Új táj, új ecsettel

2016. december 15. 08:43

Trump most felrajzolta a fő vonalat a korongecsettel, de a képhez a kapcsolatok számos aprómunkása hozzáteheti a maga vonalkáit a kis pemzlivel.

2016. december 15. 08:43
Szőcs László
Magyar Idők

Mint ismert, a renitensnek tartott Orbánt nem fogadta Obama. Egyesek ahhoz is komoly – ám hiúnak bizonyult – reményt fűztek, hogy a meghívás hiánya itthon lejáratja, a vele szembeni amerikai politika pedig akár meg is buktathatja a kormányfőt. Ám most egy csapásra megváltozott a koordináta-rendszer, a „serény jóakarók” pedig – akiknek köre személyi összefonódások sűrű szövetén át vezet hazai ellenzéki pártoktól egyes sajtómunkásokon át mára levitézlett washingtoni háttéremberekig – per pillanat fordítva ülnek az éjjeliedényen.

Ha az eget nem is deszkázzák be Trump hatalomra jutásával, az egész kapcsolati háló változóban van, amely mentén a magyar–amerikai viszonyt az elmúlt tíz évben értelmezni tudtuk. Connie Mack, a magyar kormány washingtoni lobbistája a minap alig leplezett viszolygással beszélt André Goodfriend egykori amerikai ügyvivőről – akiről időnként valóban úgy tűnt, azt hiszi, Haynau küldte ide –, illetve Victoria Nuland (helyettes) államtitkárról, aki Európáért volt felelős az Obama-kormányban. Mack nem hullat krokodilkönnyeket amiatt, hogy kikerültek a képből. Nyilván miattuk ütközött a legnagyobb ellenállásba.

Ne feledkezzünk meg egy fontos szempontról. Trump most felrajzolta a fő vonalat a korongecsettel, de a képhez a kapcsolatok számos aprómunkása hozzáteheti a maga vonalkáit a kis pemzlivel. Sok múlhat azon, ki lesz az új amerikai nagykövet, ki kerül Nuland helyére, és kik lesznek azok a háttéremberek, akiknek a véleményére a Trump-adminisztráció ad Magyarországgal kapcsolatban. És kik azok, akikére pedig nem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2016. december 15. 09:05
Új táj, új ecsettel és teli lesz mecsettel ???
madarasi.abel
2016. december 15. 09:05
Trump sorra újítja be a milliárdos kormánytagokat. És van, aki még azt reméli, hogy nem a pénzügyi elit szája szerint fog külpolitizálni. Lesz még nekünk amcsi vadászgépünk, valszeg IMF hitelből :)
madarasi.abel
2016. december 15. 09:03
Alig várom a vonyítást, amikor Trump újra előjön az ötletével, miszerint az a NATO tagország, amelyik nem költi a GDP-je 2%-át tankokra, az ki lesz baszva a szövetségből :) ecsetvonás bazmeg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!