Egyetlen tevékenység marad, ami a természethez köti az embert. A szex.

„Mire volna szükség az oktatásban?

Hozzáértő vezetőkre és rengeteg pénzre az alaptól a csúcsig. Ezzel szemben a kormány 2010 óta folyamatosan csökkenti az oktatás GDP-arányos finanszírozását. Ugyanez a helyzet az egészségüggyel. Gyilkos politikát folytatnak, s közben két migránsozás közben arról elmélkednek, hogy hogyan is kell megállítani a »nemzetfogyást«. Ezzel szemben képzetlenebbek vagyunk, mint a nyugat-európaiak, korábban halunk, és innovatív fiatalok százezerszám özönlenek külföldre.

Ha lenne pénz, lenne hozzá modern módszer is? Egyáltalán: mások ma a gyerekek, mint akárcsak néhány évtizede?

Az ezoterikusok szerint a most születő generációk sajátos akarati állaggal érkeznek, ők az úgynevezett indigó-, vagy csillaggyerekek. Ezt én érdeklődéssel hallgatom, de hajlok arra mégis, hogy őket is lényegében ugyanabból az anyagból gyúrták, mint a korábbiakat. A körülmények viszont radikálisan átalakultak. A gyerek neurózisa a család tünete, mondta a nagy Bálint Mihály, akit persze már a harmincas években elüldöztek az országból és Londonban lett világhírű. A mai családok egyre neurotizálóbbak, hiszen a felnőttek egyre neurotikusabbak. Kérdeznünk kellene a gyermeküket gyógyíttató szülőket, hogy »És te, anya, apa, te jól érzed magad a bőrödben?«. Nem! Ez lenne az őszinte válasz. Ami óriási baj, mert a gyerekednek az a legfontosabb, hogy te érezd jól magad a bőrödben. A régi parasztember lényegi életet élt, tartott állatot, művelte a földjét, az eget kémlelve fürkészte az időjárást, szóval a kozmikus világban létezett. A modern ember viszont kiszakítódott a kozmikus világból. Holott például tavasszal megváltozik a vérünk összetétele, a nők ciklusa a Holdjárást követi, sorolhatnám, vagyis a szervezetünk még mindig bele van kötve a természet változásaiba, »kozmikusan« létezik. De a természet már nincs itt körülöttünk, már nem érünk hozzá tehéntőgyhöz, tyúk alól kivett tojáshoz, még földhöz se nagyon. Mindez csomó torzuláshoz vezet. Egyetlen tevékenység marad, ami a természethez köti az embert: a szex. Ami isteni dolog, teremtő erő, de nem elég. Belépek egy autószerelő műhelybe, és a fal tele meztelen nős poszterrel. Miért? Hát mert az autószerelők folyamatosan mechanikus, gépi dolgokkal foglalkoznak, teljesen elszigetelve a természettől. Ezek a felnőttek vagyunk mi, és a mi torz, neurotizált életünk leszivárog a gyerekekig, akik szintén egyre neurotikusabbak lesznek.

Hogyan segíthetünk nekik? Önnél a meseolvasás a gyerek legjobb barátja, a tévé és az okostelefon pedig az első számú ellenség.

Ha a gyerek a tévében nézi a mesét, akkor készen kapja a képet, következésképpen nincs belső képkészítés. Ám, ha szavakkal mesélek, az agyában belső képek keletkeznek. Minél ritmikusabban mesélek, »egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy«, annál erősebb a kép. A belső képkészítés, mondja a pszichológia, elaboráció, feldolgozás. Feldolgozódnak a vágyak, a feszültségek, az indulatok. Miért nyugszik meg este a gyerek, ha mesélek neki? Miért megy le a láza a beteg gyereknek, ha mesélek? Mert a feldolgozás során relaxálódik. Játék során is a belső kép a lényeg: sétálsz át a szobán és rád szól, hogy ne lépj a szőnyegre, mert az a tenger. Vizsgálatok igazolják, hogy miközben tudja, hogy az valójában a szőnyeg, egyúttal látja a tengert is. Belső kép! Drámai, hogy manapság tömegével kerülnek óvodába úgy a gyerekek, hogy nem tudnak mesét hallgatni, ugyanis sose meséltek nekik a szüleik, csak beültették őket a tévé, a laptop, a tablet, az okostelefon elé. Egyre többen játszani sem tudnak, mert mióta eszüket tudják, kütyüznek, képernyőt bámulnak. Magyar vizsgálatok szerint az a gyerek, akinek mindennap meséltek, az iskolába lépéskor anyanyelvi fejlettségben másfél évvel előzheti meg azt, aki csak rendszertelenül hallgatott mesét. Márpedig az anyanyelv a szilárd, szuverén gondolkodás alapja. Mert nem úgy van, hogy először gondolkodik a gyerek, csak még nem tudja elmondani. Nem. Előbb beszél, és abból nő ki a gondolkodás. Minél gazdagabban beszél, annál gazdagabb a gondolkodás.”