Semmi baj azzal, ha Orbán megnyeri a népszavazást

2016. szeptember 05. 12:22

Tehát mindent összevetve nekem nincs nagy bajom a NEM-mel, bár preferálom az otthon maradást vagy az érvénytelen szavazatot, tekintve, hogy Brüsszelnek semmilyen jogi vagy gyakorlati hatalma nincs a kötelező kvóták érvényesítésére, tehát a népszavazásos cirkuszt leginkább az emberi értelem elleni lázadásnak tartom, és ekként utasítom el.

2016. szeptember 05. 12:22
Béndek Péter
hafr.blog.hu

Láthatóan az EU sok mindent (gyakorlatilag mindent) megengedett Orbánnak az utóbbi években, sőt gazdagon jutalmazta a rezsimet a transzferekkel. Orbánék arra használják a migrációt, hogy nélkülözhetetlenné váljanak az EU-ban akár mintaként, akár migrációs frontországként, amiért hálát várnak. Ez nem utal semmiféle kilépési szándékra, szemben azzal, ahogy Gyurcsány sután és impotensen érvel. Azt majd pontosan lehet látni, ha elkezdenek Európa, és nem Brüsszel ellen érvelni. Akkor majd -- mivel ehhez az eddigieknél sokkal komolyabb, ma még elképzelhetetlen politikai agymosáson kell átvinni a magyarokat --  lesz alkalom az ellenállásra, és az lehet a hatékony ellenzék megszületésének ideje. De az Orbántól olyan melléfogás lenne, amit csak a külpolitikai körülmények olyan kritikus megváltozása indokolna, ami eleve egész Európa sorsát befolyásolja majd. Ilyen nem látszik egyelőre, noha a lappangó trendek összeállása rossz csillagzat alatt eredményezhet ilyesmit.

Tehát mindent összevetve nekem nincs nagy bajom a NEM-mel, bár preferálom az otthon maradást vagy az érvénytelen szavazatot, tekintve, hogy Brüsszelnek semmilyen jogi vagy gyakorlati hatalma nincs a kötelező kvóták érvényesítésére, tehát a népszavazásos cirkuszt leginkább az emberi értelem elleni lázadásnak tartom, és ekként utasítom el. Hogy még cifrább legyen, elutasítom, pedig kerítéspárti és a tényleges menekültek (átmeneti) befogadásán túl bevándorlótömeg-ellenes vagyok. (Az élet bonyolult.) Szóval semmi baj azzal, ha a NEM-ek győznek. A baj azzal van, hogy nincs ellenzék, a baj azzal van, hogy egy Kutyapárt-szerű képződmény a legütősebb, ráadásul ünnepelt szellemi termékünk. A baj azzal van, hogy a népszavazási kampány kapcsán sem egy távlatos ellenzéki vízió és stratégia formálódik, hanem hat-tíz éve változatlanul csak egy-egy issue defenzív gyötrése az Orbán-ellenes oldalon, amelynek veresége e konkrét esetben is »mindössze« az Orbán-rezsim országlását és belpolitikai károkozását fogja elnyújtani. Ez a baj, ez a szánalmas. (Némileg csökkenti az ezzel kapcsolatos mélabúmat a Moma-Együtt-PM-blokk formálódása. Ez egy pici vigasz. Ez lehet egy új logika alapja, van rá egy leheletnyi esély, ha a pártok vezetői felül tudnak kerekedni az eddigi eredménytelenségük okain. Azt látom bele ebbe az apró elmozdulásba, hogy a népszavazás körüli látványos impotencia végre megindítja az ellenzéket a dezintegráció és a teljes átalakulás útján, ellenben az ellenzék akár csak relatív győzelme is stabilizálná a rossz gyakorlatot és felfogásokat ezen az oldalon: azaz, ez egy olyan politikai rendszer, amely nem fog meg bukni az ország mély válsága nélkül, ahogy az ellenzék se fog - mint a rendszer része - átalakulni a saját mély és átfogó válsága nélkül, és ez utóbbira most jó esély nyílik, amihez Orbán akaratlanul járul hozzá.)

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2016. szeptember 06. 07:14
Tartani lehet tőle, hogy magánál az emberi értelmet kissé elhomályosítja az irigy gyűlölködés, ami ködösíti agyát és szemét, bedugaszolja fülét. Pedig érdemes lenne kicsit körülnézegetni a migránsok megszállta Franciaországban, Olaszországban, a görögöknél vagy a marokkói-spanyol határon. Meg elgondolkodni azon, hogy nem Orbán verte meg magukat, hanem demokratikus választáson buktak meg. Szóval a nép tehet róla.
néhai Ch.Pilot
2016. szeptember 05. 21:42
Hát persze, hogy semmi baj! Főleg, hogy nem Orbán, hanem a nemzet nyeri meg a népszavazást, ha győznek a NEM-ek.
Sumi
2016. szeptember 05. 21:38
Teljesen érdektelen figura ez a Beléndek. Szerintem ha van kutyája, még azt sem érdekli mit pofázik.
áfonya
2016. szeptember 05. 18:48
Molnár az mszps mondja hogy a szavazást nem bojkotálja de ne menjenek szavazni....Hülyének nézik a szavazókat már az otthon maradásra szavazásra való buzdítás bojkott .Mszp Molnár folytatják a hazudozást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!