Ázsia, a világ pénzügyi központja

2018. július 25. 21:15

Hol vannak már azok a balliberális bölcseletek, amelyek elmagyarázták nekünk, hogy mit érdemes gondolnunk az Egyesült Államokról és Kínáról!

2018. július 25. 21:15
Novoszáth Péter
Magyar Idők

„A világ legnagyobb cégeinek az amerikai Forbes magazin által összeállított idei listáját ugyanaz a két kínai bank vezeti immáron évek óta. A világ legnagyobb vállalata az ICBC kínai bank, amely megőrizte tavalyi helyét, csakúgy, mint a második China Construction Bank. Az ötödik helyen is egy kínai bankot, az Agricultural Bank of Chinát találjuk, és az első tíz között még további két bank szerepel, a kilencedik a Bank of China, a tizedik pedig a Ping An Insurance Group.

Hol vannak már azok a balliberális bölcseletek, amelyek elmagyarázták nekünk, hogy mit érdemes gondolnunk az Egyesült Államokról és Kínáról! Hogy mit tanítsunk erről a két óriás­ról a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen?

A legnagyobb bankok már most kínaiak, és még csak 2018-at írunk. Van-e élet az EU-n kívül? Üzletelünk Kínával, de mi hasznunk van belőle? – tették fel a kérdést a balliberális portálokon, miközben attól rettegnek, hogy a magyar kormány a keleti nyitás politikájával új pénzforrásokat és piacokat akar megnyitni Kínában, Oroszországban, sőt még Indiában is, valamint Közép-Ázsiában, hogy így ellensúlyozza az uniós támogatások 2020-tól várható csökkenését. És akkor majd hogyan tudják össztűz alatt és kalodában tartani a magyar kormányt az Európai Unió balliberális befolyás alatt lévő szervezetein keresztül?

Időről időre arról számolnak be a balliberálisok, hogy Kína pénzügyi ereje romlani fog, a gazdaság eladósodottsága növekszik, a bruttó hazai termék növekedési üteme lassul. Ennek ellenére a kínai gazdaság növekedése 2016-ban volt az elmúlt 26 évben a legalacsonyabb, mind­össze 6,7 százalék. Kína gazdasága a múlt év egészében 6,9 százalékkal nőtt, és hét év óta először gyorsult a növekedés. Kína bruttó hazai terméke éves összevetésben 6,8 százalékkal bővült 2018. január–márciusban, csakúgy, mint a tavalyi utolsó negyedévben a legújabb statisztikai adatok szerint.

De nemcsak a világ pénzügyi központja tevődött át Kínába, hanem Észak-Amerikából és Európából a világgazdaság központja is a csendes-óceáni térségbe helyeződött át. A Peking, Hongkong, Szingapúr, Jakarta által uralt, a világ népességének nagyobbik részét magába foglaló gazdaság ereje folyamatosan növekszik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. július 26. 01:45
"De nemcsak a világ pénzügyi központja tevődött át Kínába, hanem Észak-Amerikából és Európából a világgazdaság központja is a csendes-óceáni térségbe helyeződött át. A Peking, Hongkong, Szingapúr, Jakarta által uralt, a világ népességének nagyobbik részét magába foglaló gazdaság ereje folyamatosan növekszik." Azért mert errefelé jobban utálják és jobban üldözik a gazdagokat. Szingapúr már biztonságosabb, mint Svájc.
mustarharmas
2018. július 25. 23:42
Értem. A nyugati multik csak érdekeik szerint használni akarnak minket (egyébként igen). Bezzeg a rajtuk is túlnövő kínai cégek majd a magyar kkv-k egyenrangú partnerei lesznek. A bácsi ezt komolyan gondolja?
Orsi Shine
2018. július 25. 23:18
Hiszen nyilvánvalóan Soros erejének lealázásáról szólt a cikk.
Orsi Shine
2018. július 25. 23:09
Az "üzlet" a hatalomhoz nem elég.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!