Hungarista pirkadat

2016. május 26. 20:58

Véleményem szerint a Jobbiknak annyi esélye van a néppártosodásra, mint Szálasi Ferencnek volt a népbíróság előtt.

2016. május 26. 20:58
George F. Hemingway
Népszabadság

„Véleményem szerint a Jobbiknak annyi esélye van a néppártosodásra, mint Szálasi Ferencnek volt a népbíróság előtt. Van rá példa, hogy egy rétegpárt vagy egy bizonyos ügyre szerveződött párt terjeszkedni szeretne, és szélesebb tömeg megnyerésére törekszik. Ez általában a lakosság nagy része által szimpatikusnak tartott pártoknak sikerül, ha a feladat, amely köré szerveződtek, idővel nagy népszerűségre tesz szert, a párt pedig bővíti érdeklődési körét.

A Jobbik radikális pártnak hívja magát. Ezt az önmegjelölést bizonyos kérdésekben akár el is fogadhatjuk, de a választók tisztában vannak a jelző mögé rejtett valósággal. A Jobbik egy antiszemita, cigányellenes, rasszista, hungarista képződmény erőszakos csoportokkal telített holdudvarral. A különböző »gárdák«, az SA-éra emlékeztető szavak és tettek szétválaszthatatlanul rátapadnak a Jobbikra. Vona Gábor nagyra értékelte a különböző egyenruhás seregek jelentőségét, és a mai napig is fontosnak tartja a velük való szoros együttműködést.

Rejtély, hogy a hungarista maszlagot nemzeti üggyé emelni kívánó Vona miért gondolja, hogy a választók a Novák–Apáti–Szávay triónál kevésbé tartják radikálisnak és elfogadhatatlannak a televízió 2006-os ostromát vezénylő Toroczkai Lászlót, akit Vona felkért, hogy induljon az alelnöki posztért, vagy Vona másik kebelbarátját, Tyirityán Zsoltot, aki egy izraeliekkel való esetleges konfliktus kapcsán azt kérdezte, hogy »bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót«? Ez vajon nem Vona Gábor hangja? Hiszen a marionettek a gazda hangján beszélnek.

Amit a Jobbik elnöke a néppártosodás akadályának tart, az maga a párt szellemisége, erőssége, az tartja össze a szavazóit. Ha a párt kérlelhetetlen rasszizmusa, antiszemitizmusa, cigánygyűlölete valami csoda folytán eltűnne, a párt a választói felének búcsút mondhatna. Amikor Kulcsár Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője leköpte a magyar holokauszt áldozataira emlékeztető fémcipőt a Duna partján, vagy azt mondta, »van rá esély, hogy valamelyik biboldó-bérenc frakció kezdeményezni fogja, hogy felállva emlékezzen a Ház a kamukauszt állítólagos áldozataira«, akkor nem egy a tisztességtől és valóságtól elrugaszkodott ember egyéni akcióját láttuk, hanem a párt valóságos és nem is nagyon titkolt szelleme nyilatkozott meg. A fent sorolt tulajdonságok nélkül nincs Jobbik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2016. május 27. 16:45
Na, ez a pali egy híg fos minőségű utánzata tehetséges névrokonának, aki ugyan igazi KGB - Komintern bérenc volt, de legalább valamennyire tudott írni. Ez a tök meg legfölleb üzletelni tud. Amihez persze fontos, hogy kinek a seggét nyalja.
zazriveczazseni
2016. május 27. 16:33
A Jobbikos demokraták. https://www.youtube.com/watch?v=d-dw__4_su4 https://www.youtube.com/watch?v=n48dSwEdQ_g https://www.youtube.com/watch?v=jVKhteCRfz4
1120
2016. május 27. 12:05
Talán tessék maradni a kaptafánál, mister...
dorkoka
2016. május 27. 10:55
Legalább leleplezik magukat ezek az emberek, hogy mi a véleményük arról, hogy mi magyarok próbáljuk menteni az igaz magyar történelemben a menthetőt, az igazat, legfeljebb, csinosítgatva mely azért minden népet megillet. Ő szerinte ez HUNGARISTA MASZLAG/menjünk már vissza a dögöljünk meg/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!