanciáját jól ki tudják használni a családfunkciókat átvevő államok. A vallásos és morális korlátok ekkor már nem játszanak szerepet. 

Vajon miért? Zimmerman szerint azért, mert

a családpárti társadalmakra jellemző a hit a végtelenben, a rajtunk kívül álló alapokban, melyeket nem kérdőjelezünk meg

– a vallások pedig épp ilyesmit biztosítanak. A családellenesség ezt kérdőjelezi meg, és a hanyatló korszakokban az emberek nem teszik a dolgukat csak azért, mert „úgy helyes”, hanem mindent megkérdőjeleznek. 

Az utolsó stációkban Zimmerman szerint megfigyelhető, hogy: elszaporodnak az ok nélküli válások; csökken a gyerekszám, a népességszám és már nem tisztelik a szülőket; az esküvő valódi jelentése eltűnik; pesszimista elképzelések  jönnek divatba a régi hősökkel kapcsolatban; népszerűvé lesz az ötlet, hogy az egyenlőek házassága vagy valami lazább együttélési forma megoldja a bajt; a régi módon megházasodók nem kívánják fenntartani hagyományaikat, mások menekülnek a kötelességek elől; a városi és értelmiségi csoportok családellenes felfogása kiterjed a perifériákra; a házasságtörés egyre elfogadottabbá válik; a fiatalok a szülők ellen lázadnak, és ezért egyre kevesebben akarnak szülők lenni; terjed a fiatalkori bűnözés; és a „szexuális perverziók” elfogadottá válnak. 

Zimmerman szerint a civilizáció fontos alapja a családpártiság, a családellenesség pedig a hanyatlás jele. A kiteljesedő egyéni szabadság nem a civilizáció végső foka, hanem a vége. De ez a hanyatlás nem megállíthatatlan, hisz többször jött már ellenkező trend a történelem folyamán. Jönnek a régi eszményeket képviselő új erők (olyasmi, amit a feministák visszacsapásnak neveznének), azaz „a család ellenforradalmak által tűnik fel újra”.

