Putyin ipponnal verte Debrecent

2017. szeptember 12. 13:40

Arról sincs tudomásunk, hogy a kelet-magyarországi egyetemen lenne dzsúdótanszék, de ami késik, nem múlik.

2017. szeptember 12. 13:40
Markó Beáta
168 Óra

„Debrecen egyetemének szenátusa – nem tudom, aki elnevezte szenátusnak az egyetem vezetését, tudja-e, honnan ered, mit jelent és mivel foglalkozott anno a szenátus – kilencvenszázalékos többséggel megszavazta az orosz elnök díszpolgárrá avatását. Tették mindezt abból az alkalomból, hogy a magyar miniszterelnök legfontosabb ideológiai, külpolitikai, gazdasági, pénzügyi, sportügyi és atomipari szövetségese nem kétoldalú találkozó céljából, hanem kizárólag a cselgáncs-világbajnokság megnyitójára látogatott hazánkba a nemzetközi szövetség és a magyar miniszterelnök meghívására. Nincs is ebben semmi különös, hiszen alig pár hónapja járt nálunk utoljára, s közismert a cselgáncs iránti szeretete, melynek maga is elsőrendű művelője, nyolcdanos mestere.

Hogy milyen kötődése lehet az alföldi város felsőoktatási intézményéhez, azt sűrű homály fedi. Arról sincs tudomásunk, hogy a kelet-magyarországi egyetemen lenne dzsúdótanszék, de ami késik, nem múlik. Az sem ismeretes, hogy az egyetem szenátusa titkos felkérésre hozta-e meg eme nagy horderejű döntését, vagy – amit elképzelni sem tudunk – önszorgalomból, mérhetetlen megfelelési vágyból határozott-e így. Akárhogy is, végtelenül örömteli az egyetemi szenátorok ily mértékű összetartása és egyhangú véleménye. Jó érzés lehet ilyen meghitt, harmonikus munkahelyi légkörben dolgozni, ennyi azonos szemléletű kolléga társaságában. Két tanszék határolódott el a döntéstől, igaz, némi spéttel, néhány nappal az orosz elnök elutazása után eszméltek rá saját ellenvéleményükre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. szeptember 13. 11:03
Markoló,téged vert félésszel a jó Isten
Giuliano
2017. szeptember 12. 22:09
Így múlik el a Világ dicsősége gyermekeim ártatlan szemmel néznek a sötétségbe és az összes díszpintyre vagy fekete öves bagolyra azt mondják,hogy mér'mondott valamit,ha magasetudta? A Cárevics a Barátom,és ezért neem nekem kell szégyenkeznem,hogy Kósa Lali városában részesíthetjük ŐT a maximálisan ŐT megillető szinten kezelve az Ő végletekig magához és a versenytársaihoz akceptálódva történő kapcsolatát,hogy nem nézek le senkit,mint én az Angelát!!De ami sok,az ellen már teljes arzenálommal én is hiába harcolok--,s a hozzánk vágyó szíriaiak helyére én néhány hozzám hasonszőrű testvércsaládokkal együtt szívesen em9igrálok,csak a svájci bankáraim ne felejtsék el a saqpkámat elküldeni utánam!
cutcopy
2017. szeptember 12. 21:28
Ez a tipikus libsi betegség amikor kihisztizi magát valamin, amiről végül nem árulja el hogy valójában mi is vele a baja..
Mich
2017. szeptember 12. 21:08
Ez egy másik p.csa mint az előző a 168-ból? Vagy ugyanaz...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!