Kertész igaza: a többség alattvalóként érzi jól magát

2020. május 26. 17:32

Ha valaki vette a fáradtságot, és végigolvasta a száz hozzászólást az interjúhoz, lehet némi fogalma az indulatokról.

2020. május 26. 17:32
Németh Péter
Németh Péter
Hírklikk

„Nyolc év után »sikerült« megint vihart kavarni Kertész Ákosnak. A Kossuth-díjas író – meg akarták fosztani ettől is – ezúttal hajlandó volt nyilatkozni portálunknak – egyszer már a hallgatást választotta inkább – és megerősítette azt, amit hajdanán az Amerikai Népszavában írt, hogy tudniillik véleménye szerint, a magyar nép genetikusan alattvaló.

Ha valaki vette a fáradtságot, és végigolvasta a száz hozzászólást az interjúhoz, lehet némi fogalma az indulatokról. Pedig Kertész némiképp finomított is a nyolc évvel ezelőtti mondandóján. No nem tartalmilag, inkább csak arra ügyelve, hogy azok is megértsék gondolatait, akik nem tudatosan értették félre őt. Most, a minap közölt interjúban így fogalmazott: történeti meghatározottságból adódóan, a (hosszú ideig feudalizmusban élő) magyar társadalom tagjainak kulturálisan meghatározott, jellegzetes viselkedése, hozzáállása a mindenkori hatalomnak való alárendelődés.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 166 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1000bocs
2020. május 27. 15:02
Huh, ez kemény... ha tízmillió magyar azt mondta volna.... Ez úgy működik, hogy összetetelik a falut és a hangadókat felakasztják egyesével, miközben a feleségül foghatja a kötelet, a gépgegyveres sor pedig tüntetőleg és provokatív módon csak arra vár hogy szakadjon el a cérna és induljon el a falu népe. Ameddig nem hajtja pe a fejét megadóan az összes, addig fokozzák a szadizmust, A megalázást, a gyilkolást. Te azt hiszed magadról, hogy hú ezt veled nem lehet megcsinálni, mert te elindultál volna. Valójában azzal, ha te előszörre elindulaz, neki a fegyvereseknek puszta kézzel, olyan távolságból ahová biztosan oda sem tudsz érni, te magad ítéled halálra a melletted állót, és az az mellett állót, a gyereked, a feleséged, a szüleid. Nagyon kevés ember van, aki azt mondja hogy ha a gyerekem életébe kerül, akkor is nekiindulok egy harcnak, ami teljesen esélytelen és csak még több halottat eredményez! Velem ezt nem lehet megcsinálni! Namost a világtörténelem azt tanítja, hogy meg lehet veled ezt is csinálni. A tatárok például az összeterelt népet különválasztották férfiakra és nőkre. Felhúzták az íjakat, a férfiakra irányozták, majd a nőket tömegesen megerőszakolták a férjeik és apáik előtt. Azt a férfit aki nem bírta és elindult, lelőtték a fenébe mert rabszolgaként is csak baj lenne vele. Te soha nem voltál olyan helyzetben, ahol ilyen döntést kellett volna hoznod, és fogalmatlanként nyilatkozol arról mittennél olyan élet-halál helyzetben ahol a szeretteid sorsáról te döntesz azzal mit teszel. Arról mem beszélve, hogy a leghangosabb hősködők a legkevésbé készek meghalni amikor tényleg eljön az ideje. Ne ítéld meg az embereket, csak mert olyan szerencsés vagy hogy neked nem jutott ki az ilyen helyzetekből.
péterx
2020. május 27. 09:51
Kertész Ákos kvázi kollektív-bűnösség elméletét kár mentegetni.
útonjáró
2020. május 27. 09:07
a bolsevik liberálnácik mosdatni próbálják egymást... amúgy genetikai alapon...
Vakfolt
2020. május 27. 09:02
Felállítasz egy hamis képet Orbánról, hogy hatalomtechnikus diktátor és mindenki le van fizetve, ebben elhelyezed a magyarokat mint cselédek, aztán két faszfej is vérlázító megállapítást tesz és akkor csodálkozol, hogy elküldenek a kócos faszba. A te fajtád a genetikus alattvaló, csak elmélkedj a babiloni fogságon, meg azon, hogyan próbálod védeni a védhetetlent, szervilisen kiszolgálva a balhibbant hazugságfolyamot. Kertész maki ahelyett, hogy örökre elkussolt volna, megint nekilátott fajelméleti fogalmazványával kötekedni. Ennyire nulla a csávó, már csak így tud figyelmet szerezni. Ez inkább szánalmas.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!