A Nemzeti Alaptanterv bevezetéséről

2020. január 22. 18:59

Az a kérésünk, hogy az új NAT a megjelenést követően – az átállásra kellő időt biztosítva – legkorábban 2021 szeptemberében lépjen hatályba.

2020. január 22. 18:59
Gimnáziumi igazgatók
Közlemény

„Az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatói Grémiumának közleménye
a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló
110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet módosításáról

Alulírottak, neves magyarországi középiskolák igazgatói a Nemzeti Pedagógus Kar 2020. január 15-i, hasonló tartalmú nyilatkozatával egyetértve szükségesnek tartjuk az oktatás-nevelés rendszerének folyamatos átgondolását a felnövekvő generációkat érő új kihívásokra való válaszadás és a nemzet jövője érdekében. Mi is úgy véljük, hogy olyan Nemzeti alaptantervre (NAT-ra) van szükség, amely megfelel a XXI. század követelményeinek, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek olyan készségekkel, képességekkel és ismeretekkel felvértezve kerüljenek ki a közoktatásból, amelyek segítik őket a modern világban. Ugyan a 2013-ban bevezetett és máig érvényben levő NAT érdemi beválás-vizsgálata még nem történt meg, mégis üdvözöltük azt a szándékot, hogy új Nemzeti alaptanterv készül. A három éve formálódó anyagot utoljára 2018 őszén volt alkalma egy hónapon keresztül véleményeznie a szakmai és társadalmi nyilvánosságnak. Az azóta született módosítások még nem nyilvánosak, így azokról szakmai véleményt nem tudunk alkotni.

Az utóbbi időben a sajtóban sokféle, időnként egymásnak ellentmondó információ látott napvilágot a 2018 őszén közzétett NAT-tervezet különböző módosításaival kapcsolatban. Mivel a NAT a köznevelés jövőjének irányait hivatott kijelölni, elengedhetetlennek tartjuk, hogy megalkotása és bevezetése megfelelő szakmai alapokon nyugodjon. Kérjük tehát a végső tervezet mihamarabbi nyilvánosságra hozását, s az érdemi társadalmi vita megkezdését.

A NAT hatékonysága azon múlik, hogy az iskolák fel tudnak-e készülni a bevezetésére. Ehhez időre van szükség. Az iskoláknak felül kell vizsgálniuk a helyi tanterveiket, el kell végezniük azok NAT-hoz és a kerettantervekhez való igazítását. A pedagógusoknak meg kell ismerniük a NAT-ban megjelenő új módszertani és tartalmi elemeket, fel kell készülniük arra, hogy ezeket a tanórákon alkalmazni tudják. Ezek a feladatok a mindennapi iskolai munka mellett több hónapot vesznek igénybe. Ugyanilyen összetett feladat az új NAT-hoz illeszkedő tankönyvek elkészítése, amelyhez szintén hosszú idő és az iskolákkal folytatott élénk párbeszéd szükséges.

A középiskoláknak 2019 őszén meg kellett hirdetniük a 2020/21. tanévben induló osztályokat. A tájékoztatók tartalmazzák a helyi tantervek tantervi hálóit. A diákok és a szülők ezek ismeretében választanak középiskolát. Aggályosnak tartjuk, ha a most felvételiző diákok oktatása nem a meghirdetettek szerint kezdődhet meg szeptemberben.

Igazi és átfogó változást, egy XXI. századi, s módszertanilag a kor elvárásaihoz igazodó NAT bevezetése csak akkor tud elindítani, ha a végrehajtásban kulcsfontosságú szerepet betöltő pedagógusok, vezetők, szülők és tanulók érdekeltségét, motiváltságát el tudja érni.

A fentiekre való tekintettel az a kérésünk, hogy az új NAT a megjelenést követően – az átállásra kellő időt biztosítva - legkorábban 2021 szeptemberében lépjen hatályba. A korábbi bevezetés kapkodáshoz vezet, aminek a gyermekek látnák a kárát, a pedagógusok pozitív hozzáállását ezzel elveszíthetnénk. Ilyen módon a NAT nem tudná betölteni a pedagógiai folyamatok megújításában hivatott szerepét.


Barlay Bence
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

Békefi Gábor
Kempelen Farkas Gimnázium

Gadóné Kézdy Edit
Deák Téri Evangélikus Gimnázium

Schultz Zoltán
Lovassy László Gimnázium, Veszprém

Pásztor Attila
Budapesti Fazekas Mihály Gyak. Ált. isk. és Gimnázium

Juhász-Laczik Albin OSB
Pannonhalmi Bencés Gimnázium

Salga Imre
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium

Horváth Bálint
Piarista Gimnázium, Budapest

Láng György
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Ált. isk. és Gimnázium

Horváth Péter
Révai Miklós Gimnázium
Nemzeti Pedagógus Kar elnöke

Csapodi Zoltán
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium

Lázár Tibor
Szent István Gimnázium, Budapest

Moss László
Eötvös József Gimnázium

Székely György
Veres Péter Gimnázium

Árendás Péter
Illyés Gyula Gimnázium, Budaörs”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lististerc
2020. január 23. 07:19
Ez az állásfoglalás helyénvaló, de a szakmai szolidaritás nevében a Szakképzési törvény bevezetésének átgondolása mellett is illene kiállni. Ott jóval keményebb káosz várható.
Budai Katalin
2020. január 23. 02:54
Tessék mondani, meddig kell kotlani egy alaptanterven? Hány éve is készítik? 8? 10? Nekem olyan patópáluras érzésem van. Mindenki belepofázik, ha kell, ha nem.
gallfec
2020. január 22. 22:50
Az oktatásnak. Senki nem tudja már, miért is kell VALÓJÁBAN tanulni. Hogy mi az ÉRTELME . Csak tekerik az oktatást, mint a verklit. A tanárokban nincs hivatástudat, a gyerekekben meg nincs szándék a tanulásra. De az iskolában a TANULÁS-nak kell megvalósulnia. Nem a tanárnak és nem is a gyereknek. Nem jogoknak és nem kötelességeknek. A tanulásnak. Már ha tudná valaki, hogy mi is az egyáltalán. Nem a jogokat és kötelességeket kell szolgálnia az iskolának, hanem a tanulást. Ez a RENDeltetése. A rendje ez lenne. De ma nem. Minden, csak ez nem .
zakar zoltán béla
2020. január 22. 21:38
Rend-fegyelem- szúlők felelőssége-FELZÁRKÓZTATÁS-az ismeretek nélkül nincsen KRÉATIVITÁS!-...Koncz /Hanthy Magyar Nemzet( jan. 20./jan. 18.)!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!