Máj problem – így mérgezd magadat gyógyteával?

2020. január 03. 21:17

A zacskón semmi sem hívta fel a figyelmemet arra, hogy súlyos mellékhatásai lehetnek ennek a gyógyteafűnek, ezért szüneteket kellene tartani.

2020. január 03. 21:17
Joó István
Joó István
Mandiner

Nem szokványos helyzet: magánügyről írok – csak mivel vannak bizony közérdekű mozzanatok benne, hozakodom elő eléggé súlyos egészségügyi problémámmal.

Aki ismeri e sorok íróját, az tudja, hogy kora ősszel agglomerációs településünk határában még vígan futkorásztam a hegyekre-dombokra, jó erőnlétben voltam. Nem is volt rajtam fölösleg, sőt, eleve csontváz voltam – de most az eddigieknél is nyolc kilóval kevesebb. Tulajdonképp meg sem állt még a fogyás, pedig óránként eszem és sokat.

Az egész egy szimpla influenzának tűnt először,

éjszakai hideglelés, kis láz, aztán azt kellett észrevennem, hogy előbbi elmúlt, viszont kialakult egy egész testemre kiterjedő bőrirritáció és émelygés. Minden erő kiszállt belőlem, nem tudtam összeterelni a gondolataimat. Azóta is 25-50 százalékos vagyok magamhoz képest agyilag, vannak használhatatlan állapotú napok, és nem hogy futni, sétálni sem tudok sokat. A legtöbbször fekszem, sokszor csak nézek magam elé, és várom az ingermentes pillanatokat. Továbbra is várandósokat megszégyenítő módon kerülget a hányinger.

A vizsgálatok során levették a vérem: a vérképem ugyan rendben volt, a májfunkciós adataimat nézve azonban szinte sikoltozva utalt kivizsgálásra az orvos. Csaknem minden adat kiugróan rossz volt, némelyik tízszeres értéket mutatott a normálishoz képest. Voltam hasi ultrahangon, találtak is (utólag születésemtől fogva meglévő, ártatlan érgubancnak bizonyuló) foltot mindkét lebenyen – egy napig azt is hihettem, menthetetlen rákos vagyok –, majd továbbadtak az orvosok egy májspecialistának. Vizsgálgatott, kérdezgetett, megkérdezte, szedek-e valamilyen gyógyszert. Mondtam büszkén, semmilyent, a stresszre kissé felszökni akaró vérnyomásomat is gyógyteával kúrálgatom.

„Milyennel?” – kérdezett vissza. „Fehér fagyöngy” – mondtam a doktornak beavatóan és kicsit büszkén. Ekkor képedtem el, mert a kezéből kiesett a toll és azt mondta, megvan az ok.

A fehér fagyöngy ugyanis, bár hatásos a vérnyomásra, de igen erős méreg.

Én viszont egy-másfél évig nyomattam szüneteltetések közbeiktatása nélkül. Ha nem is minden nap, de gyakran ittam lefekvés előtt, megelőzésre is a lapos evőkanálnyi, pár órára szakszerűen beáztatott terméket. És tényleg levitte a – négy-öt kávé, kialvatlanság és nehezen feldolgozható helyzetek idején jelentkező – magasabb vérnyomást. A zacskón semmi sem hívta fel a figyelmemet arra, hogy őrületes mellékhatásai lehetnek ennek a gyógyteafűnek, és hogy szüneteket kellene tartani. Ráadásul gyógyszertári gyógyszerész ajánlotta a fagyöngyöt. Vicces, mi? Csoda, hogy nem károsodott a májam véglegesen – épp csak az kérdéses, mikorra tisztul ki a méreganyag. Nagyon-nagyon lassan javul, az adatok csigatempóban süllyednek csak a normális érték felé, a panaszaim javarészt megvannak.

A ramaty állapot ellenére persze mocorgott bennem az újságíró, indítványoztam is a májspecialista belgyógyásznak, fogjunk össze, írjuk meg, hogy milyen veszélyek vannak a gyanútlan fogyasztóra nézve. A doktor reakciója itt az őszinte összerezzenés és hárítás volt: láttam, nem merne ujjat húzni az étrendkiegészítő lobbival.

De a fő megosztandó tanulságom: nagyon vigyázni a természetgyógyászati termékekkel, teafüvekkel, mert mellékhatásuk nincs feltüntetve, talán kivizsgálva, tisztázva sem, ahogy a szünetek tartása sincs meghatározva.

Tehát nem úgy van az, hogy kúrálgatom magamat a szervezetemet kímélve, mégis hatásosan – 

hanem hatásosan megmérgezhetem magamat.

A máj például csak akkor jelez, amikor már nagy baj van, és aztán igen lassan méregtelenedik.

Más tanulság: az elesett, gyámoltalan vagy veszélyes állapotok mégis nevelnek, lényeglátóvá tesznek. Például megtanítanak értékelni az egészséget, sőt akár azt, hogy Istennél a kegyelem és a gyógyulás (lelkiismeretes orvosokon keresztül is), végső- és kezdősoron őt illeti a hála azért a csodáért, amit az egészséges test vagy amit a betegség gyógyulása jelent.

Ezen felül

a betegség segít a lelki elkérgesedés visszafordításában,

jobban átérzed, amikor valaki nálad sokkal inkább szenved. Bár hülyeségbe szaladtam bele ezzel az öngyógyító javasasszonykodással, de gazdagodtam is általa.

Még azt is megértettem, hogy így vagy úgy, de készítget az Úr mindannyiunkat arra, hogy földi porsátorunk egyszer összeomlik. Mert akkor aztán helyt kell állni hitben és emberségben.

Jó volna szépen, példaadóan kimúlni ebből az árnyékvilágból. Nincs igazam?

Összesen 149 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2020. január 04. 22:55
Hasonló helyzetekben (amíg kukac nem lép a színre), egy csésze orbáncfűtea? Hm? Lassan elkortyolgatva.....egyikőtöknek sem ártana. :-)
Vidėken újrakezdő
2020. január 04. 22:34
A tasak volt a hibás! Nem volt ráírva, hogy kedves felhasználó használja a józan eszét is, járjon utána, mennyit s meddig ihat a teából.
Valesz
2020. január 04. 18:35
Elképesztő! "Nem írták rá a mikrohullámú sütőre, hogy nem szabad benne macskát szárítani." Itt tartunk...
Valesz
2020. január 04. 18:22
A fitoterápia egy szakma. Tanulni, gyakorolni kell. Miért gondolja valaki, hogy "csak úgy" szakember. "Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét." Gyógynövények esetében egy fitoterapeutát. "Füves" embert/asszonyt. Felnőtt ember úgy csinál, mint egy kisgyerek, aki bármi érdekeset a szájába gyömöszöl. Még a kamilla teát sem szabad nyakló nélkül inni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!