Délibábok kergetői

2016. március 12. 09:44

Kormányhatározat formájában öltött testet a budapesti Déli pályaudvarról szóló elmúlt évekbeli ötletek legújabb változata.

2016. március 12. 09:44
Szabó Zsolt
Magyar Nemzet

„Kormányhatározat formájában öltött testet a budapesti Déli pályaudvarról szóló elmúlt évekbeli ötletek legújabb változata. A fővárosban közlekedők, az agglomerációból és az ország más tájairól ide érkezők vagy innen indulók százezreit érintő kérdés eldőlni látszik. A Magyar Közlönyben megjelent döntés szerint idén tavasszal egymilliárd forintot költenek a Déli pályaudvar bezárásához, »jövőbeni funkciójához« szükséges hatásvizsgálatokra, a Kelenföldi pályaudvar kapacitásbővítési lehetőségeit bemutató tanulmányokra, környezetvédelmi felmérésekre. Ezekért Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a felelős, a vizsgálatokat bő három hónap alatt el is kell végeztetnie.

A műszakilag valóban rossz állapotban lévő Déli sorsáról új és újabb elképzelések láttak napvilágot azóta, hogy tavaly kétszer is megcsúszott a közeli alagút födémje, s a pályaudvart hetekre le kellett zárni. Először talán az új budapesti szuperkórházat vélték itt felfedezni sokan, de kiderült, az csak egy délibáb volt. Mint ahogy a vonatközlekedés, tehát csomópont nélküli, budai belvárosi P+R parkoló sajtóbeli felvetését is sokan kétkedve fogadták az év elején. Ebbe a sorba tartozik a Miniszterelnökséget vezető miniszter által január végén bejelentett közpark ötlete is. Ha utóbbit komolyan gondolnák, akkor talán először a néhány méternyire fekvő, lepusztult Vérmező felújítására kéne sort keríteni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2016. március 12. 20:09
Ez megvan Zsolt; http://www.origo.hu/ingatlan/20071017-kelenfoldi-palyaudvar-uj-modern-keruletkozpont-bontas-nelkul.html
balbako_
2016. március 12. 14:13
Ebből is kimarad Simicska!
Fahrenheit 451
2016. március 12. 10:41
"az új budapesti szuperkórházat vélték itt felfedezni sokan" mint Orbán minden ötletét, ezt is meg kell valósítani, bármi áron és ez kivételesen nem is egy rossz ötlet, mert kell az az új építésű szuperkórházés az se baj, ha a Budai Vár alatt van.. de mindenek előtt tovább kell hozzá vezetni a metrót Kelenföldig..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!