A menekültek megbuktatják a jóléti államot

2015. november 24. 14:32

Tele vagyunk sztorikkal muzulmánok megszállta városnegyedekről, ahová fiatal lányok be sem tehetik a lábukat, sőt a helybeliek valamiféle iszlámon alapuló erkölcsrendészetet működtetnek.

2015. november 24. 14:32
Ansinn
Kapitalizmus

Tele vagyunk sztorikkal muzulmánok megszállta városnegyedekről, ahová fiatal lányok be sem tehetik a lábukat, sőt a helybeliek valamiféle iszlámon alapuló erkölcsrendészetet működtetnek. Ismerjük a karácsony kitiltását az iskolákból, a burkaviselési vitákat és számos egyéb tünetét annak, hogy a bevándorlók egy idő után a maguk szokásait, értékrendjét kezdik rákényszeríteni az őslakosokra.

Miért tehetik ezt meg? Mert az európai baloldali értelmiség a szokásos csapdában vergődik: újraelosztással kíván segíteni a lemaradókon és persze mindig több a lemaradó, mint az elosztható. Emiatt a cél – a teljes egyenlőség – sosem teljesül, jön az önvád és a túlkompenzálás, a kisebbség elfogadása helyett a pozitív diszkrimináció, a többség alávetése.

Egy másik jogos érv a bevándorlók befogadása ellen az, hogy a jóléti rendszerek nem bírnak korlátlan számú embert ellátni. Érdekes módon ezt azok bírják nagy hangon hirdetni, akik élénken tiltakoznak David Cameron azon terve ellen, hogy az EU-ból érkező bevándorlók csak négyévi munka után legyenek jogosultak a teljes körű brit szociális juttatásokra. Vicces módon a munkaerő szabad áramlásának korlátozását látják a tervezetben. Arról nem is beszélve, hogy a fogyó, elöregedő népesség gondjaival küzdő országok vezetői – köztük Orbán Viktor – képesek kijelenteni, hogy nem bevándorlókra van szükség, hanem arra, hogy a nők többet szüljenek. És még nem is szégyellik magukat e színtisztán rasszista duma miatt!

Közben pedig mindenki tudja, hogy nincs elég munkaerő-utánpótlás a kontinens számos országában, és pár év múlva borulnak a nyugdíj- és egészségügyi rendszerek. A mostani bevándorlókkal is az a fő baj, hogy látványosan terhelik a szociális ellátó rendszereket. Az, hogy hozzá is járulnak-e a fedezéséhez, csak később derül ki.

Mi bukik itt, vagy mi bukott máris meg? Nem a liberális demokrácia. Csak a jóléti állam, a nanny-state. Az a rendszer, amikor az állam saját tulajdonának tekinti a polgárait (sőt a leendőket is), mindent tudni akar róluk, irányítani akarja őket és cserébe gondoskodik mindenkiről. Ilyenkor persze, hogy előbb-utóbb kimerül a kassza.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TAVIROZSA
2015. november 25. 08:52
Van aki még mindig komolyan gondolja, hogy most érkező migránsok fogják Európa nyugdíjrendszerét megoldani ? Elképesztő ! Jelenleg a szoiális és biztonsági rendszer erőforrásainak kimerítése zajlik, mikor fog ez átfordulni a nyugdíjkassza feltöltésére? Még a Mars lakhatóvá tétele előtt ?
pollip
2015. november 25. 07:36
Finnországban két migráns megerőszakolt egy 14 éves kislányt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ha meggondoljuk, jött már eddig több százezer életerős, fiatal, egyedül álló férfi. Arra lehet számítani, hogy ahogy telik az idő, egyre többen fogják ilyen módon kielégíteni igényeiket? Ki akarhatja ezt?
Szergej Csagajev
2015. november 24. 23:46
A mai értelemben vett jóléti társadalom törvényszerű bukásra van ítélve, ugyanis a benne élők védtelenné válnak minden veszéllyel szemben, mint ahogy az elmúlt fél év erre kiválóan rámutat.
Akitlosz
2015. november 24. 21:46
"Közben pedig mindenki tudja, hogy nincs elég munkaerő-utánpótlás a kontinens számos országában" Ez csak hazug liberális propaganda, a kontinens multikulturálissá tételének alátámasztására. Mindenhol munkanélküliség van és a jövendőben még inkább az lesz. Egyáltalán nem igaz, hogy több munkaerőre lenne szükség. Éppen ellenkezőleg, a már itt élőknek sem jut munka mindenkinek. S a jövőben még nehezebb lesz munkához jutni a technikai és a technológiai fejlődés miatt. A robotokat is robotok fogják gyártani, a járművek automatán fognak közlekedni így sofőrökre sem lesz szükség stb. stb. stb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!