Bőtös Botond Átlátszó-cikkének címe és tartalma eleve félrevezető

2015. december 05. 06:30

Csak hogy a témánál maradjunk, pár éve például az oknyomozó újságírásról is volt blokk, az Átlátszó meghívásával (cseh és szlovák tekintélyek mellett).

2015. december 05. 06:30
Tokár Géza

„Vallom, hogy van értelme kicsit tágabb kontextusba rakni alapjaiban rossz és/vagy félrevezető cikkeket, mert akad, aki elolvassa a címen túl is, hogy mi a tartalom.

A cím és a tartalom eleve félrevezető, mert egy ügy van úgy-ahogy kifejtve - a gombaszögi tábor megvételére folyósított 54 millió forintos támogatás -, a többi szervezet pedig csak a margóra van megemlítve. Akkor először ezekről pár mondat: aki volt a gombaszögi táborban, az tudhatja, hogy politikai spektrumra és ideológiára való tekintet nélkül a szervezők egy nagyon-nagyon széles kört fednek le a közéleti, színházi, stb. spektrumon. Az MKP-val és a Fidesszel párhuzamot vonni teljesen félrevezető: szó szerint itt van mindenki. Csak hogy a témánál maradjunk, pár éve például az oknyomozó újságírásról is volt blokk, az átlátszó meghívásával (cseh és szlovák tekintélyek mellett).

Aki volt a táborban, vagy megnézi a kapcsolódó anyagokat, képeket (https://www.gombaszog.sk/, https://www.facebook.com/gomba..., az láthatja azt is, hogy mindennek nagyon gazdag dokumentációja van. És aki volt a táborban és résztvevőként tette mindezt, azt is átlátja, hogy miért is dolgoztak a szervezők hosszú éveken keresztül azon, hogy infrastrukturális fejlesztéseket lehessen végrehajtani: a technikai feltételek, a meleg víz és a zuhany limitációi egyszerűen nem elegendőek a tábor fenntartásához. Ez a (dokumentált) projekt. Erről íródott a cikk első fele, belekeverve a politikát.

Ami a Kerekasztalt illeti, ott meg végképp félresiklik minden annak, aki nem ismeri a szlovákiai magyar közélet kontextusát. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala valóban 2009-től létezik (Orosz Örs egyébként nem volt társalapító, ahogy most sem aktív tag), s fokozatosan lett egyre több tagszervezete, ahogy egy össz-társadalmi platfommá nőtte ki magát, ami százas nagyságrendben tömörít tagszervezeteket. Igen, a stratégiai jelentőségű intézmények is tagszervezeteink, de a Kerekasztal - mint egy nem formális, nem is bejegyzett szervezet - soha semmilyen módon nem vállalt részt a támogatásaik elintézésében vagy menedzselésében. Nem is ez a feladata, hanem az, hogy a helyi magyar közösséget illető közérdekű ügyekben állást foglaljon, vagy szakmai tevékenységet fejtsen ki (erről bővebben itt lehet információkat találni: http://www.kerekasztal.org/). A CÖF-höz sem struktúrájában, sem tevékenységében semmi köze nincs, világnézetében maximum annyi, hogy magyar-magyar szervezetekről beszélünk - pont ugyanennyi köze van a Millához is.

Az egyes, soron kívüli támogatást kapó szervezetek nem azért kapnak tehát támogatást, mert Kerekasztal-tagszervezetek, hanem sokszor évtizedek óta partnerei a magyar államnak (nem az épp aktuális kormánypártnak - ez ugye két különböző dolog). Nagyon konkrét, sokszor hiánypótló tevékenységre kapnak pénzt - a Csemadok egy kulturális szervezet több száz helyi közösséggel, a televíziósok, hogy mit csinálnak, az gondolom mindenkinek egyértelmű, a Fórum Intézet pedig példának okáért egy olyan szervezet, ami egyedüliként végez kisebbségi szakmai-tudományos tevékenységet Szlovákiában. És így tovább. A fenti cikk az egy táborbővítési tételen túl semmi mást nem boncolgat a részleteiben.

Azt, hogy miért lettünk bekeverve egy ilyen írásba, illetve hogy mi a valós mondandó és a logikai szál (azon túl, hogy pénzt kapni = rossz), nem tudom. Minden kérdéssel, felvetéssel kapcsolatban szívesen állunk rendelkezésre továbbra is a nyilvánossg előtt, ahogy eddig is tettük. Pártokon és ideológiákon túl/felül.

