Idősek, holokauszt túlélők, Klubrádió

2021. február 10. 18:22

A NER Médiatanácsa elsősorban a legidősebbek, köztük holokauszt túlélők Klubrádió hallgatását veszélyezteti.

2021. február 10. 18:22
Molnár Péter
Népszava

„Az országromboló, emberellenes és szeretet nélküli NER Médiatanácsa, azáltal, hogy nem újította meg a Klubrádió jogosultságát a frekvenciája használatára, elsősorban a legidősebbek, köztük holokauszt túlélők Klubrádió hallgatását veszélyezteti. Leginkább közülük okozhat sokaknak nehézséget az internetes rádiózásra való áttérés. Pedig mint anyám - Váradi Júlia szavaival: »a Klubrádió anyukája« –, mondta egy a Klubrádió frekvenciájáról szóló korábbi közmeghallgatáson: »Semmi sem oldja úgy az egyedül élő idős emberek magányát, mint a Klubrádió.«

Az általában amúgy is egészségi gondokkal küzdő időseknek attól kell tartaniuk, hogy az általuk is támogatott közösségi rádiójukat többet nem hallhatják a lakásukban lévő megszokott készülékeiken. Az ezt okozó NER-Médiatanács az egészségüket, és ha az már nagyon törékeny, akkor az életüket is veszélyezteti. A NER-médiapolitikára is illenek anyám NER-oktatáspolitikára mondott szavai: »Iskolaromboló, gyerekellenes, szeretet nélküli.« A szabadegyetemként is működő Klubrádiót támogató hallgatók között lévő sok idős embernek a rádiója műsorához való hozzáférését veszélyeztetni emberellenes és szeretet nélküli rombolás.

Ez nem csak szívtelenség, hanem a 48’-as 12 pont sajtószabadságról szóló elsőjét is sérti. A NER-kormányt még ellenfelei is magától értetődően konzervatívnak nevezik, pedig a NER-ben nem csak egy csipetnyi jóindulat, egy csipetnyi hiteles konzervativizmus sincs. A magyar szólásszabadság sokszor tragikus, de elsötétíthetetlenül fénylő hagyománya szerint nem a NER, hanem éppen az ellenfelei a konzervatívok. A Klubrádió az egyik legkonzervatívabb intézmény az országban”.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kissisti
2021. február 11. 19:26
silenceCZ 2021. február 10. 21:10 6 2012 - 1945 = 76. Tegyük fel, hogy már 18 éves korában táborba került az illető az azt jelenti, hogy legjobb esetben is 76+18 = 94 éves a drágabolgárúr eszement baromságaira szomjazó holokauszt túlélő. Liberálfasiszták, titeket teljesen hülyére vesz a politikai táborotok. Számolni már az elemi 2.-ban megtanulhattál volna, így nem csak a saját, hanem a hozzád hasonlóan érveni akarókat is lejáratod !! (2012-1945=67)
Jeney Gottfried Adolf
2021. február 11. 11:52
Hány darab van holokamu - túlélőből ? Aki megmondja , kap egy darabot Kertészimre zoknijából .
lofejazagyban
2021. február 11. 10:35
"nem a NER, hanem éppen az ellenfelei a konzervatívok. A Klubrádió az egyik legkonzervatívabb intézmény az országban" És Biszku bácsi volt a legkonzervatívabb. Elmész te a p...ba!
pumuklik
2021. február 11. 09:16
"...elsősorban a legidősebbek, köztük holokauszt túlélők Klubrádió hallgatását veszélyezteti." Aha, szóval a Klubrádió az egy zsinagóga!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!