Lányomnak az életről

2017. március 01. 23:37

Az elmúlt öt évben rengeteget tanultam. Magamról, a világról és legfőképp az emberi természetről. Az érzelmek hihetetlen széles skáláját éltem meg, a mindent elsöprő szeretettől kezdve, a szűnni nem akaró aggódáson át egészen a tehetetlen dühig.

2017. március 01. 23:37
Tömösi Kerékgyártó Andrea
Lányomnak az életről || Facebook
A legnagyobb lecke, amit megtanultam az, hogy ne ítélkezzek mások felett, főleg ne ismeretlenül. Hosszú út vezetett idáig – és néha még most is beleesek a régi hibámba, hogy elhamarkodottan alkotok véleményt – de mindent megteszek, hogy nyitott szívvel és elmével forduljak mások felé.

Amikor a lányom megszületett én is egyike voltam az elfogult, elvakult édesanyáknak. Az egész életem a lányom körül forgott és nem értettem meg, ha valaki másképp gondolkodott az anyaságról, mint én. Ahogy azonban egyre több édesanya élettörténetét ismertem meg, úgy oldódott bennem az ítélkezési vágy. Rájöttem, hogy ahány nő annyiféleképpen éli meg az anyaságot. Tökéletes anya nem létezik, mindnyájunknak vannak erősségei és hibái. Azt is megtapasztaltam, hogy sok édesanya küzd az időről-időre feltörő rossz érzéseivel, belső bizonytalanságával.

Én soha nem rejtettem véka alá az érzéseimet. Az első két év maga volt a mennyország, a tömény boldogság. Az ismerőseim a megmondhatói hány –már, már csöpögős- írás született abban az időben, ami az anyaság csodáját élteti. Aztán beköszöntött a dackorszak és a korábbi álomvilágunk szertefoszlott. Talán pont azért, mert előtte annyira tökéletes volt minden és borzasztóan szoros szimbiózisban éltünk a lányommal, mindketten megszenvedtük azt, hogy eljött a leválás ideje. Úgy jó két, két és fél éven át mindennaposak voltak a harcok, amik engem lelkileg nagyon megviseltek. Rengeteget sírtam és voltak napok, amikor nagyon nehéz volt anyának lenni.

Ezekről a nehéz időkről is őszintén beszéltem más anyukákkal, akik közül sokan fellélegezve köszönték meg a kitárulkozásomat. Kiderült, hogy ők is ugyanezekkel a gondokkal küzdenek, de nem mernek beszélni róla, mivel mindenhonnan azt hallják, hogy milyen csodálatos az anyaság, és ezért szégyellik, hogy ők időnként másképp éreznek.

Azt is láttam sok nő milyen magas elvárásokkal vág neki a gyerekvállalásnak. Elhiszik a magazinok csilli-villi, beállított képeit, aztán jön a nagy pofon, amikor a valóság nem olyan cukormázas, mint az újságokban.

Én érett fejjel, felkészülten vágtam bele az anyaságba, tudtam mire vállalkozom, és nem is csalódtam. Az anyaság – ha az ember komolyan veszi, hogy felelős az életért, amit a világra hozott- igenis nagyon nehéz tud lenni néha. Azzal, hogy ezt kimondom, nem leszek rosszabb anya, mint az, aki csak áradozik. Sőt az igazság az, hogy én még élőben nem találkoztam egyetlen olyan anyával sem, aki az őszinteségem hallatán ne vallotta volna be, hogy neki is vannak nehéz pillanatai.

(...) 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nanemáne
2017. március 04. 23:03
A feminizmus visszaüt.Pár törtető cafka kiharcolta aztán a rendes anyák szívják meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!