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2021. március 06. 20:46
A 'hagyományos' család biztosítja az emberiség fennmaradását.
panyigai péter
2021. március 04. 20:07
Az Árpád-korban a köznép és a vitézek kiscsaládban éltek, az arisztokrácia pedig nemzetségekben, ha úgy tetszik, kláncsaládokban. Ezek a nemzetségek már nem voltak valódi életközösségek, de kultuszközösség még volt a családok között (ún. nemzetségi templomok és körülötte a nemzetségi temetők), közös nemzetségi nevet használtak stb. és fokozatosan gyengültek ugyan (az Anjouk pl. mindent megtettek a régi nemzetségi kötelékek ellen), de politikailag az Árpád-ház kihalásáig, öröklésjogilag 1848-ig számítottak. A nemest a nemzetség, régiesen a nem különbözteti meg a pórtól. Általában az uralkodó osztályok tudják megőrizni a régi rendszert, a közember ott él, ahol lehet vagy kell, és a területi közösségbe tartozik, kiscsaládban élve, mert a szűkös lehetőségekbe csak az fér bele. De Kínában a köznép is megőrizte a nemzetségi rendet, csak a nemzetség (vagy család) fejének, a patriarchának a hatáskörét végül kisajátította a Párt, legalábbis a párttagok házasságát az illetékes pártszervnek kellett vagy talán még kell is jóváhagynia. Bonyolultabb a világ, mint az amerikai szociológusok agya.
annamanna
2021. március 04. 16:24
Szilvay egészen megdöbbentően ostoba, mivel állítólag történész, és képtelen más történelmi változások közé elhelyezni a családi struktúra változását. Mégpedig a GAZDASÁGI VÁLTOZÁSOKKAL képtelen összekötni, pedig teljesen nyilvánvaló, hogy az AGRÁRTÁRSADALMAK esetében egészen más a közösségek szerepe, az egyén szerepe, az egyén lehetőségei stb, mint egy IPAROSODOTT TÁRSADALOMBAN, a posztindusztriális korról nem is beszélve. Olyan nincs, hogy "család ellenforradalma", maximum az volt a római birodalom után, hogy az addigra kialakult "globálisan iparosodott" birodalom szétesett (ahol pl a mostani Zala megyében állomásozó római katonák friss osztrigát ettek, olyan fokú volt a globalizálódott kereskedelmi ellátás) - szóval ez szétesett, ennek helyébe lépett az önellátásra kényszerült "barbárság", és az agrárium szerepének felértékelődésével a nagycsaládi szerkezet is újra fontossá vált. A római korban élő Pál apostol maga is a SZINGLIFORRADALOM APOSTOLA VOLT, aki arra biztatott mindenkit, hogy ha teheti, ne házasodjon meg - természetesen ne is éljen szexuális életet egyáltalán. Eleve a mezőgazdasági közegben mindenképpen fontos a szexualitás szerepe, ami összekapcsolódik a TERMÉKENYSÉGMÁGIÁVAL - a paraszt jólétét a szexualitás, a szaporodás biztosítja, minden szinten, így a gondolkodásának, a kultúrájának a középpontjában áll a szex, ld: Hierosz gamosz https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-bibliai-lexikon-C97B2/h-C9DAA/hierosz-gamosz-C9E6E/#Lexikonok%5EKereszty-Hierosz%20gamosz Az ipari társadalmak gondolkodásában egészen egyszerűen nincs olyan fókuszpontban a szexualitás, mint az agrártársadalmakéban, és ha nem olyan fontos, akkor nyilván az eköré épülő egész struktúra is széttöredezik (sok más ok mellett, pláne, hogy könnyebb az önfenntartás, mint az agrártársadalomban). A fókuszból való kieséssel jár, hogy egészen egyszerűen ténylegesen kevesebbet szexelnek az ipari társadalmak lakói. A mai fiatalok is jóval kevesebbet szexelnek, mint a régiek, ez Japánban egészen ijesztő méretűvé vált, de nagyon érdekes ezzel kapcsolatban a következő szöveg: Fiatal felnőttek, akiknél a kiégés az alapállapot https://tldr.444.hu/2021/01/10/fiatal-felnottek-akiknel-a-kieges-az-alapallapot és: Az új amerikai álom: lakás helyett autó https://444.hu/2016/11/19/az-uj-amerikai-alom-lakas-helyett-auto A szexualitás kevésbé fontosságát jelzik a táncok is, elég a latin táncok "vérbő erotikáját" összevetni pl a breakkel, ami akrobatikus, de abszolút nem szexi. Az, hogy a fiatalok hogyan táncolnak, önmagában is jelzi, hogy hol helyezkedik el fontosságban a szexualitás az értékrendben - minél fontosabb a szex, annál "forróbbak" a táncok is. Tehát az egész nagyon is összefügg Pál apostol (és a későbbi katolikus egyház) végletes aszexualitásával, aminek az alapját a dübörgő (és embertelen) iparosítás adja meg, ami mindenkit gyorsaságra, teljesítményre, munkaholizmusra stb sarkall, és egyre kevesebb teret ad a természetnek, az ösztönöknek. Itt tulajdonképpen két végletes nézőpontról van szó, amik között egyensúlyt kell találni. Kicsit azzal is párhuzamba lehet ezt állítani, mint a Mátrixban az Orákulum és az Építész, akik a Mátrix vezetői, de a nézőpontjuk és a lényük rendkívül különbözik egymástól: a fekete nő, aki anya, etet, édesszájú, homályos, talányos, feltétel nélkül elfogadó, kapcsolatközpontú, nagyon is tisztában van az ösztönök és benne a szerelem jelentőségével, és akinek a fia (Smith) megőrül, káoszba dönti a Mátrixot - és az Építész, aki egyáltalán nem érti az emberi kapcoslatok és érzelmek jelentőségét. Az emberi élet (és társadalom) ezen Szkülla és Kharübdisz között imbolyog, és egyiknek sem jó nekicsapódni. Valahol meg kell találni az egyensúlyt a két világ, a két "szikla" között, az egyáltalán nem jó, hogy valaki rámutat az Építészre, ezt teljesen rossznak nevezve, nekiirányítja a hajót az Orákulumnak, mert az ő világa önmagában ugyanolyan csapda, és ebből Mr Smithek származhatnak csak, őrülten tomboló káoszemberek. Az agrártársadalmakban nemcsak a vér forró, de az emberi élet is olcsó. Dél-Amerikában, Afrikában, az arab térségben állandóan gyilkolják egymást a népek. Ki az, aki ide akarná VISSZAJUTTATNI EURÓPÁT? (Megsúgom, kicsoda: a Sátán). Szilvay az ördög szócsöve, a káosz úttörője, ha efféle "ellenforradalomról" gagyarászik. A megoldás csak a mindkét szemponttal való kiegyezés lehet.
Nyugati Ádám
2021. március 04. 14:36
Egy száraznak tűnő, tudományos munka könyv formájában megjelent eredményét összefoglaló cikkhez szokatlanul nagy számban születtek kommentek. Vita is kialakult a konzervatívok és a liberális felfogásúak között. Sajnos a liberális oldal megnyilvánulásainak igen csekély része tartalmazott érveket a Zimmerman úr által megállapítottak megcáfolására. Én egyet sem találtam, de lehet, hogy volt olyan, amit nem vettem észre. Mindazok, akik legalább egy jó középiskolában megszerzett, irodalmi és történelmi ismeretekkel rendelkeznek, a könyv ismertetésében szereplő megállapítások valóságot tükröző mivoltát nem kérdőjelezik meg. Én abban reménykedek, hogy a családellenes liberál-kommunista nyomulás végül nem lesz sikeres. A dédszülőktől a dédunokákig egybefoglalt nagycsalád ugyanis az egyetlen olyan közösség, amelyik az egyénnek átélhetővé teszi a nemzedékek láncolatán keresztül húzódó genetikus öröklétet. E nélkül ugyanis megszűnik az önfeláldozó hősiesség, az élettel együtt járó küzdelmek, fájdalmak és áldozatok vállalására való képesség. A Jóisten óvja meg a magyarságot az öncélú, hedonista, narcisztikus önmegvalósítás általánossá válásától!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!