Öröm és bánat

2016. június 13. 18:01

Nekünk, külhoni magyaroknak amiatt is kijutott a bosszúságból, hogy nem követhetjük anyanyelvünkön, az M4 sportcsatornán keresztül a magyar nemzeti tizenegy szereplését.

2016. június 13. 18:01
Rostás Szabolcs
Krónika

„Amúgy nekünk, külhoni magyaroknak amiatt is kijutott a bosszúságból, hogy nem követhetjük anyanyelvünkön, az M4 sportcsatornán keresztül a magyar nemzeti tizenegy szereplését. Bár a hivatalos magyarázat szerint a nemzetközi sportesemények közvetítésének geokódolását szerzői jogi korlátozások indokolják, sajnos a magyar közszolgálati televízió katolikusabb akar lenni a pápánál, és nemcsak a mérkőzéseket, de még a beharangozó műsorokat is elsötétíti.

Értjük mi, hogy nemzetközi sportjogokról meg külföldi jogtulajdonosokkal megkötött szerződésekről van szó, mégis furcsa, hogy az egyik román kábelszolgáltatón is fogható pozsonyi televízió például nem korlátozta az ország határain kívül a szlovák–walesi összecsapás közvetítését. Úgyhogy ugyanazt üzenjük az MTVA-nak, mint a keddi debütálásra készülő Dzsudzsákéknak: bátraké a szerencse!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dzso
2016. október 10. 04:30
Az olimpiai eszme, hogyan egyeztethető össze a szerzői jogokkal? Én a magyar vizilabda válogatott mérkőzéseit is sajnálom, mert azokat még román kommentátorral sem nézhetem majd, a magyar közvetítés meg blokkolva lesz. Tényleg keserű!
Ellensúly
2016. október 10. 04:29
Ja, könnyítsük meg a szélsőséges románok, szlovákok, ukránok, szerbek dolgát, adjuk át a magyar életteret nekik az épített örökséggel, a földben nyugvó halottakkal, a kulturális örökséggel együtt.
KannibálTatárÚr
2016. október 10. 04:29
A cseh és a szlovák TV-n nézhetem az összes meccset. Nem tudom, mi az oka, hogy az M4-et - legalábbis interneten - nem nézhetem.
kurbitalis
2016. október 10. 04:28
Kedves Szabolcs! A pápát ne is emlegessük, mert mint az ördög, ha falra festik, megjelenik az Antikrisztus pápája, Feri celeb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!