Népszavazás Európa sorsáról

2015. október 12. 07:52

Az eddigi összes tény és tapasztalat fényében úgy látszik, hogy ezt a folyamatot elsősorban a nemzetközi háttérhatalmak tervezték el és irányítják, amelyeknek az első számú képviselőjük, végrehajtójuk nem más, mint az Egyesült Államok.

2015. október 12. 07:52
Fricz Tamás
Fricz Tamás
Magyar Idők

„A kérdés persze a szokásos, amit nem kerülhetünk meg: cui prodest, vagyis kinek az érdeke mindez, kinek az érdeke Európa lerohanása? A válasz még nem lehet minden szempontból bizonyított és dokumentált, de az eddigi összes tény és tapasztalat fényében úgy látszik, hogy ezt a folyamatot elsősorban a nemzetközi háttérhatalmak tervezték el és irányítják, amelyeknek az első számú képviselőjük, végrehajtójuk nem más, mint az Egyesült Államok. A cél elsősorban geopolitikai, s az motiválja, hogy a háttérhatalmak és az őket megtestesítő Egyesült Államok által irányított egypólusú világrend, a »történelem vége« koncepció monopolhelyzete megrendülni látszik, hiszen új pólusok jelentek meg a világban, mint Kína, India, a BRICS-országok, s persze az ősellenség, Oroszország, s fennáll a veszélye annak, hogy Európa és Ázsia egymásra talál, ezt pedig meg kell akadályozni. Hogyan? Egyfelől Ukrajnában rendetlenséget kell kelteni, hogy Oroszországot meggyengítsék és elszigeteljék az uniótól és persze főleg Németországtól (idézet Victoria Nuland asszonytól, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettesétől: »nem véletlenül költöttünk erre a témára ötmilliárdot«). Másfelől a közel-keleti és észak-afrikai arab országokban – Irakban, Szíriában, Líbiában – mesterséges háborúkat kell elindítani, aminek kettős haszna lesz: egyik oldalról a háttérhatalmak részeként funkcionáló Izrael a riválisai szétesésével megerősödik, másik oldalról a szétvert arab országokból – kellő szervezés, propaganda, finanszírozás és csempészet révén – a háború elől menekültek egy jobb élet reményében elindulnak Európa felé. Ezzel pedig Európát lehet elgyengíteni, persze nem teljesen, csak például annyira, hogy elitje zokszó nélkül aláírja a transzatlanti kereskedelmi és befektetési együttműködést (TTIP) az Egyesült Államokkal, amely minden ízében a háttérhatalmak, a multik, a pénzemberek érdekeit szolgálja, s egyben szétveri a »demokratikusnak« nevezett nemzetállamok ellenállását a magánérdek előtt.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2015. október 12. 14:01
Nekem nagyon tetszett a könyv, amiből a film készül, amihez jelmezbe öltözött a színész, aki Hitlert játssza... Hogy miért fogadták Hitlert szimpátiával?...Ne felejtsük el, annak idején ő demokratikusan jutott hatalomra, tehát képes volt meggyőzni a német választók többségét! Azokat a német választókat, akiknek rohadtul tele volt már a töke a weimari demokráciával, ami kb. annyira képtelen volt válaszolni a kor problémáira, mint a Merkel-féle liberális demokrácia ma!!! Vissza a múltba: Hitler azt ígérte a németeknek, hogy visszaadja számukra mindazt, ami hagyományosan fontos volt a németek számára: 1) Munkát mindenkinek, aki valóban dolgozni akar. 2) Az értékálló pénzt, hogy legyen újra értelme megtakarítaniuk. 3) A németek becsületét, amit a versailles-i "béke" otrombán, kizárólag a győztesek "igazságát" szem előtt tartva megtiport. ...és láss csodát, a németek kemény munkájával és a hitleri államgépezet szervezésével mindezt sikerült 1938-ig (itt direkt a háború előtti időszakot jelölöm meg!) megvalósítani. Van egy hipotézisem: Ha Hitler 1938-ban meghal, bárhogy is alakul utána Németország történelme, őt ma Bismarck mellett említené a hivatalos történettudomány.
madarasi.abel
2015. október 12. 09:54
Az összeesküvés elméletekben az a legjobb, hogy egyszerű választ adnak bonyolult kérdésekre. És ki nem örül annak, ha valamit meg lehet egyszerűen oldani, s nem kell vele kínlódni, belemélyülni napokig?
madarasi.abel
2015. október 12. 09:47
Qui prodest? A tapasztalatok azt mutatják, hogy amikor növekszik a káosz, s nem megy rendesen a világ szekere, megerősödnek a nacionalista pártok. Szóval, minél nagyobb a káosz, s nehezebb meló fenntartani a rendet, annál jobban megy pl a Putyin féle illiberálisoknak: míg dicsően csattognak a fegyverek, addig kevésbé érdekli a népet, hogy drágul a kenyér meg a vodka. Qui prodest? Hát a fegyverkereskedők nem sírhatnak az utóbbi időben. S mivel a három legnagyobb exportőr az USA, az oroszok és a kínaiak, eltart egy ideig, míg ezek normalizálni szeretnék a helyzetet. És így tovább.
madarasi.abel
2015. október 12. 09:38
Csak szólnék, hogy mára már senki kezében nincs akkora hatalom, mint a kínai kormányéban. És nem hiszem, hogy ők benne lennének az általatok vizionált titkos tudjukkik között (nem tudjuk). Amúgy meg, a titkos háttérhatalmak pont olyanok, mint az ufók: mindenki tudja, hogy léteznek, de csak Pataki Attila látta őket. Bezzeg, elfelejtett szelfizni velük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!