George Soros egy rendkívül intoleráns ember

2017. május 22. 14:07

Soros egy rendkívül káros tevékenységet is folytat, ami véleményem szerint egy akarnok tevékenysége. Soros a saját világnézetét rá akarja tukmálni azokra is, akik ezt nem különösebben szeretnék.

2017. május 22. 14:07
George F. Hemingway
888

„GFG: Mit szól Soroshoz? Azt mondta róla egy cikkében, hogy Soros nem szent, de nem is az ördög, Soros egy milliárdos akarnok, akinek van egy terve.

Hemingway: Vannak – még a legkellemetlenebb embereknek is – jó pontjaik. Sorosnak pláne! Soros nagyon sok pénzt áldozott arra, hogy diákok arra kapjanak pénzt, hogy tanuljanak. Ez jó pont. Mindig azt hozzák föl, hogy a mostani kormányzat emberei közül voltak, akik Soros-ösztöndíjat kaptak. Még a felvetést sem értem. Ha kap egy diák egy ösztöndíjat, nem nézi meg, hogy az micsoda, hanem azt mondja, hogy milyen jó, elmegyek tanulni Oxfordba vagy Moszkvába – akárhová adják azt az ösztöndíjat. Na most a baj az, hogy emellett a karitatív tevékenység mellett Soros egy rendkívül káros tevékenységet is folytat, ami véleményem szerint egy akarnok tevékenysége.

Soros a saját világnézetét – amiben vannak emberek, akik hisznek és vannak, akik nem hisznek – rá akarja tukmálni azokra is, akik ezt nem különösebben szeretnék. Most itt egy nagyon fontos dolgot kell mondanom: én a tolerancia híve vagyok. Ez azt jelenti, hogy elfogadom azt, hogy ha bekapcsolom a televíziót, és ott van négy ember, aki gyalázza azokat az eszméket, amiben én hiszek, akkor azt gondolom, hogy én ezzel nem értek egyet, ezt nem így kellene csinálni, de ennyi. Elfelejtem őket, a nevüket is, de ha találkozom velük az utcán, köszönök nekik, ők pedig visszaköszönnek. Ez tolerancia. Az nem tolerancia, hogy én azt mondom valakinek, hogy légy toleráns a másikkal szemben, de én semmiképpen nem vagyok toleráns a te nézeteddel szemben. George Soros egy rendkívül intoleráns ember.

Ha azt mondanám, erre azonnal megkapnám, hogy dehogyis, Soros a toleranciát hirdeti, a Nyitott Társadalmat. Ha valaki megkérdezné, hogy „maga hisz abban, hogy azokat, akik nem hisznek George Soros eszméiben, azokat népnyúzóknak, fasisztáknak, diktátoroknak, ocsmány embereknek nevezzük?” Azt mondanám: „Ácsi! Hát ez nem tolerancia.”

GFG: De Soros a főnök, nem? Megmondja, hogy mi számít bele a toleranciába.

Hemingway: Ez a probléma! Mert a toleranciával nincs semmi probléma, az egy semleges eszköz. Az egyik legnagyobb baj, hogy a semleges dolgoknak politikai töltetet adunk. A tolerancia egy semleges gondolat, a toleranciában nincs politikai töltet. A tolerancia azt mondatja velem, hogy én például rendkívül gusztustalannak tartom a kommunizmust, a nácizmust, egyáltalán mindenféle -izmust, de ha szerencsétlen balfácánok akarnak menetelni az utcán a zászlaikkal, akkor én azt mondom, hadd meneteljenek.

Ugyanezt mondom akármi más eszmével kapcsolatban. Lehet, hogy én nevetek, mert úgy gondolom, hogy ez egy butaság, de ezt megtartom magamnak, ha csak valaki meg nem kérdez. A probléma ott van, hogy a toleranciát összekeverik a politikai korrektséggel. A politikai korrektség – ezt talán nem így szokták említeni, de mégis így van – a zárt, intoleráns társadalom első lépése, a szólásszabadság korlátozásának indoka. Úgy működik, hogy én elmondom a véleményem, és valakinek meg kell állapítani, hogy ez politikailag korrekt vagy sem. Ha ez politikailag nem korrekt, akkor ezt a véleményt nekem nem szabadna elmondanom. Ha pedig valaki megmondhatja, hogy nem szabad elmondani a véleményem, akkor vége a szólásszabadságnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OVB_
2017. május 24. 12:08
"George F. Hemingway született Szabó György", mar amikor bemutatkozik is hazudik: nevet lehet venni, becsuletet nem... https://hu.wikipedia.org/wiki/George_F._Hemingway
kombinátor
2017. május 23. 09:23
Soros kitenyésztett vérebei: http://deformacio.blog.hu/2017/05/11/soros_ngo_fajtaju_verebei
Sir Galád
2017. május 22. 22:41
Látom Hemi papa megint nyalogat a lóvéért, meg a pozícióért. Így kell ezt, így legalább senki nem fogja ajánlatokkal bombázni a Honvédért. Egy ideig persze... Amúgy persze nincs gond azzal, hogy Orbánék Soros pénzén tanultak, csak miért nem tanulhat más is? Kicsit fura, nem? Persze nem Hemi papától kérdezem, ismerem a képességeit...
zakar zoltán béla
2017. május 22. 22:14
SOroS beteg ember 70 éve...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!