Alien: Covenant

2017. május 21. 17:23

Az, hogy a Covenant keveset nyújt, paradox módon a rendező megalomániájának eredménye.

2017. május 21. 17:23
danialves
Smoking Barrels

Annyiban igazuk van a mindent a nézői reakciókra visszavezetőknek, hogy a Blomkamp-tervezet körüli mizéria a lehető legrosszabban hatott a Prometheus folytatására. Bár a kezdeményezés tőle függetlenül halt el, Scott valószínűleg annak láttán kapott vérszemet, és úgy gondolta, ha dél-afrikai kollégája nem hozhatja tető alá, majd megcsinálja ő - és egyből két legyet üt egy csapásra. A Covenant ugyanis legalább annyira a Prometheus második része, mint egy önálló Alien folytatás / spin-off. Scott lelkiismeretesen visszapakolt mindent klasszikus elemet: a végjáték magában foglalja az Alien és az Aliens fináléjának motívumait, a tojás, a chestburster, de még a Teremtők patkó alakú űrhajója is kötelezően feltűnik. Persze a rendező tisztában volt azzal is, hogy ugyanazt újként csak a Star Wars-rajongóknak lehet eladni, így (mint egy klasszikus folytatásban) minden gyorsabb, kegyetlenebb, egyfajta turbó-Alient hozva ki végeredményül. A fertőzések rendkívül rövid idő alatt lezajlanak, chestburster helyett / mellett jön a spineburster, egy frankensteini Alien-kiállítás neo- és minden egyéb -morphokkal, Daniels pedig egy szuper-Ripleyként vág rendet közöttük (és Michael Fassbender is rögtön két robot bőrében kápráztat el minket). Ezzel az elképesztő ostrommal pedig Scott remekül ugorja meg a 38 év alatt igencsak magasra tolódott ingerküszöböt, filmje nemcsak az elődökhöz, de kortársaihoz képest is meglehetősen könyörtelen, sokkoló és közben pokolian elegáns. Az ötödik Alien emeli egy újabb szintre a gigeri örökséget, hogy viszonylag keveset idéz meg a konkrét vizuális elemekből, de közvetetten, narratívájában, képeiben árad belőle ugyanez a rémálomszerűen felkavaró hangulat, Michael Fassbender androidjai pedig emberfeletti erővel vonzzák maguk köré ezt az atmoszférát.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!