Devizapróba

2014. augusztus 25. 07:28

Valószínűleg csalódnia kell azonban annak, aki úgy gondolja, hogy a devizapereskedés rövid úton, egyszer és mindenkorra lezárható.

2014. augusztus 25. 07:28
Kulcsár Anna
MNO

„Valószínűleg csalódnia kell azonban annak, aki úgy gondolja, hogy a devizapereskedés rövid úton, egyszer és mindenkorra lezárható. Ezt azért érdemes megjegyezni, mert számosan abban reménykednek, és azzal biztatnak másokat is, hogy egykettőre pénzhez jutnak majd, tartozásuk pedig esetleg megszűnik. Bőven lesz példa nyilván erre is, a jogszabály, a jogegységi határozat, az AB-állásfoglalás ugyanakkor nem tud választ adni minden konkrét kérdésre, hiszen a jelenségeknek rendszerint csak a lényegét ragadja meg. Az egyes ellentmondásokat a személyes megállapodás, az előírt elszámolás vagy a bíróság ítélete oldhatja fel. Könnyen belátható ez, hiszen az élethelyzetek különböznek. Az olykor húsz-huszonöt évre szóló, többnyire jelzáloggal biztosított fogyasztói szerződések ezerféle kikötést tartalmaznak. Mindez elsősorban abból következik, hogy a 2003-tól idehaza mindinkább terjedő devizaalapú hitelezés nagyon sokrétű, összetett folyamat volt. Éppen olyan, mint amilyen a politika által is támogatott, feltétlen haszonra törekvő spekuláció lehet. A hazai polgárok jelentékeny része nem tudta elkerülni ezt a csapdát. A piacgazdaság egyik alapvető ismérve, a tőke szabad áramlása ugyanakkor nem jelentheti azt, hogy a pénzvilág – akár csak időszakosan is – szabadon rendelkezhetne mások javaival, jövőjével.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2014. augusztus 25. 10:22
http://mno.hu/penzesjog/megtalaltak-a-megoldast-a-devizahitelesek-szamara-1244000 nah akkor most az állam megszívatta az embereket?
hátakkor
2014. augusztus 25. 08:10
"belátható ez, hiszen az élethelyzetek különböznek" Hát persze. Vannak élethelyzetek, hogy sose szabadna hitelt felvenni, mert sohse tudja visszafizetni! Ha kevesebb, ha több a törlesztő.
Berecskereki
2014. augusztus 25. 08:04
A pereskedés meghatározott időn belül lezárható. Ez a jogszabályból is kiolvasható. Az pedig, hogy ez az idő rövid, vagy hosszú nézőpont kérdése. A probléma - már ami az adósok várokozását illeti - nem ebben van, hanem a média által megerőszakolt számításokban, mivel nem veszik figyelembe; a végeredményt számtalan tényező befolyásolja. Így; - A felvett hitel összege. - A letörlesztett összeg. - A felvett hitel időpontja. - A futamidő hossza. - A futamidőből eltelt és hátralévő időszak. - Az időközi bank által alkalmazott változtatások és ezek dokumentálása az adós felé. - Az egyoldalú kamatváltoztatás és a svájci jegybank, EKB irányadó kamata közötti eltérés. - A szerződések és mellékleteinek a tartalma. Sokat mondó az is, hogy 700-900 milliárd közé teszik a bankok "veszteségét" az elszámolás során, mely arra enged következtetni, hogy lényeges eltérések lehetnek az egyes ügyletek eredményei között. Mindezek alapján jobban tenné a média, ha nem bonyolódna számításokba, hanem csak a perekről, az ott elhangzottakról tudósítana.
nick89
2014. augusztus 25. 07:57
Valószínüleg egy erős, magabiztos állam gyorsan és a véglegesség igényével tudja rendezni a problémákat. Valószínűleg a gyenge és korrupt állam nem szól(hat) bele a fontos ügyekbe, ezért csak szerencsétlenkedik évekig, aztán a végén széttárja a karját. Pl. http://www.harommajom.hu
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!