Bohócsipkások

„Aki látta az elmúlt hetekben a CNN amerikai műsorának eredményváró adásait, elszörnyülködve tapasztalhatta, hogy újságírás helyett drukkerek harsognak elemzésnek álcázott kampányszlogeneket a stúdióban. Mint magyar sporttévében egy Barca–Real-meccs közvetítésénél a kedvenc trikójában feszítő szakszurkolók, úgy elemeznek a politikai befolyásoltságukat nyíltan vállaló amerikai kommentátorok is. De egy mérkőzés esetén ez része az élménynek, a politikában viszont torzítja a versenyt. Ég Róma, és a dombtetőről az eseményeket követő nemesek bor mellett arra fogadnak röhögve, melyik palotát fosztja ki legközelebb a káoszt kihasználó nincstelen tömeg.

Jelen állás szerint az állításuk az, hogy nagyon sok izgalom végén Clinton majd befut. Hogy az őrületes verseny azzal végződik, hogy az amerikai polgárok az utolsó pillanatban felelős döntést hoznak. Vagyis amire képtelen volt az ország politikai elitje és nyilvánosságának minden szereplője, arra a szavazó képes lesz: a józanságra. Jelen állás szerint két üzenet között választhat majd. Trump azt mondja a tényekkel mit sem törődve: gyere velem, mert én vagyok az élet császára, és velem te is császár lehetsz! Clinton pedig megalapozottan állítja: vigyázz a bolonddal, érd be velem, és akkor én veszély nélkül fenntartom azt az állapotot, amely téged kicsit frusztrál, de amit elbukni szörnyen fájni fog!

Legyél győztes, mint én – üvölti brahiból Trump. Hadd legyek a győztesed, mert a másik életveszély – könyörgi nem kevés önérdekből Clinton. Aki abban bízik, hogy majd a választó okos lesz, nézzen Indianára. Pedig nagyon fontos lenne, hogy a kommentátorok legalább novemberi prognózisukkal eltalálják az eredményt. Ennek az esélyét növelné, ha előbb az amerikai politikai elit és helyi sajtó kijózanodna.”