Ez az áradat a lehető legveszedelmesebb

2015. január 25. 11:15

A szegény Dél elindult Északra a túlélés reményében, mert tudják, hogy nekünk több van, mint nekik, és ebből a többletből most követelik a részüket. A háború már elkezdődött, és még sokáig fog tartani.

2015. január 25. 11:15
Pallagi Ferenc
Bors

Magyarországnak szerencséje, hogy ebből az egészből kimaradt, egyelőre! De félek, nem marad ez így sokáig. Naponta jönnek a hírek arról, hogy Afrikából, Ázsiából tömegesen indultak meg az embe­rek egy jobb élet, de még inkább a túlélés reményében, a mi földrészünk felé. A Földközi-tengerből naponta mentenek ki százakat, és ki tudja, hány ezren vesztek már eddig a hullámokba. Ez az áradat a lehető legveszedelmesebb: csupa olyan ember, akinek már nincsen semmi veszíteni valója. Ha marad, éhen hal, elpusztulnak a gyerekei, fegyveres bandák gyilkolják le, vagy menekülttáborokban tengődhet, amíg valami be­tegség nem végez vele. Nekik Európa a darab kenyeret jelenti, azt a helyet, ahol nem lőnek, ahol felnőhet a gyerek.

Nekik néhány őrnaszád, határőrség ahhoz képest, amit már eddig átéltek, nem jelent akadályt. Egy európai börtön vagy menekülttábor maga a szanatórium. Igénytelenek és alkalmazkodók, és élni akarnak. Jobban akarnak élni, mint amennyire mi védekezni tu­dunk ellenük!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. január 25. 20:17
Szép dolog az emberség. Az életösztön erősebb. Ne akarja megvárni Európa míg ez utóbbi erejére legyen szükség! Kutya világ lesz, ha nem hagyják abba ezt a multikulti őrültséget!
Box Hill
2015. január 25. 18:47
Természetes, hogy a gyarmattartó országoknak, most állni kell a tettük következményeit. A nem gyarmattartóknak viszont nincs ilyen kötelezettségük.
tas0125
2015. január 25. 17:06
A szerzőnek sajnos igazsága van. Jut eszembe szegény Cs. István bá, sorsunk Kasszandrája.Jelenkor legújabb indokát az arab tavasz érleli . Líbiától Szíriáig. Ettől pörgött fől a liberál-demokrácia áldásos tevékenysége. Tengeren túlról jött? Valószínűleg igen, de Eu ette meg vagy be? A népek nem egyformán élik meg a társadalmi békét, mint generál szószt. Gigantikus mozgások indultak meg korunk nép vándorlásait és a velük járó borzalmakat. A nagy kérdés , spontán vagy sötét erők?
Valodi
2015. január 25. 16:38
... no ne mondd már, hogy nincs köze - magamat idézem: Valodi [Hozzászóló kiszűrése] 2015. január 25. 12:16 "Ha marad, éhen hal, elpusztulnak a gyerekei, fegyveres bandák gyilkolják le, vagy menekülttáborokban tengődhet, amíg valami be­tegség nem végez vele." - stimmel... már készülünk is erre a helyzetre - mi Fideszesek! Orbán Viktor kedvenc oligarchája, "integrátor" Csányi Sándor bankár: "... tartom, hogy az előttünk álló évszázad üzlete az élelmiszer, az ásványvíz és az egészségügy." A Fidesz Alaptörvény P)cikk (2): "... az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre ... vonatkozó szabályokat sarkalatos törvény határozza meg." Hű, de meggazdagodunk ezen! Ezt cáfold, nagyokos...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!