Ma már az újságíró szemébe röhögnek

Még egy idézet öntől 2014-ből, az Origo átalakulásának idejéből: »A magyar sajtót azok a rendszerváltáskori újságírók tették tönkre, akik, ahelyett hogy a felszabadulást kihasználva megtanulták volna a szakmát, azonnal politikai védelmezők után néztek, majd azok érdekei szerint egymásnak estek és sajtóháborúkat vívtak.«

A politikai újságírás tönkretételéhez a benne dolgozók jelentősen hozzájárultak. Persze beavatkoztak a tulajdonosok is, akik aktuális privatizációs érdekeik szerint rángatták össze-vissza a sajtót, használták fel a lapjaikat a maguk céljaira. Fenyő Jánosnak is azért kellettek a lapok, mert politikai kapcsolatokat remélt, abból pedig anyagi hasznot. Ebben a folyamatban jelentős a magyar újságíró-társadalom felelőssége. A rendszerváltás idején nem arra jutott, hogy végre megtanulhatja az újságírást, hanem arra, hogy úristen, mi lesz velünk. Húzódjunk be ennek vagy annak a pártnak az ernyője alá. Csakhogy ennek ára volt: soha többé nem lehetett szakmai alapon karakán, mert innen már a megbízók és a pártok diktáltak. A magyar újságíró-társadalom kilencven százaléka pedig ezt lelkesen el is fogadta. Majd világnézeti alapon elkezdtük betörni egymás fejét.

Miért döntöttek így az újságírók?

Ez volt az egyszerűbb megoldás. Minden máshoz dolgozni kellett volna, és kockázatot vállalni. A mentor hóna alatt lenni kicsit büdös ugyan, de biztonságos. A magyar média hadállásait az egymást követő kormányzatok erkölcsileg egyre tovább rongálták, az utóbbi években pedig anyagilag is beleszólnak az amúgy is gazdasági válságban lévő iparágba.

Ennek a folyamatnak része a Népszabadság bedöntése?

Én 1989–90 óta nagyon egységes történetet látok, amelynek ez tényleg csak az egyik stádiuma. Valóban rettenetes, hogy Orbán gázszerelője médiatulajdonos lehet, de visszatekintve Princz Gábor vagy Fenyő János semmivel sem volt jobb sajtógazda. A magyar sajtó huszonhat éve politikai vagy politikailag elkötelezett, ingatag jellemű oligarchák kezében van.”