Tokár Géza
Kerekasztal-szóvivő”

(Tokár Géza hozzászólása az Átlátszó Több száz millió forintból dübörög a fideszes klientúraépítés Szlovákiában című cikkéhez.)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csehszlovák Kém
2015. december 05. 16:32
Tokár Gézának illene tudni, hogy nem a cikk keverte a tábor történetébe a politikát, hanem pont fordítva: a politika-mentes rendezvények átpolitizálását a 2010-es magyarországi hatalomváltás után keverte bele Budapest az ún. nemzetpolitikai paradigmaváltás jegyében. Ezzel együtt, párhuzamosan a szlovákiai magyar közélet megosztása is megtörtént a magyarországi politika megosztását követve. Ebben elévülhetetlen szerepet játszottak a Budapest által pénzelt Magyar Közösség Pártjához (MKP) vagy annak holdudvarához tartozó identitásjanicsárok, mint például maga Tokár Géza is. A cikk egy konkrét ügy, a gombaszögi tábor megsokszorozódott támogatása alapján mutatja be a szlovákiai magyar közélet egy részének egyirányú támogatását. Az MKP és a Fidesz, az SZMK és a CÖF közötti párhuzam megállja a helyét, mivel az SZMK tagszervezetei szinte kivétel nékül MKP-közeli, de civilnek álcázott csoportok. Jól tudjuk azt is, hogy a szlovákiai magyar közösség csak kisebb részét fedik le az MKP-ra szavazó emberek, ugyanakkor a Fidesz vezette kormányzat kizárólag őket tekinti partnerének úgy, hogy a szlovákiai magyarok nagyobb részéről egyszerűen lemondtak, kirekesztve őket a magyar nemzetből. Az a maradék kevés, tudományos munkát végző szervezet, amely nincs fideszes befolyás alatt pedig jól tudja, ha támogatást akar kapni, kénytelen igazodni, Tokárnak tudnia kellene, hogy az MKP-s identitásjanicsárok évek óta fogukat fenik, hogy eintstandolják azt. De álljon itt egy konkrét példa: Tokár a Csemadokot kulturális egyesületnek mondja, ami néhány évvel ezelőtt megállta volna a helyét, de például idén ez a kulturális egyesület idén Vona Gábort és Szávay Istánt (Jobbik) hívta meg szabadegyetemére előadást tartani, két éve Semjén Zsoltot, tavaly pedig Lezsák Sándort. Mi ez, ha nem a magyarországi nacionalista politika szlovákiai importálása? A cikk nem állítja, hogy az SZMK részt vállalna a támogatások elintézésében vagy menedzselésében, csupán annyit, hogy a Budapest által támogatott szervezetek nagy része SZMK tag is. Ami pedig az ideológiai összevetést illeti, attól azért, hogy magyar-magyar szervezet, egy fokkal konkrétabban is lehet fogalmazni, ugyanis a CÖF és az SZMK civiljei álcázott, Fidesz-közeli ideológiát reprezentáló egyesület, tisztelet a kevés kivételnek. Az SZMK tehát nem “belekeverve” lett a cikkbe, hanem épp ellenkezőleg: a Magyarországról érkező pénzek egyirányúsága miatt lettek beazonosítva, mert a szervezet állításával ellentétben, nem pártokon és ideológiákon felül áll, hanem egy jól beazonosítható politikai irányzat szolgálatában.
Antigoné
2015. december 05. 11:38
Ez a mindenkori és mindenhol jelen lévő magyar széthúzás borzasztó. Ez a Bőtös nevű egyszer még beleszalad egy-két tenyérbe.
KannibálTatárÚr
2015. december 05. 09:59
A szlovákiai magyarságnak nincs egy vezető személyisége. Bugár átállt, az MKP régi vezetői visszavonultak a párt irányításától, Berényi nem elég vonzó egyéniség. Nagyon jó lenne, ha a fiatal Orosz Örs vezető személyiséggé nőné ki magát. Az egész szlovákiai magyarság érdeke egy érdekérvényesítő képességekkel rendelkező politikus. A Bőtös meg bőtőjön!
Szúnyog
2015. december 05. 08:55
Nem kéne olyan mélyre lemenni, hogy egy Bőtös nevű féreggel csevegjen az ember. (Akinek tudná, Bőtös a csehszlovák kém nevű provokátor.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!