A játéktér elhagyása

2015. október 23. 15:30

A parlament ma a demokrácia megvalósításának egyik legnagyobb akadálya. A jelenleg adott parlamentáris keretek között megvalósítandó tényleges baloldali program bukásra van ítélve.

2015. október 23. 15:30
Sipos Balázs
Kettős Mérce

A magyar társadalom a parlamentáris demokrácia intézményrendszerének megbízhatóságával és hatékonyságával szemben – ki demokratikus, ki antidemokratikus megfontolásokból – rendületlenül szkeptikus. A politikai nyilvánosságot domináló pártok nemcsakhogy tehetetlenek az utóbbival, azaz az ország (és a térség) rohamos fasizálódásával szemben, de többségüknek máson sem jár az esze, mint a fasizálódó tömegérzelmek mind hatékonyabb kiaknázásán. Az intézményesített hatalomnak az igazságosság és a demokratikus jogrend megvalósítására való képtelensége az egész intézményrendszer társadalmi elfogadottságát folyamatosan bomlasztja – olyannyira, hogy mára már naivitás akárcsak abban is bízni, hogy volna mit restaurálnunk.

A parlament ma a demokrácia megvalósításának egyik legnagyobb akadálya.

Mindezek, valamint a Sziriza – Európa egyetlen politikai hatalomhoz jutó, ténylegesen baloldali pártjának – elkeserítő példája mondatja e sorok írójával, hogy egy, a jelenleg adott parlamentáris keretek között megvalósítandó tényleges baloldali program – amit hagyományosan szociáldemokratának nevezünk – bukásra van ítélve.

Nincs miért reménykednünk abban, hogy ez az elkeserítő helyzet a közeljövőben önmagától megváltozik. Éppen ezért a parlamentáris demokrácia keretei közti politikai reprezentáció, a párttá szerveződés nem szerepelhet a rövidtávú céljaink között.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kurbitalis
2015. október 25. 15:04
Azért ez se nem semmise: "...négy olyan politikusunk is van, akinek vannak miniszterelnök jelölti ambíciói, de ők meg egymással sem állnak szóba, nem lehet őket egy asztalhoz ültetni, bizalmatlanok egymással. Kunhalmi Ágnesről, Mesterházy Attiláról, Harangozó Tamásról és Ujhelyi Istvánról van szó“ – összegzett szocialista forrásunk." :-))))))))))))))))))))
szuverén
2015. október 25. 07:20
-Nocsak, nem tetszik a parlamenti demokrácia? -Ti nem baloldal, hanem; balfaszoldal vagytok.
catalina9
2015. október 24. 18:07
azaz az ország (és a térség) rohamos fasizálódásával szemben,..." "...A probléma alapvetően játékelméleti jellegű: a baloldal akkora tétet – energiát, figyelmet és időt – tett már fel a »humanizmus vagy fasizmus?« dilemmájára, hogy képtelen eldobni a kezében lévő értéktelen lapokat és új leosztást kérni. Ezzel pedig lassan már nem csak a partit kockáztatja, de a taxipénzt is. Ha így megy tovább, egy szál gatyában sétálhat haza. .."
röviden
2015. október 24. 15:46
Fiatal ez a fiú, még kinőheti. Ha nem, akkor eggyel több boldogtalan, erdménytelen világmegváltó lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!