Macedónia a Tesla árnyékában

2015. május 26. 10:08

A nagyhatalmak ütközésének terepévé vált Kelet-Európa és a Balkán.

2015. május 26. 10:08
Jamniczky Zsolt
Messzelátó

„A Nemzetközi Energiaügynökség arra a megállapításra jutott, hogy a Gazprom képtelen lesz még az új Török Áramlatot is finanszírozni, amennyiben párhuzamosan elkezdi építeni a két Kínába irányuló gázvezetékét is. Ha a cég 2013-2014-es eredményit nézzük, akár ez a kép is kialakulhat bennünk, elvégre a Gazprom profitja például egy év alatt a tizedére csökkent, nagyrészt a rubel gyengülése, az alacsony olajár, és az Oroszország ellen bevezetett nemzetközi szankciók miatt. Viszont ha a cég általános helyzetét nézzük, sem a mérlegével, sem az eladósodottságával, sem a cash-flow-jával nincsenek komolyabb bajok, főleg ha iparági standardok alapján nem csak két évet veszünk alapul. Ezekből az is kiderül, hogy a Gazprom az elmúlt években 10 és 20 milliárd dollár közötti összeget fordított évente projektfinanszírozásra. A három vezeték megépítése a következő tíz évben nagyjából évi 10 milliárd dollárral terhelné meg a vállalat beruházási büdzséjét, amit jelenlegi körülmények közt illene elbírnia a Gazpromnak, és még a kitermelésből sem kéne hozzá forrásokat elvonnia. Ahhoz, hogy mindez ne legyen kicentizve, a cégnek nyilván jól jönne az olaj drágulása, a szankciók feloldása és ezzel az orosz gazdaság magára találása. Ám ezeket a folyamatokat még éves távon is nehéz felbecsülni, nem hogy évtizedre előre. Összességében elmondható, hogy ha az orosz vállalat meg akarja építeni a Török Áramlatot, viszonylag nagy erőfeszítések révén, de teljesíteni tudja ezt a vállalást.


Csakhogy Skopjéban, Macedónia fővárosában az emberek ezt másképpen gondolják. Na nem a vezetékkel van problémájuk, az a piciny állam számára egy komoly forrásbevételt jelenthetne, és részben ki is tudnák váltani a jelenleg környezetszennyező széntechnológiára támaszkodó villamos áram termelésüket. Sokkal inkább a jelenleg regnáló, a közvélemény egy része szerint korrupt kormányból lett elegük. A forgatókönyv kísértetiesen hasonlít a 2013-14-es kijevi eseményekre, ahogyan ez a 2004-es narancsos forradalom óta szinte minden, a volt szovjet érdekszférához tartozó, demokrácia deficittel küszködő államban történt.
 
Miután az Egyesült Államok és Oroszország között a viszony a hidegháború óta nem látott mélységekbe zuhant, minden aprónak tűnő esemény, mely akár 3-4 éve sem bírt volna különösebb jelentőséggel, felértékelődik. A nagyhatalmak ütközésének terepévé vált Kelet-Európa és a Balkán. 2010-ben egy macedón belpolitikai válság nem érte volna el egy magyar hírfogyasztó ingerküszöbét, és Washingtonban vagy Moszkvában sem kezelték volna kiemeltebb figyelemmel. Ma, mikor az oroszok számára oly fontos vezetékterv szerves részévé vált a kis ország, ez nyilván másképpen van. Az sem elképzelhetetlen, hogy Moszkvában már izzítják a hírgépezetet, hogy a macedónok saját korrupt kormányukkal szembeni haragját világpolitikai porondra tereljék. Ahogyan az sem kizárt, hogy az egész tiltakozási hullám hamvába hull, ahogyan ezt láttuk már sok felé az elmúlt években. Viszont az bizonyos, hogy ami ma Skopjéban történik, abból sokat ki lehet olvasni a következő évek energiapolitikája vonatkozásában is.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toyoda
2015. május 26. 16:41
Kár hogy ennyien kommentálták/olvasták. Ha ideér a gázvezeték, akkor csak nem kellene elfeledni, hogy Magyarország is "műveleti terület".
TAVIROZSA
2015. május 26. 16:28
"Az sem elképzelhetetlen, hogy Moszkvában már izzítják a hírgépezetet, hogy a macedónok saját korrupt kormányukkal szembeni haragját világpolitikai porondra tereljék. " Ezt a mondatot nem értem! Valaki segítene ?
toyoda
2015. május 26. 16:22
Amerre megy a gázvezeték arra megy a "demokrácia" (háború). Remélem, egyszer menni fog még a gáz usanka felé is.
Viz Elek
2015. május 26. 15:18
Olvastam,hogy jólfelszerelt forradalmár csapatokat vezényeltek át Ukrajnából Macedóniába. Ők már a majdanon bizonyították a forradalmi nép iránti elkötelezettségüket a mesterlövész fegyvereikkel
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!