Hét éve hazudnak

2015. május 05. 11:28

Már hét év eltelt az úgynevezett szociális népszavazás óta, de a politikai mozgósításra alkalmas kérdések mit sem változtak.

2015. május 05. 11:28
Nehéz-Posony Márton
Kapitalizmus

Ennél fontosabb, hogy megdöbbentő a »szociális népszavazás« óta eltelt idő kínálta perspektíva. 2008-ban a Time magazin összesítése szerint egyebek mellett a különböző elektromos autók, a Nagy Hadronütköztető, illetve a filmek és tévésorozatok streamelésével foglalkozó Hulu (majd a Netflix) által megalkotott üzleti modell számított az év technológiai és üzleti újdonságának. (Érdekes, hogy sem a Hulu, sem a Netflix nem elérhető legálisan Magyarországon, Ausztriában viszont igen.)

S miközben ma már a Microsoft holografikus szemüvege a téma, mi az elmúlt hét évben is ugyanazt a fekáliát passzíroztuk, mint a Bokros-csomag kiherélését (a magánnyugdíjpénztári rendszer első megnyirbálását és a rászorultsági elv eldobását, ideértve az első tandíj megszüntetését) követő 10 évben: legyen ingyenes lehetőleg minden, mert különben tüntetések és vasutassztrájk lesz. Az a fiatal tehát, aki például jövőre érettségizik, pontosan ugyanazokkal a kérdésekkel szembesül, ha újságot olvas, mint amelyek már a születésekor is alkalmasak voltak a mindenható államban hívő választók mozgósítására.

Két dolog változott azóta: egyrészt bebizonyosodott, hogy a mindenható államra alapozott modell nem működik. Másrészt, ennek ellenére, a választók még nagyobb része áll át a rendpártiság oldalára.

Nem lenne tehát vesztenivalója egy olyan ellenzéki mozgalomnak, amely őszintén felvállalja, hogy az öngondoskodásra alapozza a politikáját, alapvető célja a jogállam és a piacgazdaság helyreállítása, a külföldi befektetők visszaédesgetése, amelyek munkahelyeket hozhatnak létre, és az euró bevezetése a lehető legrövidebb határidőn belül. Persze ez sajtótájékoztatókkal nem megy: minden nap, városokban, kistelepüléseken és tanyákon kell meggyőzni az embereket, hogy a gazdaság csak több szabadsággal tud bővülni, és ez az egyetlen esély a szegénység tartós csökkentésére.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onurisz
2015. május 05. 18:41
Épp az ellenkezője derült ki, az, hogy a "mindent szabad" piac csődbe viszi az országot és a társadalmat, az állami regulációval működő, hazai tőkét preferáló piac pedig egyensúly melletti növekedésre képes. Menjen csak NP úr a tanyára "meggyőzni" az embereket a "külföldi befektetők visszaédesgetéséről", majd meglátja mit kap. Szánalmas, hogy még mindig a többséget eláruló és feláldozó, s kizárólag a komprádor elitnek hasznot hozó "visszaédesgetést" akarják nekünk eladni, amikor már lassan a gyerekek is tudják, hogy a magyar munkával előállított minőségi termékek termelését és piacát kell minden eszközzel segíteni és bővíteni, a rabszolgamunkával előállított olcsó szar árut idehozó "külföldi befektetők" helyett, akik csak a kereskedelemben és logisztikában bővítik a foglalkoztatást, miközben megfojtják a hazai termelést.
lajkakutyus
2015. május 05. 16:12
Na az alma itt sem esett messze a fájától.
OberEnnsinnen
2015. május 05. 15:20
"Hét éve hazudnak (Orbánék)! ...bebizonyosodott, hogy a mindenható államra alapozott modell nem működik." Ezzel szemben, hülyegyerek Nehéz - a te apád nem a másik Nehéz volt, hasonló "kvalitásokkal", mint a tied? - a tények: A Rzeczpospolitának Neil Shearing, a Capital Economics szakértője nyilatkozott, aki „meghökkentően jónak” minősítette a magyar gazdaság teljesítményét, és „még meghökkentőbbnek” azt, hogy Orbán Viktor ezt az eredményt „az EU, az IMF és más nemzetközi pénzügyi intézmények általános kritikája ellenére” érte el. A lap szerkesztője szerint Brüsszel kezdhet aggódni, mi lesz, ha Orbán elmegy. A magyar gazdaság meglepően jól teljesít, és ezt már a nagy nemzetközi pénzügyi intézmények is elismerik – írta hétfőn a Rzeczpospolita című lengyel napilap. Az Orbánnak mégis igaza volt című véleménycikkben Jedrzej Bielecki, a jobbközép lap szerkesztője megemlíti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedvező áprilisi országjelentését, valamint a Standard & Poor's hitelminősítő múlt heti előrejelzését, amellyel 2-ről 2,5 százalékra emelte a várható hosszú távú GDP-növekedést. Ezt a szerző a "válságból nehezen kilábaló Európa egyik legjobb eredményének” nevezi, és méltatja az államadósság "lassú, de fokozatos csökkenését", valamint a rendkívül jó foglalkoztatási adatokat. Neil Shearing, a Capital Economics londoni elemzőközpont szakértője a lapnak nyilatkozva „meghökkentően jónak” minősítette a magyar gazdaság teljesítményét, és „még meghökkentőbbnek” azt, hogy Orbán Viktor ezt az eredményt „az EU, az IMF és más nemzetközi pénzügyi intézmények általános kritikája ellenére” érte el. Reális lehetőségként említik a 2010-es államcsődöt Bielecki szerint 2010-ben Orbán „egy romba döntött országot" vett át a szocialistáktól, két évvel korábban csak az IMF-hitelnek köszönhetően nem következett be államcsőd. A kétharmados többséget szerzett új kormány „Brüsszel és Washington határozott tiltakozása ellenére” különadót vetett ki a bankokra és a nagy külföldi cégekre. Ezeket „alkualapnak” használva Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter idén februárban megállapodott az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) a különadók fokozatos csökkentéséről, Magyarország számára kedvező hitelekért cserébe. „Brüsszel most azonban már kezdhet aggódni, (...) mi lesz, ha Orbán távozik?” – figyelmeztet Bielecki, utalva a szétaprózódott baloldalra, amely nem jelenthet alternatívát a Fidesszel szemben, illetve a „nacionalista, szélsőjobboldali, sőt antiszemita” Jobbik mind nagyobb támogatására, amely már megközelíti a kormánypártét." Ismétlés a tudás anyja, hülyegyerek Nehéz-Posony, ismételj: Neil Shearing, a Capital Economics londoni elemzőközpont szakértője a lapnak nyilatkozva „meghökkentően jónak” minősítette a magyar gazdaság teljesítményét, és „még meghökkentőbbnek” azt, hogy Orbán Viktor ezt az eredményt „az EU, az IMF és más nemzetközi pénzügyi intézmények általános kritikája ellenére” érte el.
Brigadéros
2015. május 05. 15:00
Ismerősen cseng a név meg a gondolatok is...Nem valami szsdsz-es ivadékról van szó?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!