Katherine Addison: A koboldcsászár

2016. november 24. 08:32

Bár nem érheti szó a cselekményt, hiszen kellően izgalmas, még ha vannak is előre sejthető fordulatai, a regény savát-borsát Maia személyisége adja.

2016. november 24. 08:32
Uzseka Norbert
ekultura.hu

Bár nem érheti szó a cselekményt, hiszen kellően izgalmas, még ha vannak is előre sejthető fordulatai, a regény savát-borsát Maia személyisége adja. Az, ahogy viszonyul mindahhoz, ami egyik napról a másikra rászakad. Küzdelme a hatalom buktatói ellen, erőfeszítései, hogy jóra használja mindezt, hogy építsen, jobbítson, hogy segítsen az alattvalóin, valamint kobold létére rendkívül emberséges lénye kivételessé teszi Maiát a fantasy irodalomban, és persze a valódi világban és történelemben sem nagyon lehetne hozzá foghatót találni.

Mégsem nevezném idealistának a regényt, egyszerűen csak pozitív a főhőse, és merészel olyan témákat behozni a fantasy irodalomba, mint a megkülönböztetés különféle formái, s ezekről úgy írni, hogy az olvasó azt érezze, lehet ezt jól is csinálni, lehet az előítéleteket, a lenézést, az értetlenségből és tudatlanságból fakadó ellenérzéseket máshogy is kezelni, mint szépen hangzó, ám üres szavakkal, elvekkel. Maia a cselekedetei által bizonyítja be, hogy méltó a tündék országának császári címére.

De nem Maia az egyetlen érdekes szereplő, a többieknek is megvan a maga egyénisége és jól kidolgozott motivációi. Az írónő az intrikákkal terhelt császári udvarban felbukkanó különféle karakterekkel mutatja meg, hogy nem minden fekete vagy fehér. Érdekes a két külön faj kultúrájának leírása is – a sötét bőrű koboldok egyértelműen a cigányok, az afro-amerikaiak vagy mondjuk hispánok fantasy-beli megfelelői, és az olvasó könnyen úgy érezheti, hogy az orrukat magasan hordó tündékkel szemben sokkal több szeretet és összetartás van bennük.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!