Az SZDSZ és a Szent Grál

2017. január 31. 15:38

A baloldal nem hajlandó, vagy képes észrevenni, hogy az SZDSZ létjogosultsága és a balliberális koalíciót működtető feltételek már rég megszűntek.

2017. január 31. 15:38
Lánczi Tamás
Mozgástér

„A magyar politikai élet baloldali szereplői még mindig atavisztikus nosztalgiával gondolnak az szocialista-szabad demokrata tandemre, és úgy keresik az SZDSZ helyét betölteni képes formációt, mint Artúr király lovagjai a Szent Grált.

A baloldal szereplői újból és újból kísérletet tesznek arra, hogy az SZDSZ megüresedett helyét betöltsék. Ma közel fél tucat formáció harcol »Az Új SZDSZ« pozíciójáért. A Párbeszéd, az Együtt, a DK, a Magyar Liberális Párt, az időnként szereptévesztésbe eső MSZP, a Bokros-féle MOMA, és most már a MoMo is. A helyzet azonban egyre rosszabb. A legfrissebb versenyzőhöz, a Momentum Mozgalomhoz képest még az SZDSZ ifjúsági tagozata, a fiatal korában ellobbant tehetségű Gusztos Péter vezette Új Generáció is szellemi felfrissülésként hatott. (...)

A régi ballib világnak tehát vége van. Vége lett először 2010-ben, majd vége lett 2014-ben, és azóta is minden törekvés, ami ezt az érát akarja feltámasztani, kudarcot vall. Az, hogy a baloldal ezt nem képes belátni, még érthető is, hiszen ők építették fel azt a világot, aminek végérvényesen leáldozott. Ezt elfogadni nem lehet könnyű feladat.

A valódi rejtély sokkal inkább az, hogy a maga kétbalkezes, erőltetett módján Vona Gábor is az SZDSZ-árvák közé vágyakozik. A ballib tábornak gazsulál, SZDSZ-es tanácsadót foglalkoztat, hidat építene, mint Gerő Ernőtől Pusztai Erzsébetig az összes baloldali. Hogy a pártelnöknek mi ezzel a célja, vagy mit remél a Jobbik balra-pozícionálásától – nehéz megfejteni. Miért vágyik oda, ahol fél tucat párt tapossa egymás sarkát, a kényes ízlésű ballib szazóknak udvarolva?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
he-he
2017. február 01. 13:40
Lánczi be volt nyalva,amikor ezt a förmedvényt papírra vetette.
gyaloggos
2017. február 01. 10:34
"A régi ballib világnak tehát vége van." IGAZ, DE! NAGYON nem kéne a FIDESZ-nek sem, hozzá közel álló vállalkozóknak sem azt hinniük, - akkor sem, ha milliárdosok, mert bizony eu-s, illetve állami pénzekből "virágoznak" vállalkozásaik - hogy nekik mindent szabad, ők törvényen felül állnak!
kaltran
2017. február 01. 08:58
"Miért vágyik oda, ahol fél tucat párt tapossa egymás sarkát, a kényes ízlésű ballib szazóknak udvarolva?” Azért, mert a kényes ízlésű ballib szavazók (és legfőképpen megmondóembereik) UDVAROLTATNAK maguknak! Castingot tartanak, melyben természetesen ők osztják az ész - no és ezt kívánják, imádják a legjobban. Egészségükre, csak szívják a pocsolyát szaporán!
zolizolizoltan
2017. február 01. 08:23
Csakis úgy működik egy balliberális koalíció, hogy egy nagy szoci vagy szocdem párt befogadja a koalícióba a kis liberális pártot. Fordítva nem működik: a kis liberális pártok nem fogadhatják be a szövetségükbe nagy kegyesen egy szoci pártot. Ostoba, aki így képzeli el Európában a ballib koalíciót. Márpedig a magyar liberális pártocskáknak ilyen reményeik vannak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!