Politikaparódia

2014. november 24. 07:34

Az idei őszön is az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából kezdődött el az igazi tüntetési főszezon. Ekkorra tudatosult a baloldal köreiben, hogy csúful elbuktak három választást hat hónap alatt.

2014. november 24. 07:34
Ludwig Emil
Magyar Hírlap

A Kossuth téri közfelháborodás estéjén – még csak nem is a napján – egymás után fellépő szereplők – fiatal, névről országosan teljesen ismeretlen és legfeljebb törzskocsmai körökben ismert nevű mozgalmak nevében megszólaló személyek – inkább az eredeti előadásmódjukkal, mintsem a mondanivalójukkal alkottak magukról – cirka 72 óráig tartó – örök emlékművet. Nekem speciel az a kurta beszédindító mondat maradt meg máig az emlékezetemben, amit egy kezdő értelmiséginek tűnő kisasszony kiáltott be a szavára ittas közönségnek, és amit csak kipontozva idézhetek e helyen – »B…a meg, csináljunk valamit!« Vele biztosan sokan egyetértettek a téren, nem úgy, mint azzal műsorzárást közlő fiatalemberrel, aki a »menjetek a p…ba!«, más szóval: »haza!« ordítással küldte melegebb tájakra a nagyérdeműt. A közte lévő időben „beszédet« tartó emberek egyformára hangolt, fülsértően magas hangfekvésben rikoltoztak, nem is hittem volna, hogy a volt adóhatósági munkatárs ilyen jól bírja szusszal a kiabálást. Aki ordibál, annak nincs igaza – tartja a régi szólás-mondás –, talán az általa megismert hivatali korrupció tényeivel is megismerkedhetünk egyszer. A beszédek szövegei gyanúsan idegenül hangzottak a felolvasók szájából. Mintha mások írták, szerkesztették volna.

Gyönge műsor volt, dörmögné Csurka István a politikusok égi páholyából, ha látná ezt a produkciót – jutott eszembe a tévé adását nézve. Pártelnökként is jó dramaturg volt, tudott jó címeket adni, összefogott beszédeket mondani; ünnepelni és kellő módon befejezni sok tízezres MIÉP-tüntetéseket. Napjainkra mérhetetlenül lesüllyedt ez a szakma, már a régi hivatásos baloldali és liberális politikusok sem mennek el ilyen gagyi előadásra.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A helység galagonya
2014. november 24. 13:15
Most fog felértékelődni Orbánnak az a mondata, miszerint a haza nem lehet ellenzékben. Az ellenzéki pártokkal, a civilekkel, új pártokkal, polgári engedetlenséggel, vagy forradalommal, de Orbán hatalmát előbb-utóbb elsöprik. Mert a nép nem hülye. Kivéve persze a fidesz hívőket.
Tintamin
2014. november 24. 10:15
Megy a lovaglás ezen a "baloldali" tüntetéseken. Szomorú, de kurvára nem volt ez baloldali. Orbán- (és Gyurcsány-)ellenes volt ez, barátaim, csak nem tudok ezzel mit kezdeni, ezért riogatni kell a saját csürhéteket azzal, hogy Feri meg Gordon szervezte. Hát sajnos nem...
BőröndÖdön
2014. november 24. 09:35
Újságíróparódia...
Hülye Spielmann
2014. november 24. 09:12
"Ekkorra tudatosult a baloldal köreiben, hogy csúful elbuktak három választást hat hónap alatt." Magyar Hírlap X! Magyar választók X! Ápolóbácsik, bassza meg jönnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!