Miért van szükség a vallások provokálására?!

2015. január 13. 13:04

Azért KELL provokálni a vallásosokat, de egyébként másokat is, hogy megtanulják, hogy türtőztessék magukat.

2015. január 13. 13:04
Brendel Mátyás
Ateista Klub
„1) Objektív kérdések esetében a vallások, vagy mások érzékenysége azért nem számít, mert az igazság szempontjából irreleváns. Például voltak, akik sértőnek érezték, hogy a homo sapiens a majmokkal közös, közeli ősöktől származik. De megengedhetjük-e, hogy ilyen érzékenység hátráltasson egy igaz felfedezést? Nem. Ezért megadjuk a jogot, hogy a tudomány kényelmetlen igazságokkal provokáljon embereket. Mi, ateisták úgy gondoljuk, hogy ha provokáljuk is a vallásokat, igazunk van. A Charlie Hebdo is úgy provokálta a vallásokat, hogy szerintük igazuk volt, és hát a vallások esetében általában szerintem is igazuk volt (legalábbis abban a kevés esetben, amelyeket ismerek, nem olvasok  Charlie Hebdot).

2) A szubjektív kérdéseknél pedig az a helyzet, hogy nincs igazság. De éppen ezért is bárki bármiféle dologra érzékeny lehet. Józsit sértheti az, ha Béla azt mondja, hogy a felesége nem szép, de az is, hogy szép. Ráadásul Palit sértheti az, ha Béla Józsi feleségét mondja szépnek, és nem az övét. Klárit sértheti, hogyha valaki azt mondja, a spenót finom, míg Marcsit éppen az, ha valaki azt mondja, nem finom. Itt nem lehetünk tekintettel mindenki érzékenységére, mert nincs igazság, és ellentmondó érzékenységek lehetnek. A vallásra fordítva a szót. A katolikust sértheti, ha az ateista azt mondja, a Biblia nem szent könyv, de az ateistát meg éppen az, ha a katolikus szentnek akarja beállítani ezt a förmedvényt. Az ateisták érzékenységére valahogy kevésbé figyel oda ez az álszent társadalom pedig ugyanúgy jöhetnénk ilyenekkel. Minket sérthet az, hogy Mohamedet Allah prófétájaként mondják a Koránban, az meg aztán pláne, hogy dzsihádot akarnak ellenünk folytatni. Egyáltalán, abszurdum, hogy egyesek a muszlimok sértődéséről beszélnek, amikor megsérülni igazából csak a Charlie Hebdo újságírói sérültek meg, de ők aztán nagyon. (...)

3) Azért KELL provokálni a vallásosokat, de egyébként másokat is, hogy megtanulják, hogy türtőztessék magukat. Európa sok nemzetből, pár vallásból, sokféle nézetből álló igen vegyes népességgel rendelkezik. Sok kis ország él itt egymás mellett. Egymás tolerálása elemi érdekünk, és ezt mindenkinek meg kell tanulnia. Európa csak úgy élhet tovább összeomlás nélkül, ha ezt az emberek megtanulják. Ezért ezt ki KELL kényszeríteni. Elemi érdekünk.” 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 173 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
redgreg
2023. március 18. 10:05
"Jó adjál hozzá egy laboratóriumot, ahol lehet játszani a DNS-ekkel és a fajokkal. Akkor el lehet végezni, a tudományos "Tegyük fel az ellenkezőjét" megközelítést" Adhatok, de nem mész vele semmire. Elméletek vannak, amikre próbálnak bizonyítékokat találni. Mondjuk pont dns-ekkel megint semmire se mész. Ennél sokkal összetettebb kérdésről van szó. Feltehetőleg az információ-energia összefüggés áll mögötte, de megint a lényeget kerülöd ki. Isten nem létét bizonyítani kell. Ahogy persze a létét is. Már ha nem hitről beszélünk. Csak te nagyon komolyan hirdeted, hogy CSAK a létét kell bizonyítani, amíg nem bizonyítják azt, addig biztos a nemléte. Ami nem igaz. "Vallásos: Én hiszem, hogy van piros labda, bár nem láttam Ateista: Én majd, akkor hiszem, hogy van piros labda, ha láttam" Erre már nem tudok mit mondani... Asisi Szent Ferenc pl látta istent. Vagy épp Pio atya. Vagy hiszel neki, vagy nem, ez már a te dolgod, de talán nem kéne ennyire magas lóról beszélned. Te is csak egy hívő vagy...
redgreg
2023. március 18. 10:03
Oké, játszunk így. Ezek szerint komoly természettudományos ismeretekkel rendelkezel. Hát jó, bizonyítsd be, hogy anaerob körülmények között nem lehetséges az úgy nevezett magasabb rendű élet. Ha ez megvan, bizonyítsd be, hogy nem lehet teljesen átfedő nicheben két faj huzamosabb ideig. Mindkettőben nemlétet kell bizonyítani. Nem érdekel, hogy ki vallásos, és ki ateista, de már hajam tépem ettől a baromságtól, hogy valaminek a létét kell bebizonyítani. A francokat. Ha valamiről tudományos alapossággal akarsz beszélni, akkor ott a nemlétet is bizonyítani kell. Addig amíg nem történik meg, maximum feltételezésről beszélhetsz. Szóval a te képeddel élve: vallásos, én hiszem, hogy van piros labda ateista: én nem hiszem hogy van piros labda. Ez az alapfelállás. Innentől kezdve, ahhoz, hogy a kérdés eldőljön, valamelyiküknek bizonyítania kell az állítását... Olyan rohadt bonyolult ez? Mert azt milliószor hallottam már, hogy a tudomány bebizonyította nincs isten. Fura egy tudomány lehet, mert a természettudományok nem foglalkoznak isten létével, vagy nem létével...
Anonymtalan
2023. március 18. 09:59
"Hú most tüntetted el a matematika felét." Bocs, de egyáltalán nem, ott a nem lét úgy bizonyítódik, hogy abból indulnak ki, hogy van és abból vezetnek le dolgokat. A vallás-tudomány dolog inkább ez: Én: Van egy piros labdám. Te: Mutasd! Én: Nem mutatom, te mutasd meg, hogy nekem nincs. Amúgy a marsi életet is kutatják, nem pedig a marsi élet nem létét próbálják minden áron bebizonyítani.
redgreg
2023. március 18. 09:56
Hú most tüntetted el a matematika felét. Meg a hülye biológusok is, ilyen baromságokkal foglalkoznak sokszor, h valaminek a nemlétét/létét próbálják bizonyítani. (lásd élet a Marson, de sok egyebet is mondhatok). De a fizikusok is próbálkoznak ilyenekkel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!